vem2009.03.07. 17:35

Neverwinter Nights

A Bioware most már kicsit több mint egy évtizede ellátja a PC-s játékosokat kiváló minőségű szerepjátékokkal, a legtöbben talán a Baldur's Gate-re emlékeznek úgy, mint etalon a számítógépes szerepjátékok történetében. 2002-ben látott napvilágot a következő generációs Aurora engine által meghajtott RPG-jük, a Neverwinter Nights amely megpróbálta továbbvinni az örökséget és öregbíteni a fejlesztők hírnevét, de immár valódi 3D környezetben, lássuk sikerült-e neki.

Bevezető

A játék a D&D (Dungeons&Dragons) rendszer harmadik kiadását és a Forgotten Realms világát veszi alapul, ami az asztali szerepjátékosok számára ismerősen csenghet. Akinek nem lenne ismerős, annak röviden annyit, hogy a Tolkien által felvázolt fantasy világ törpéi, elfjei, orkjai itt is felbukkannak, a világot áthatja a mágia, és ezek a fajok megosztva uralkodnak a világban. A játék alaphelyzete a következő: egy akadémián találjuk magunkat, mint egy tehetséges, utolsó próbája előtt álló végzős tanonc. A városban egy pestishez hasonló járvány tizedeli a lakosságot (wailing death), és mindenki tehetetlen, eluralkodott az utcákon a káosz. Az akadémián Lady Aribeth, egy elf lovag gratulál és osztja áldását a

végzősökre, miután végeztél a kasztodtól függő próbával, Te is elé kerülsz. Ekkor váratlanul megtámadják az akadémiát, és a járvány ellenszerének előállításához szükséges lényeket elrabolják. Ekkor jövünk mi a képbe, mint tehetséges diákok, hogy segítsünk visszaszerezni a lényeket és felgöngyölíteni a háttérben futó szálakat.

Kezdetek

Miután a menüben az új játékot választjuk, választhatunk előre elkészített karaktert, vagy készíthetünk saját karaktert is. Nyilvánvaló hogy egy saját karakterrel sokkal inkább azonosulni tudunk és könnyebb lesz kijátszani is azt, szóval erősen ajánlott saját karakterrel indulni. Részletesen megadhatunk mindent, amit egy szerepjátékban elvár az ember: külső jegyek, képességek, arckép, felszerelés, nem, jellem, ezeknek később is fontos szerepe lesz. A karakterek arcképei nagyon jól sikerültek, ráadásul még szinkronhangot is

választhatunk, hogy biztosan illeszkedjen az is az általunk elképzelt karakterhez.

A játékban NPC-k segítenek az irányítás és a rendszer kiismerésében, ami egyébként könnyen kezelhető és kényelmes. Gyorsgombokhoz rendelhetünk képességhasználatot, tárgyhasználatot, egyéb cselekvéseket, többféle kameramód áll rendelkezésre, hamar bele lehet jönni. Az alapszituáción és az utolsó próbán túlesve hamar belekerülünk az események sodrásába.

Játékmenet

Elsőre elveszettnek érezhetjük magunkat kissé, de a minimapon (m) minden fontos hely jelölve van, sőt mi is készíthetünk a térképen megjegyzésekkel ellátott jelöléseket. Küldetéseinkről részletes naplózás folyik, és szintén ebbe is tudunk készíteni saját bejegyzést. Ennek a két funkciónak kiemelt fontossága van, mivel rengeteg háttérinformáció hangzik el a párbeszédek során, amiket többnyire a napló rögzít is, de nem árt ha kicsit mi is bővítjük, illetve a térképen is könnyebb a tájékozódás ha saját kommentárokkal kijelölt pontjaink vannak. Mivel szerepjátékról van szó, nyilván sok emberrel kell majd beszélnünk, és a párbeszédek nagyon el vannak találva. Szinte minden esetben felkínál a játék több alternatív megoldást, ezek többnyire meggyőzés, fenyegetés, rosszindulatú vagy -éppen ellenkezőleg- jószándékú reakciók. A szereplők beszédstílusa illeszkedik a karakterükhöz, és mi is képesek vagyunk azt a jellemet játszani, amit csak szeretnénk. Ráadásul ha az intelligencia pontokon spóroltunk, hogy egy brutális gyilkológépet hozzunk létre, akkor a párbeszédekben felajánlott válaszok ezt egyértelműen elárulják majd :) Ez egy olyan szerepjáték, ahol a karizmára és az intelligenciára osztott pontok nem vesznek kárba.

Elég hangsúlyos lesz a harc is, amit sokszor természetesen el tudunk kerülni a párbeszédeken keresztül, néha azonban elkerülhetetlen. A rendszer adja hogy itt nem sok gond lesz, a csaták kidolgozottak, a space segítségével meg tudjuk állítani az időt, amíg kiadjuk az utasításokat, de akár valós időben is megtehetjük ezt az előre beállított gyorsgombokkal a képernyő alján. Néha úgy tűnhet hogy irreálisan nehéz egy harc, ilyenkor állíthatunk a játék nehézségén -ezt bármikor megtehetjük egyébként- vagy megpróbálhatunk vásárolni gyógyitalokat vagy varázstekercseket, esetleg taktikát válthatunk. Természetesen egy varázslatokra alapuló karakterrel a mágiaimmunitás, míg a fizikai sebző karakterekkel a magas páncélzat és a sebzéselnyelés lesz az ellenségünk, mindenki megtalálja majd a kihívást a játékban ilyen téren is. Sok mellékküldetést kapunk, amelyek érdekesek, izgalmasak és sokszor nem mellékesen segítenek a fő szálban is. Csatlósokat is fogadhatunk, akikkel elbeszélgethetünk, nekik is van saját céljuk a játékban amiben ha segítjük őket, szintén nem marad el a jutalmunk. Akár udvarolhatunk is bizonyos karaktereknek, és a játék végére kibontakozhat némi szerelmi szál

is. Nem leszünk híján a logikai fejtörőknek sem, versikék, padlóba épített mechanikus szerkezetek, jegyzetek és utalások, fénysugarak, szobrok, változatos feladatokon keresztül bír gondolkodásra minket a játék. Ezek egyike sem túl nehéz, aki figyelmes az rövidesen rájön a megoldásra, de nem is túl könnyűek, így élvezetes megfejteni őket.

A történet szépen felvezetett, nem mentes a fordulatoktól (bár az alapkampányban még azért nem fogunk nagyon meglepődni), a karakterek által közvetített érzelmek hitelesek, és cselekedeteink erősen befolyással vannak a végkimenetelre.

Grafika és design

Mai szemmel nézve talán nem küld padlóra a látvány (vagy legalábbis nem pozitív értelemben :) ) de ennek az előnye, hogy szerényebb gépeken is gördülékenyen fog futni a játék, jól skálázható, és a modern gépünkön maximumra állítva, magas felbontásban és éles textúrákkal nem is olyan rossz. Effektekkel nincs tele a játék, a varázslatok, csapdák és egyebek használnak finomabbakat, amik oda kellenek is, de talán jó is ez így. Ha esetleg olyan fegyvert szerzünk, amelyiknek van speciális sebzése, akkor az tündökölhet fényekben is akár. A poligonszám nem túl magas, ez főleg a karakterekre zoomolva kiütköző, de ilyen nézetben

meg nem lenne túl kényelmes játszani, így azt hiszem ez sem olyan zavaró.

A kezelőfelület átgondolt, épp csak annyi dolog van a képernyőn, amennyi kell is. A gyorsbillentyűkkel bármikor előhívhatunk minden fontosabb ablakot. A pályák felépítése az alapkampányban talán nem olyan változatos, de a kiegészítőkben és az egyéb kalandmodulokban sokkal inkább színesebb a kép.

Zenék és hangok

Hangok a helyén vannak, az aláfestő zenék és effektek néhol kifejezetten jóra sikerültek. Nem annyira viszik a prímet, tényleg inkább a háttérben maradnak de a hangulathoz mindig illeszkednek. Említettem már a karakterek szinkronhangját, nos ez tényleg elég jópofa amiket bekiabálnak a karakterek, illetve az NPC-k szinkronjai is a helyén vannak, nem mindig tökéletes de vannak kifejezetten eltalált hangú szereplők is.

Multiplayer

Lehet LAN-on keresztül is játszani, de van internetes multiplayer lehetőség is, amely a játékba beépített, tehát nem kell külső klienssel bajlódni vagy ehhez hasonló. Máig játsszák a játékot, mindig van pár aktív játék ahova lehet csatlakozni. Ezek többnyire egy saját modulban játszódnak és igénylik hogy a játék a legfrissebb verziós legyen, de ez egyébként is ajánlott. Készíthetünk saját szobát is, ahol részletesen meg lehet adni mindent A maga korában nagyon népszerű volt ez a része a játéknak, és ma sem tűnt el szerencsére.

Összegzés

Azok akik szeretik a szerepjátékot, nem fognak csalódni a Neverwinter Nights esetében sem. A játék nem hibátlan, a csapatunk tagjai néha hajlamosak kicsit tétovázni vagy beragadni valahol, a grafika mai szemmel nézve nem szép, de talán a szerepjátékosok számára ez nem a legfontosabb szempont. Tagadhatatlanul tartalmas és részletgazdag az egész játék, jó és rossz karakterrel végigjátszva teljesen mást nyújt, többszöri végigjátszásnál is érdekes tud maradni, leszámítva azt hogy hosszabb dungeon-öknél unalmassá válhatnak a harcok. A hangulat és a párbeszédek nagyon jól eltaláltak, magával tud ragadni a játék, ha belemerül az ember.

Mit kapok a pénzemért?

Jelenleg a Neverwinter Nights: Diamond Edition van forgalomban, ami a következőket tartalmazza:

  • alapjáték

  • Shadows of Undrentide kiegészítő

  • Hordes of the Underdark kiegészítő

  • Kingmaker (3 kalandmodul)

  • kalandmodul szerkesztő

  • játékosok ingyenes moduljai (nem mellékelve, de interneten elérhetőek)

Ezek már önmagukban rengeteg játékórát garantálnak, ráadásul a játék elég kiforrott és az editor is rengeteg elemet tartalmaz (tekintve hogy 2008-as az utolsó patch, ami még rengeteget adott hozzá a játékhoz, látható hogy mennyire odafigyeltek a fejlesztők a játékra). Ha azt nézzük, hogy a közösség által készített, még rengeteg ingyenes modul elérhető és az editorral mi magunk is készíthetünk ilyet, akkor szinte végtelen szórakozást nyújt nekünk a játék.

Az interneten találunk hozzá magyarosítást, ha anyanyelvünkön szeretnénk játszani a játékot. A játék jelenlegi ára körülbelül 2700 Ft körül mozog (nyilván függ attól, hol vásárol az ember), ami tekintve a tartalmat, az utolsó fillérig megéri.

Látható hogy óriási mennyiségű tartalom és várhatóan igen magas játékidő vár arra, aki bizalmat szavaz a játéknak. A stílust kedvelőknek szinte kötelező darab!

Minimum gépigény:

OS: Windows 98/ME/2000SP2/XP

CPU: Pentium® II 450 MHz vagy AMD K6 450 MHz

RAM: 128 MB

Szabad hely: 1.2 GB

DirectX: 8.1

VGA: 16 MB TNT2 OpenGL 1.2 komp. vagy jobb

Hang: DirectX komp. hangkártya

Játszható demó:

Click!

(végül a játék trailere, annak akit érdekel, nem saját feltöltésű videó!)

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

6 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==