25 év 25 játéka egy videojátékos életéből. Star Wars Rebel Assault /9. év 1994/

A 30 év felettiek, talán még emlékeznek egy olyan, ma már nem létező rendezvénye, ami a 90-es évek közepéig, Komputer Karácsony néven

vált nekünk ”régi vágású” videojáték rajongóknak fogalommá. Ezt a

rendezvényt mindig az ”ezüst hétvégén” rendezték meg, és a Magyar videojátékos kultúra egyfajta felvonulása volt. Az összes akkor létező

újság és könnykiadó jelen volt ezeken, a rendezvényeken. Hiszen ez volt

az ”egyetlen” olyan rendezvény, ahol a szakmában dolgozó emberek, közvetlenül találkozhattak a megcélzót vásárlói réteggel, azaz velünk, a játékosokkal. Miért írtam le mindezt bevezetésnek? Nos legfőképpen azért,

mert ezen az évenkénti rendezvényen, volt egy másik lehetőség is, ahol a játékosok egy nagyobb teremben, a saját gépeiket magukkal hozva

játszhattak. Ott akkor a saját szememmel láthattam 1993-ban, hogy minden

gép tetején ki volt téve egy, az akkor kezdődő ”CD őrület” 1-1 dobozos

játéka. Ezek a játékok pedig a 7 Guest, és a Rebel Assault játékok voltak.

A játékot meglátni és megszeretni csupán egyetlen pillanat volt, amit a mai

napig sem tudtam elfelejteni. A Rebel Assault tulajdonképpen a 90-es évek

elején újjáéledő STAR WARS őrület egyfajta "nagy reklámja" volt. Külföldön

és itthon egyaránt, sora jelentek meg a STAR WARS címszó alatt a

különféle fantázia regények, és a videojátékok világában is tetten érhető

volt ez a jelenség. Elvégre nem csak PC-re jöttek STAR WARS játékok,

hanem SNES-re, NES-re sőt még a játéktermekben is felelhető volt, eme

új-hullám egyik jeles darabja. A Rebel Assaultal az volt a ”baj”, hogy csakis

és kizárólag CD-n volt elérhető. Ezzel az adathordozóval pedig, akkor még

elég kevesen rendelkeztek. A legtöbb ember gépében a winchester túl

kicsi volt ekkor még ahhoz, hogy csak úgy simán felmásolja magának a

játékot, a ”CD írás” pedig még ekkor túlságosan is drága mulatság volt.

Ennek köszönhetően egyfajta korabeli vetésforgóként kézről kézre jártak

a ”gyári példányok” a játékosok között. Jó magam is ez által jutottam hozzá

egy példányhoz, mert az akkori ”576-ban” ez a játék egyszerűen nem

létezett. Jó magam is megvettem valakitől használtan, hogy aztán később,

miután vagy 100 alkalommal végigvittem, én is eladjam másvalakinek. A

játék egyébként simán tartotta az árát több mint egy évig, nem úgy, mint

ahogy a mai játékok többsége.

Ideje végre rátérnem arra, hogy mitől is lett számomra jó játék ez a Rebel Assault. A story szerint egy ifjú ismeretlen pilóta bőrébe kell belebújnunk,

ahol számos küldetésen keresztül harcolhatunk majd, lázadóként a

Birodalom ellen. Ráadásul mindezt egy olyan formában tehetjük meg, amitől

anno mindannyian a legnagyobb elismeréssel beszéltünk. A játék a ”hazai license-nek” hála, felhasználja az akkori trilógia összes filmes és zenei

kellékét, ezáltal mindhárom film jó néhány jelenetét, egyfajta újraértelmezett alternatívaként, ismét átélhetjük. Így szerencsénk lesz ahhoz, hogy a

lázadók legismertebb gépeivel repülhessünk a Birodalom ellen, miközben

a filmben elhangzó eredeti CD minőségű zenék kísérik a játékunkat. Ez

akkoriban nagyon nagy szó volt, mert még az X-Wing-ben is csak midi

zene szólt.

A játék filmes grafikája természetesen nem volt véletlen, mert az akkor

divatos - alig 2-3 évig - raytracing, és interaktív korszak volt jellemző a

korai CD-s játékokra, mint kezdeti első lépések. Ennek köszönhetően az

áll leesős grafika, - ami akkor még csak VGA-s volt, és mai szemmel már igencsak csúnya - sajnos egy elégé kötött játékmenetet foglalt magába,

ami annyit jelentett, hogy a gép folyamatosan töltötte be a pályát, mint egy

filmet. Te pedig csak minimális mozgással mehettél jobbra vagy balra, hogy

a különféle akadályokat és ellenfeleket kikerüld. Ilyenek voltak a Readysoft

által kiadott Dragons Lair és a Space Ace játékok is a számítógépekre.

Viszont ez a kötött játékmenet senkit sem riasztott el attól, hogy a játékkal játsszon, és ne zengjen róla dicshimnuszokat. Elvégre melyik játékban

láthattál olyan jeleneteket, amik egy filmből valók, ráadásul egy olyan filmből,

amit mindenki ismer. Talán ennek is köszönhető volt, hogy a játékot megjelentették még SEGA CD-re és 3DO-ra, ahol szintén sikeresek voltak.

Mint az akciójátékok döntő többsége, úgy ez is a begyakorló feladatokkal kezdődik. Az első három pályán megismerkedhetünk a repülés és a

célzás cseppet sem könnyű tudományával. Bár a játék itt még könnyűnek

látszik, de a látszat senkit se csaljon meg, mert még ezek a pályák is

nehezek voltak, és elég volt 2-3 hiba egy halálhoz. A 4. pályától kezdődőt

az igazi nagybetűs STAR WARS hangulat a játékba. Itt lehetőségünk volt

arra, hogy megtámadjunk egy csillagrombolót, amit a Jedi visszatér filmben

is láthattunk, hogy a végén egy elegáns lövéssel az enyészetnek adjuk át.

A következő pályán a Tatooine felszínén kell a Birodalmiaknak egy víg

napot adnunk, azáltal, hogy a teljes AT-ST hadosztályt szétlőjük. A 6. pálya megint ismerős lesz mindenkinek, mert itt a Birodalom visszavág filmben

látott aszteroida mezőbe kell menekülnünk, miközben a Birodalmi vadászok üldöznek minket.

A következő pálya látványvilágára sem lehet, egyetlen panasz szavunk

sem, elvégre több mint tíz évet kellett arra várnunk, hogy végre átélhessük mindazt, ami ezen a pályán várt ránk. Ami nem állt másból, minthogy a Hoth felszínén az AT-AT lépegetőket vadászuk, miközben számos alkalommal átrepülünk a lábaik között. A 8. pálya az eddig repülések helyet végre

valami mást is kínál. Bár a látvánnyal és a hangulattal továbbra sincs baj,

de itt volt látható, hogy a játék ”motorja”, nem képes normálisan kezelni, két egymástól homlok egyenest eltérő dolgot. Ugyanis a játék elején a Joy-t

kalibrálni kellett a ”szimulációhoz”, ami ennél a játékmenetnél viszont már

nagyon zavaró volt. A következő pálya viszont igazi felüdülés lesz az

előzőhöz képest, mert ismét repülhetünk a sötét űrben, hogy a Tie

vadászoktól megvédjük egy szállítóhajót.

Egy ismételt gyakorlópálya után, végre közeledünk a játék legfontosabb pontjához, a Death Star elleni támadás megkezdéséhez. Viszont addig

még néhány problémát meg kell oldanunk, amik ismételten Tie vadászok formájában jelenik meg előttünk. A 12. pályától viszont végre tényleg

átélhetjük azon izgalmakat, hogy szó szerint befűtsünk a Birodalmiaknak.

Ezen a pályán, a felszínen kell lehetőség szerint, minél több elhárító tornyot lerombolnunk, hogy a következő pályán, már az egyik bolygó

megsemmisítésére is alkalmas, szuper lézerágyút adjuk át az

örökkévalóságnak. Ezután jön a játék talán egyik legnehezebb pályája, ami

a lézerágyú energiaellátásának a megsemmisítéséből áll. Itt igazából a

kötött irányítás lesz a legfőbb probléma, ami anno nagyon sok bosszúságot okozott nekem. A játék legutolsó pályája viszont mi másból is állhatna,

minthogy az árokban végigmenve szétlőjünk mindent, hogy a végén egy

elegáns laza mozdulattal a Death Star-t is átadjuk a múlt emlékének.

A játék akkor sikeres volt, mert egy olyan élménnyel gazdagította meg a játékosokat, amire már nagyon régen vártak. Persze ma már mosolyt csal

az ember - az enyémre is - arcára, sőt a mai fiatalok talán már nem is

értenék meg, hogy egy ilyen játékért, miért is rajongtunk mi öregek ennyire,

mert akkor számunkra ez volt a csúcs. Viszont ha a játék anno nem lett

volna sikeres, akkor nem lehettek volna később olyan játékok, mint például

a Dark Force, a Shadow of the Empire, a Rebel Strike, hogy a manapság legnépszerűbb játékot, a Force Unleashed szériát már ne is említsem. A

STAR WARS univerzum fenntartásához és népszerűségéhez, kellettek a könyvek, és a játékok is egyaránt a 90-es években. Ezek nélkül nem lenne

egy második trilógiánk, és nem lenne egy Clone Wars rajzfilmszériánk sem,

és talán nem létezne már a STAR WARS univerzum sem, legfeljebb csak

az emlékeinkben. Éppen ezért örülök annak, hogy egy ilyen kiváló játékkal,

a Rebel Assault-al játszhattam anno.

Egy kis storyzás a végére. Amikor 1994-ben a Wizard's-ban megláttuk a

STAR WARS Arcade 1992-es SEGA játékot, akkor egyhangúan kijelentette mindenki, hogy a PC-s játék mérföldekkel jobb volt nála. Hiába volt ”AZ”

125 cm képernyőn, a játék képi látványvilága és színei, messze elmaradtak

az egyszerű otthoni PC-s játéktól, amit birtokoltunk. A játékon belüli mozgás

itt is kötött volt, mint a legtöbb Arcade játékban. Ez még nem lett volna

probléma, viszont a játék szegényes szín és képvilágát, tényleg mindenki

csak kritizálta, és nem értettük, hogy miért nem lehetett, egy a Rebel

Assaulthoz hasonló játékot bevinni a játéktermekbe. Akkor és ott a

játékteremben sokan álmodoztunk arról, hogy az otthoni kis PC-s játékunkat egyszer majd egy ilyen ”nagy” gépben láthatjuk viszont, de ez sosem

valósult meg.

Maradok annak, aki vagyok, a játékosnak, aki szeret játszani

Arcade Game's Forever