Szerelem

A mostani bejegyzésem lehet, hogy gyerekesnek, idiótának vagy baromságnak fogjátok tartani. Viszont valahol muszáj kiadnom a bánatom. Kezdjük a legelején:

Van egy lány, aki nekem nagyon tetszik. Egyszerűen imádom ezt a lányt. Beleszerettem, de nagyon. Ezt a tudtára is adtam, ahogy csak lehetett. Olyan voltam vele, mint még senkivel. Olyan közel engedtem magamhoz, mint még a szüleimet sem. (A következő dolgokat nagyképűség nélkül mondom.) Olyan kedves voltam hozzá, mint még a legjobb barátnői sem. Néha én voltam, aki egész nap próbálta, hogy jó kedve legyen. A legszebbeket mondtam, írtam neki. Tényleg, amit lehetett azt megtettem. Ő mégsem szeret. Ő az egyik barátomba szerelmes, aki viszont olyan bunkó vele, hogy az elképesztő. Ilyeneket mond neki: ,, Csuláználak!, A k. anyádat!, Te kis csicska!, stb. Ti lennétek szerelmesek abba, aki ilyeneket mond nektek? Egyszerűen az eszem megáll. Ilyenkor sokan mondják, hogy miért nem hagyod békén, ha nem szeret? Mert nem tudom! Egyszerűen nem tudom! Megőrülnék, ha nem tudom a karomba zárni. Hát ne haragudjatok, de ki kellett adni a feszkót!

U.i.: A baj az, hogy a lány akármit tesz, én nem tudok rá haragudni.