Restrospective: Airblade

Vicces volt leülni vele játszani, több okból is. A DMC-hez hasonlóan frusztrálóan nehéz. Alapvetően egy megadott időlimiten belül kell megfelelő típusú feladatokat végrehajtani. Honnan is ismerős ez? Hát persze hogy Sólyom Tónikánk csinált ilyeneket anno, amikor még jó Tony Hawk játékokat gyártottak és nem kellett hozzá egyéni kontroller meg mindenféle baromság... A sztori... na arra nem vesztegetnék szót, mert alapvetően szörnyű az egész, a lényeg úgyis csak az, hogy nagyon baró módon lehet nyomni a deszkával, ugyanis annak nincsenek kerekei, mert egy antigravitációs kis szerkentyűvel megyünk, aminek az Airblade művésznevet adták. Ebből adódóan a cuccal egészen egyedi dolgokat lehetett kreálni, a gravitáció már annyira nem kötötte meg a kezünk, és így tovább. Pl. Slide közben lehet forogni? Igazából az egész játék egy nagy THPS, csak más köntösben. Meg a grab-ekkel meg lehetett fogni póznákat, vagy rudakat, amiken pöröghettünk egy jót, akár irányt is válthattunk rajtuk, és így új helyekre lehetett ugrani, vagy csak gondoskodhattunk róla, hogy a gondosan felépített kombónk ne vesszen el. Nincs sok pálya a játékban, de ami van, azok általában szép nagyok. Downtown, Industrial, Corporate HQ... fú, ha jobban belegondolok alig van a játékban azt hiszem 5 pálya. Várjatok, megszámolom... ja. Pontosan öt pálya. Hát nem történelmi esemény. Ráadásul az utolsó pályán csak egyirányú a haladás. :D Később lehetett a story mód kijátszása után klasszikus THPS meccseket nyomni, tudjátok, két perc, feladat lista, csinálj meg annyit amennyit tudsz, és ezek teljesítésével új karaktereket, és ruhákat hozhattatok be. Némelyik karakter egészen egyedi trükköket csinált, amikor az egyik slide közben orral rápattant a deszka élére és úgy fejen állva nyomta, na azon néztem. De mégis számomra rendelkezett és a mai napig rendelkezik egy hangulattal az egész, persze ezt leginkább az emlékek okozzák. Imádtam a zenéit, pedig sokak szerint hallgathatatlan volt, de nekem akkoriban nagyon bejött... :) Ízelítőként a második pálya dala:

Emlékszem mennyit őrjöngtem a nehézségen, és az utolsó pálya egyenes szívatás volt, Marci barátommal már hajnalban összeültünk játszani, és órákat kínlódtunk mire végigmentünk a Corporate HQ pályán. Kombóztunk, versenyeztünk egymással, stb... roppant egyszerű játék, akkori és mai szemmel is, mégis a gameplay, a hangulat, a grafika, minden annyira a helyén volt, hogy máig mosollyal veszem elő a játékot, és ilyenkor mindig sikerül picit utaznom az időben, és ismét tizenöt éves kisfiú vagyok, aki ül a tv előtt és légdeszkázik a ps-én.