Ponyvaregényblog

Bizonyára mindenki emlékszik a Ponyvaregény azon jelenetére, mikor is a két nehézsúlyú bűnözőt (Vincent Vegát és Jules Winnfieldet) a kis pitiáner tolvaj körbelövi egy hatalmas kéziágyúval. Az összes lövés mellémegy, a golyók még csak sebet sem ejtenek a nagyfiúkon. Ez a körbelövés időnként megeshetik bármely férfiemberrel is, azzal a különbséggel, hogy ilyenkor a kéziágyú a saját bréje, a két gengszter pedig a vécécsésze. Mert ugye ha az ember éjszaka kibotorkál vizelni - és esetleg még másnapos is - előfordulhat, hogy összehugyoz mindent, vécédeszkát, vécékefét, a sarkot a klotyó mögött, de a kerámiába oda aztán nem megy egy csepp sem. És másnap jön a fehérnép ordibálva, hogy megint mi van itt, hát nem igaz, hogy nem lehet beletalálni abba a sz*ros retyóba. Persze hogy is tudhatná ő, mint egyszerű halandó, hogy azt a férfiasságot nem olyan könnyű ám kezelni. Mert van az úgy néha, hogy a ceruza végén a kucsma nem úgy állapodik meg, ahogy az a nagy könyvben írva vagyon, és ekkor előfordulhat az a szégyen, hogy az emberfia miközben a csésze közepére céloz és lő, aközben egy másik, rejtett sugárral összehugyozza a saját lábát. De van olyan is, mikor úgy buzog a dolog, mintha nem is egy pontból jönne a "nedű", hanem kábé úgy, mintha egy öntözőkanna öntözőrózsája lenne a szerszám helyén. Aztán, hogy fokozzuk a dolgot, néha nem is ceruza az a zeruza, hanem inkább furulya, mert szinte olyan, mintha oldalt is ki lenne böködve, széjjel lenne lyuggatva, és az ember akárhogyan is próbálkozik, nem tudja száraz kézzel megúszni a dolgot. (mondjuk az utóbbi kettőnél alapvatő követelmény, hogy a delikvens jól be legyen b*szva) Szóval az élet néha nehézségekkel és kellemetlenségekkel is jár. Persze megtehetné az ember, hogy ülve csinálja még a kis dolgát is, de az legalább annyira ciki lenne, mint azon hímkutya esete, ki még egy éves korában is leguggolv