Szafi

A címből sejthető hogy a kis kedvencemről van szó, a macskámról, Szafiról.

Kb két órával ezelőtt egy autó elütötte, majd nem sokkal később a szobámban, előttem múlt ki.

Tíz évvel ezelőtt került hozzám a kis vakarcs, 1-2 hónapos lehetett. A bolhapiacról hoztuk, édesanyámmal együtt, aki hat éve hunyt el.

Sima házi macska volt. Fehér-szürke foltos, kis termetű. A rózsaszín orra miatt még ma is kölyöknek nézett ki, és úgy is viselkedett. Nem akart megkomolyodni, azt én se akartam :)

Mondják, akkor tudja meg az ember mennyit ér számára valaki/valami, amikor elveszíti. Én eddig is tudtam mennyit jelent nekem a cicám. Hozzám tartozott, a családom része volt. Ismertem a szokásait, az apró rezdüléseiből tudtam mire készül. Ismertem a hangját, tudtam mikor kér kaját, mikor "beszél" csak hozzám. Győzelmi nyávogása is volt, akkor hallatta amikor elkapott valamit. Büszkén hozta elém az elejtett zsákmányt.

Szinte csak nekem dorombolt. Ha pár napig nem mentem haza már depressziós volt.

Születésekor nem voltam ott, de az életén végigkísértem. Vigyáztam rá amikor csak tudtam, de ma nem tehettem többet, minthogy vele voltam az utolsó percig.

Elvesztettem valakit...

Biztos van aki legyint, hogy "csak" egy macska volt. De nekem családtag volt, valaki akit sosem felejtek el, valaki aki mindig hiányozni fog. Az életem fontos része volt.