Ikaruga2011.05.30. 20:56

2011.május 30. (becsomagoltam)

Kicsit besokalltam,összepakoltam és várom a csodát ........... de úgyis hiába minden mert a bőrömből nem bújhatok ki.

Mostanában ritkábban látogatom az oldalt,kevesebbet kommentelek blogot meg hetek óta nem írtam. Mondhatnánk szerencsére,mert így legalább a még növésben levők fejlődésére nem voltam negatív hatással. Pedig témám lett volna,nap mint nap megfogalmazódott bennem de aztán a virtuális papír mindig érintetlen maradt.

Már egy ideje éreztem,hogy valami megváltozott. Valami amit nem tudok konkrétan megfogalmazni csak nagyjából körülírni. Már nem vonz olyan erővel a játék mint korábban. Nem,szó sincs arról,hogy ez egy amolyan "jaj nem élvezem a játékokat mi lehet a baj" rinyálós írás aminek aztán két nap múlva ellentmond egy "fúdejó játékot vettem lese teszem" folytatás.

Ma végre erőt vettem magamon és összepakoltam (az xbox 360 kivételével) az összes gépet. Minden szépen visszakerült a dobozába,a játékok,évek során felgyülemlett ereklyék és kacatok is mind eltűntek szem elől. A tv állványt leváltotta egy harmad akkora mint volt,már csak három polcra van szükségem.

Az is megfordult a fejemben,hogy megszabadulok az egésztől,pár fotót is csináltam róla egy esetleges hirdetéshez de ezt a lépést még fontolgatom kicsit. Nem olyan egyszerű lemondani mindarról ami évek óta körülvett.

De amikor eltűntek a tv alól a gépek határozott könnyebbséget éreztem.

Az utóbbi időben amúgy is tele volt a tököm a sok moslékkal ami megfordult nálam videojáték néven. A Kane & Lynch vagy az Avatar amiknek a végigjátszása nagyon hasonlított a székletminta elemzéséhez,bár azt még nem csináltam. Vagyis máséval nem csináltam.

Most az Assassin's Creed Brotherhood ugyan hozott némi felüdülést a sok fos után de azért harmadszorra is tornyokat mászni már nem annyira érdekes mint volt pár éve. Talán a Resident Evil 5 vége volt az ahol úgy éreztem elegem van a játékokból. Vagy ezredszerre sikerült lenyomnunk a Wesker gyereket aki fürgébb volt mint Neo és amikor vége lett még csak elégtételt sem éreztem csak örültem neki,hogy nem kell többet játszanom vele. Vagy a múltkori Army of Two első része ami ugyan a másodiknál jobban tetszett de éppen csak annyival,hogy nem kelljen öklendeznem minden pálya közepén.

Alan Wake. A játék amit végigvittem,aminek minden percét élveztem,aminek a zenéjétől a mai napig megborzongok mert mintha magam autóznék át a hegyeken az Isten háta mögötti pszihofalvára,hogy én legyek a polgármester de amikor vége lett egy percig sem éreztem,hogy nekem ezzel megint játszanom kellene.

A Red Dead Redemption óta nem találkoztam olyan játékkal amibe bele tudtam volna szeretni igazán. Aminél alig várnám,hogy melóból hazaérve bekapcsoljam a gépet és folytassam tovább. Csak erőlködés az egész,megszokott rutin,a mindennapi tevékenységek része. Mint az evés-ivás meg a sz.rás.

Múltkor vettem egy GameGeart,meg egy csomó kiegészítőt hozzá,és jó néhány játékot. De mi a francnak? Mert azon kívül,hogy sokba került mást nem tudok felhozni róla. Ez is van fasza.

Valójában kicsit más irányba orientálódok (de szép szó :D ) de nem sok köze van a videojátékokhoz. Talán jobb is így ha egy kis (vagy több) időre nem költök ilyesmire.

Természetesen van még boxra pár játék amit feltétlenül be fogok szerezni, néhány sorozat folytatása amiket eddig is játszottam de kétlem,hogy azokon kívül még tud ez a generáció olyant nyújtani amiért megéri pénzt adnom.

Itt hever érintetlenül a Dead Space 2 is,még a gépemben sem volt (ezúton is várom rá a jelentkezőket,bontott mert egy barátom játszott vele pár órát de olyan mint az új) A Vikinget úgy cseréltem el a megvétele után,hogy ki sem próbáltam.

Múltkor megszabadultam a Tomb Raider Underworldtől is mert azon kívül,hogy jó volt Lara bébi hátsója nem sok pozitív élményre emlékszem belőle.

Egyenlőre ennyi lenne a sirámom. Csak azért nem fogok írni,hogy minden napra legyen bejegyzésem,csak azért nem fogok játszani,hogy végigvigyek olyan játékokat amik nem érdekelnek,csak azért nem fogok már vásárolni,hogy még több használaton kívüli cucc legyen itthon.

Úgyhogy most hátradőlök és unottan döglök egy kicsit..........

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==