Az 1990-es év több szempontból is jelentős volt a számomra. Ekkora már Budapest számos játéktermében ismert voltam a nicknevem "ACE" alapján, és a különféle játékokban elért eredményeimről. Ez idő tájt az iskola mellett én már dolgozó ember voltam, mert egyre növekvő szenvedélyemet, valahogy fedezni is kellett. A zsebpénz otthon, ugyanis ismeretlen fogalom volt.
1976 június 27-én két német és két palesztin terrorista eltérítette az Air
France AF139-es Tel-Avivból Párizsba tartó járatát, fedélzetén 246
utassal és 12 főnyi személyzettel. A gép másnap landol Uganda
nemzetközi repterén Entebbe-ben, ahol a leszállást követően újabb három terrorista csatlakozott az eredeti négyhez. A Világ lélegzetvisszafojtva
figyelte az eseményeket, mert még mindenki emlékezet az 1972-es
Müncheni Olimpián történt túszdráma katasztrófájára. Egy izraeli különleges egység, az Ugandai kormány beleegyezése és engedélye nélkül, végül
akcióba lép és kiszabadítja a túszokat július 4-én. Ugyanis Uganda akkori vezetője /diktátora/ a terroristákat támogatta, és esze ágában sem volt a
túszok érdekében bármit is tenni. Ez az esemény mind a mai napig, a legvitatottabb terror elhárítási cselekmény volt, mert az Izraeli kommandó
a helyi katonákat se kímélte, sőt szabályos hadszíntérré változtatta a
repteret, emiatt sokan bírálták később az Izraeli kormányt. Az akció
fedőneve Operation Thunderbolt volt.
Miért is írtam le mindezt bevezetőnek? A válasz egyszerű, mert a most következő játékomnak is ez a neve, és a története is sokban hasonlít a
fentebb leírtakhoz. Itt is akárcsak a valóságban, terroristák eltérítenek egy repülőgépet, amit egy afrikai országba irányítanak. Követeléseikre 24 órát
adnak, vagy ellenkező esetbe kivégzik a túszokat. Ezt kell megakadályoznia
a játék két főhősének, akiket a túszok kiszabadítására küldtek. Egyszóval felbosszantják Amerikát és bosszút állnak 128. része következik. :-)
A játék menete és stílusa, ismerős lehet majd azoknak, akik már játszottak
az Operation Wolf, vagy más fénypisztolyos játékokkal. A Wolf egy stílus teremtő, egy igazi etalon játék volt a maga korábban. Előtte a fénypisztolyos játék, mint stílus nem igazán létezet. Ami volt akkoriban, azt a legnagyobb jóindulattal is csak fénypisztolyos céllövöldének lehetet hívni, és nem
játéknak. A stílus ekkor kezdet csak igazán kibontakozni, és elindulni
hosszú, több mint egy évtizedig tartó, sikeres címekkel teli útjára. Ennek köszönhetően olyan címeknek örvendhettünk a későbbiekben, mint a
Space Gun, a Terminator 2, az Alien The Gun, a Vitua Cop és a Time Crisis.
De sorolhatnám még a további címeket, de mindez most lényegtelen.
Az Operation Thunderboltot 1988-ban adta ki a Taito, és az Operation Wolf közvetlen direkt folytatása volt. De míg az előd, egyfajta egyszemélyes kommandó volt Schwarzenegger és Stalone után szabadon, addig itt már
ketten, egymást segítve is lehetett küzdeni a terroristák és a katonák ellen.
Ez pedig igencsak jó móka volt, elvégre nem voltak túl gyakoriak ekkor még
az olyan játékok, ahol ketten lehetett egyszerre és nem felváltva játszani, ráadásul ilyen élvezetes formában. A játéktermek ebben az időben már az aranykorukat élték, mert az otthoni gépek egyszerűen képtelenek voltak
arra, hogy visszaadják a játékok grafikai minőségét, és mindazt az élményt,
amit egy játéktermi automata nyújtani tudott. Ráadásul számos olyan játék is létezet már, amelyek különleges irányítóval rendelkeztek, ezek irányítását
pedig, egyszerűen képtelenség volt visszaadni az otthoni gépeken.
Amikor az ember belépet egy játékterembe és meglátta az Operation
Thunderbolt automatát, rögtön késztetést érzet arra, hogy bedobjon egy
érmét és elkezdjen vele játszani. Az automata méretei és kinézete igencsak figyelemfelkeltő és tekintélyt parancsolóak voltak. A két gépfegyver
látványa pedig, mindezt a hatást csak fokozta. Ráadásul a fegyverekben
benne volt, az akkoriban még újdonságnak számító rezgés is, ugyanis
amikor meghúztad játék közben a ravaszt, az egész elkezdet remegni a kezedben. Ez pedig a játékba való beleélésre rátett még egy lapáttal. Az
elődben a Wolfban sajnos még nem volt meg ez a funkció, legalábbis én
egyszer sem tapasztaltam, amikor játszottam vele.
A játék, akárcsak sok más társa, természetesen megkapta a maga
különféle átiratait. Ezáltal elérhető volt az összes Commodore, Spektrum
és Atari számítógépre, de a különféle 8 és 16 bites konzolokra is kiadták.
Viszont ezekből jó néhánynak a portja annyira borzalmas volt, hogy az
ember életkedve is elment tőle, amikor kipróbálta. Az egyedüli kivételek az Amigás és az Ataris átiratok voltak, mert ott a gépek, már meg tudták
közelíteni az eredeti grafikát. Ráadásul az egér segítségével a célzás is könnyebb volt.
Mint már fentebb írtam, a játékban a rosszfiúkat kell ezerszámra irtani, gépfegyverrel a kezünkben nyolc hosszú pályán keresztül, hogy a végén,
mint hősök térhessünk haza. A vagány külsejű gép viszont, egy pokolian
nehéz játékmenetet takart, még a két játékos módban is, ami ebből kifolyólag szabályosan nyelte az érméket, a játékgép tulajdonosok nem kis örömére.
Éppen emiatt csak kevesen jutottak el a végére, a jó befejezést látni pedig
csak a legjobbak kiváltsága volt. A nyolc pálya két csoportra osztható, az
egyik fajtánál előre haladunk, amikor megközelítünk például egy bázist,
addig a másik típusnál oldalra haladva közlekedünk, ha egy-egy bázison
belül vagyunk. Menet közben különféle bonuszokra tehetünk majd szert.
Ezek leeső ládák, vagy a pályán átrohanó macskák és kutyák képében
jelenek majd meg, amikre ha rálövünk a jutalmunk általában lőszer, gránát, energia vagy lézeres célzó lesz.
A játékot elindítva rögtön az események kellős közepébe kerülünk, amikor
az első pályán végigmegyünk, hogy az informátorunkkal találkozunk. Ez itt
még csak egy laza bemelegítő gyakorlat, de nem árt már most odafigyelni, a hirtelenjében elénk ugró ellenfelekre. Az igazi móka és kihívás a következő pályától kezdődik, mert itt már az ellenfeleink szabályosan lerohannak
minket. A harmadik pályán pedig, nagyon oda kell figyelni, az előttünk
elhúzó vadászgépekre, mert az elénk ledobott aknák nagyon sokat
sebeznek. Ráadásul a gránátokat és a lőszert is be kell osztanunk, mert
ezen a pályán nagyon kevés utánpótlást kapunk belőlük. A következő
pályán szintén egy bázison vagyunk, de itt már a túszok kimentésével is foglalkoznunk kell. Őket úgy tudjuk kiszabadítani, ha szétlőjük az ajtók
zárjait. A pálya végén egy kis Boss harc vár ránk, de ha meghagytunk
néhány gránátot, akkor könnyedén végezhetünk vele.
Az ötödik pályára érve már biztosan túl vagyunk néhány continue-n, és
ezek után sem lesz számunkra könnyebb a boldogulás. Itt is, akárcsak a
korábbi pályákon, mindenre kell lőnünk, ami a képernyőn mozog. A hatodik pályán az ellenfeleink főbázisára érünk, ahol szintén a túszok kiszabadítása
lesz a legfontosabb feladatunk. A pálya végén ismételten egy Boss harc
vár ránk, aki jóval keményebb dió, a végtelen rakétavetője jóvoltából. Viszont
ha van még gránátunk, akkor őt is könnyedén kifektethetjük. A következő
utolsó előtti pályán, már a reptéren vagyunk, és a géphez kellene minél
előbb eljutnunk, és lehetőség szerint minél tovább életben maradnunk, mert
a végső leszámolás, a gép belsejében fog megtörténni.
Az utolsó nyolcadik pályán, az eddig nehéz játékmenetre, a programozók rátesznek még minimum három lapáttal. Itt már nem a katonák az ellenfeleink, hanem csak és kizárólag a terroristák, akik szabályos gránátesővel
fogadnak minket. Ráadásul még az ostoba túszok is folyamatosan a
tűzvonalban rohannak felénk, egyszóval itt már tényleg a pokol vár ránk.
Eddig, ha meghaltunk, akkor simán folytathattuk a játékot, viszont ha
elértünk a pálya végére, akkor ez a lehetőség már nem érvényes. A gép elejében a terroristák vezetője támad ránk, ő viszont a gép pilótáját tartja
maga előtt élő pajzsként fogva, éppen ezért pokolian nehéz őt kilőni. A
pilótának, viszont muszáj életben maradnia, ugyanis ha lelőjük őt, akkor
elbuktuk az egész játékot, és nincsen happy end. Természetesen, ha a
pilóta életben marad, akkor megkapjuk a jó befejezést, és elkönyvelhetjük,
hogy ügyes játékosok voltunk. Az Operation Thunderbolt számomra az
egyik legmeghatározóbb Arcade játék volt, amivel játszottam az elmúlt
évek során, mégpedig olyannyira, hogy még mostanság is játszom vele rendszeresen, ha kedvem támadna egy kis lövöldözésre.
Maradok annak, aki vagyok, a játékosnak, aki szeret játszani.
Arcade Game's Forever