Arika2008.05.19. 19:36

Japán ételek #1

Múltkori kiruccanásunk alkalmával sikerült belekóstolnunk pár japán (koreai) ételbe, most készítek róluk egy kis összefoglalót. ^^

Szóval még a fórumon ajánlottak egy boltot, amelyben mindenféle Japán-Koreai élelmiszert lehetett venni. Mi el is néztünk, és zuhogó esőben, hosszas keresgélések után meg is találtuk és beszabadultunk (akit érdekel, a II. kerületben van, a 11-es busszal kell menni és a Kapy utca és a Törökvész utca kereszteződésénél található). Hosszas nézelődés és kosárkeresgélés után elkezdtük bedobálni a kiválasztott termékeket a kosarunkba. Hazatérvén (előtte kínai, természetesen) nekiláttunk megkóstolni a megvett cuccokat. (Tudni kell, hogy előtte mindenképpen mochi-t szerettünk volna enni, készíteni. Ezért el is néztünk a Sárkány Center-be, hogy hozzávalókat keressünk. Vörösbab híjján lichi-t vettünk bensőségnek. Találtunk is rizslisztet, amihez nagy buzgalommal láttunk neki. De a víz sok lett, nem lett jól átfőzve, ettől függetlenül mochi íze volt, így legközelebb már kiküszöbölhetjük a hibákat. Ne tegyetek a mochiba leeche-t, mert nem illik hozzá! >..<

Aztán találtam két fajta pocky-t is az elmúlt napokban. XD Az egyik a Müller-ben kapható (Mikado néven, tejcsokis és étcsokis változatban), a másik pedig bármilyen nagyobb élelmiszer üzletben állítólag... Tricky a neve. Nekem a Mikado jobban ízlett, de ez egyéni vélemény.

Aztán a kedvencem: Wasabi-s zöldborsó. Állati fincsi. >.< Aki teheti, az kóstolja meg, viszont nagyon csípősss... :D

Nos, itt vannak még a képek is:

Wasabi-s zöldborsó

Tricky és Mikado

Mochi

Anman

Ramen

p34c3
Marvel's Deadpool VR

9 napja
6

Doberman
Call of Duty - Tropical Thunder

2025.11.21.
3

Necroman Mk2
Amnesia Machine for Pig

2025.11.09.

Stadia HUN
AMAZON LUNA 2025 UPDATE

2025.11.07.
2

p34c3
Asgard's Wrath

2025.11.06.
5

Necroman Mk2
Giana Sisters Owlverlor

2025.10.17.

p34c3
Digitális arcoskodás

2025.10.16.
24

Necroman Mk2
Paw Patrol On A Roll

2025.09.14.
11

Bountyy
Egy új videojátékos podcast

2025.09.03.
2

CHASE
2025 eddigi legjobb jelenetei

2025.08.31.
1

p34c3
Vendetta Forever

2025.08.31.
1

Necroman Mk2
Firewatch

2025.08.22.
2

mcmacko
Csupasz Pisztoly (2025) - letolt gatyával előre!

2025.08.08.
5

Necroman Mk2
Crime Patrol 1-2

2025.07.31.
2

Necroman Mk2
Serious Sam 1st-2nd

2025.07.21.
4

mcmacko
Crashlander: Hunger - hallgasd meg, hátha megtapad

2025.07.11.
12

p34c3
Maestro | PSVR2

2025.07.05.
9

Comedian
Superman halála

2025.06.28.
5

Necroman Mk2
The Swapper

2025.06.25.

Fabri
Japán gamer szemmel

2025.06.21.
13