Formálódó közösségek

Előljáróban: ezt az egész szöveget tessék úgy elképzelni, mint a South Park epizódok végén hallható nagymonológokat, a klasszikus zenével, és a picit komolytalan kikacsintásokkal. Nem háborúba indulunk, de egy beszéd azért elférne ide.

Nem hiszek abban, hogy a közösségek csodák módjára formálódnak. Jó, persze, vannak igazán extrém esetek - ahogy Müller Péter írta az egyik könyvében, valamikor a világháborúkban érezték az emberek, hogy milyen újra egy közösség részeként, "pincékben bújkálva, döglött ló húsát enni, esővizet inni" - ezek tényleg az abszolút extrém kategóriába tartoznak. A gamer közösség - létezik ilyen, és egy ideje a multiplatform oldalak segítségével abszolút nem homogén - is nagyon szépen fejlődik az utóbbi időben, erről pedig TI, kedves Fórumozók, ti tehettek - a pozitív és a negatív részekről egyaránt.

A pozitívumok, legyenek bár számosságban kevesek, mégis roppant fontosak: ilyen a warezhez való hozzáállás (öröm a szívnek, amikor a például most GTA IV-el feszítő játékosok megkapják a magukét, és nem valami felsőbb, bunkósbottal keménykedő hatalomtól, hanem a többi fórumozótól), vagy a másik konzol, az "utált masina" némi érdemeinek halvány elismerése.

Kezd beindulni a tartalomkészítés is, sokan érzik úgy, hogy éppen ideje hozzáadni valamit a közösséghez, beszámolók, preview-k, review-k, összefoglalók, érdekességek: a kreativitás fontos és időtálló eredményeket szülhet.

A negatívumok...ezek viszont elsősorban szomorúak, másodsorban igazán viccesek. Két komolyabb "problémát" látok. Az első a casual és a hardcore rajongók egymáshoz való viszonya, a Wii megitélése - egy kis absztrakcióval élve az történik, amit a francia művészfilmek rajongója érezhet egy Hollywoodi szuperprodukció láttán. Látja, hogy "odaát" pörög a pénz, jönnek a filmek számolatlan mennyiségben - és értetlenül figyel, hiszen nem érti, hogy az a sok "szenny" hogy lehet sikeres.

Másik példa: láttunk már olyat, hogy a kesergő másodéves bölcsészek minden erejükkel pusztítani akarják a PONYVÁT, a rózsaszín köteteket, a Tom Clancy regényeket, a sok "buta bestsellert"... pedig üzenek én ennek a bölcsésznek valamit: nagymamám nagyon élvezi ezeket a regényeket. Délutánonként, kis ráérő óráiban örömmel olvassa őket, esze ágában sincs a "hardcore" szórakozáshoz nyúlni.

A fenti példák jól illusztrálják a helyzetet, egy apró különbséggel: a hardcore játékos jobban el van kényeztetve, mint egy művészfilm-rajongó - legalábbis általában. A "Hc" játékok is jól fogynak, mind a Sony, mind a Microsoft konzoljain - lehet tehát irigykedve nézni a Wii "olcsó" sikereit, azonban felesleges. A lényeg, hogy a játék, mint szórakozási fajta, bejutott azokba a nappalikba, pontosan úgy, ahogy a szerelmesregények bejutnak az olvasást csak ritkán űző háziasszonyok retiküljébe. Csak lazán, hölgyek-urak, csak lazán.

Nem is akarom túlságosan húzni a dolgokat - a második problémát ezért csak felületesen ismertetem - egy elvont példával keresztül. Amikor a programozók mesterséges intelligenciát írnak, általában bizonyos védelmeket beiktatnak a kódba. Ilyen az, amikor a program felismeri, hogy egy kvázi "végtelen ciklusba " kerül, ugyanis egy ismétlődő helyzetre ugyanúgy és ugyanúgy reagál, az idők végezetéig. Nem látja be, hogy a reakciója kiszámítható, elvárható, és teljességgel felesleges. (Már ha nem EZ a program konkrét célja, természetesen). A védelem egyszerűen működik, felismeri az egymás után létrejött cselekedetek azonosságát, és - akár véletlenszerű módon - egy másik reakciót választ, amivel talán kijuthat ebből a különös végtelen ciklusból.

Néha ilyesmit látok a fórumokon: rosszul megírt mesterséges intelligenciákat. Olyan emberek csoportját, akik bizonyos híreknél ugyanúgy, minden egyes alkalommal elkezdik kicsiny vitájukat - mindenkit aktivál egy bizonyos event -, amely pontosan ugyanúgy zajlik, napról napra, hírről hírre, topikról topikra.

Ugye, hogy felesleges a példálózás? Naná - még a végén megsértenénk valakit, aktiválnánk egy előre megírt reakciót: arra most semmi szükség. Mentségünkre mondom, mindez a külföldi, "nagy" fórumokon sem jobb. Ott is megvannak az emberek, akik figyelnek, és nagy rendszerességgel ismétlik magukat. Ez úgy tűnik, emberi tulajdonság, szeretjük MINDIG és MINDENÜTT megmutatni a véleményünket, függetlenül attól, hogy azt már a közösség minden tagja jól ismeri-e.

Szépen cseperedik tehát a játékos társadalom - öröm lesz figyelni, hová halad majd tovább.