Tomb Raider - Teszt

Lara Croft-ot az elmúlt években úgy ismerhettük meg, mint egy vagány hősnőt, aki talpraesettségének és találékonyságnak köszönhetően felülkerekedik, a misztikumon majd legyőzi a gonoszt. Amolyan képregény, meseszerű hősnő volt. Ennek azonban vége. Lara Croft immáron egy kezdő archeológus, aki egy emberibb (kevésbé meseszerű) személyiséggel, egy valóságosabb világban próbál egy lakatlan szigeten életben maradni. A probléma csak annyi, hogy amíg emberibb lett a megközelítés, annyival lett embertelenebb Ms. Croft is. Kratos, Marcus Fenix vagy Wolverine nem elképzelhetetlen, hogy versengenek a receptért, hogy mégis mi a titka annak, hogy egy esetlen kislányból tömegpusztító terminátor válik röpke pár óra leforgása alatt.

A reboot több szempontból is jó ötletnek tűnt, hiszen manapság igen divatossá váltak az újragondolt sorozatok. Ezzel még semmi probléma sincsen, hiszen a legtöbbje sikeressé vált és éppen időben lépték meg készítőik is azt a lépést melynek köszönhetően meg tudott újulni egy-egy sorozat. Ez alól a Tomb Raider sem kivétel. A történet alapja, hogy Lara egy kisebb expedíciót szervezve elindul, hogy megkeress a Himiko japán Nap Királynő elveszett legendáját. Azonban jó pár dolog balul sül el és társaival egy olyan szigetre kerülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket. A történet központjában Lara személyiségváltozásai vannak, ami az elején kellemes sebességgel van, fölvezetve majd egy erős hullámvölgy után minden megváltozik számára. Innentől a pszichológia harc önmagával megszűnik és átmegy Barnold Spitzmayer Terminátor 82-jébe. A sztori önmagában elég érdekességet tartogat ahhoz, hogy a következetesség mentességből adódó apró hibákat elfelejtsük, de legalábbis homályosabbá tegyük saját magunk számára. Ezek közé tartozik az is, hogy közünk nincs miért mozgósítanak mindenkit egy szerencsétlen kislányért. Tehát vannak logikátlan lépések melyek hagynak jó pár kérdőjelet maguk után. Olykor nehéz az olyasmiken túljutni, hogy egy alaptúlélő kiképzésben részesített kislány akinek a amúgy elképesztően jó ösztönei vannak, honnan tanulja meg használni az AK47-es gépfegyvert úgy, hogy tökéletes fejlövéseket ad le 75 méterről majd egy kézzel betárazza mintha mindig is ezt csinálta volna. Ezek olyan dolgok, amiket egy picit megmagyaráznak, máris nem tűnik olyan semmiből érkezett szuper képességnek. Minden mást remekül vezet a játék, a szinkron tökéletes annyi színészi játék van, benne amennyi kell ahhoz, hogy azonosulni tudjuk egy picit a szereplők helyzetével. Azonban amikor a plot twistek elé állítanak akkor cliffhanger nélkül csak úgy megtörténnek dolgok és mi sem értjük, követjük le, hogy miért is mentek végbe ezek az események. Ennek ellenére még mindig jóval több logikus lépés van Lara Croft elszánt küzdelmében, mint a Crytek varázslatosnak korántsem mondható harmadik Krízisben.

A grafika egész egyszerűen szép. Nincs mit ezen nagyon ragozni, hiszen a környezet, a karakter dizájn és az animáció is az átlagos „jó” játékok színvonala fölé emelkedik. A textúrák részletesek, a felbontásuk megfelelő nincsenek foltok. A környezet tényleg olyan mintha élne, rettentően kevés az olyan hely, amelyet üresnek vagy lehangolónak ítélnénk meg. Az erdő, a romok, de akár még a sötét barlangok is részletesen ki lettek dolgozva, így talán csak az találna ezekben hibát, aki játék helyett kötekedő térképpel keresi, hogy melyek azok a pontok ahol igen tényleg el van szúrva valami. A karakterek eszméletlen jól néznek ki. Élethűek a vonásaik, részletes az arcúk, de még az átlagos kis közkatona is rendelkezik némi sajátossággal. A legtöbb munka mégis Lara lett elvégezve. Ahogyan változik a mimikája, minden különböző érzelmet észre lehet venni az arcán. Képtöréssel én sem PC-n sem pedig Xbox 360-on nem találkoztam, ha mégis lenne az annyira minimális lesz, hogy csak a térképes kollégák lelik majd meg eme rejtett tartalmat. Az aktív hud hiánya teljesen jó ötlet. Sokkal hihetőbbé teszi az egész kalandot. Természetesen, amikor kell, megjelenik, de például nincsen életerő HUD tehát körülbelülire kell belőni, hogy mennyi idegen fémet bírunk ki.

Lara személyisége kellemes, szerethető kislány képét adja, nem beszélve igen szemet gyönyörködtető fizikai adottságairól. A reakció számomra hihetőek voltak annak ellenére, hogy az életben nem lövöldöztek rám gépfegyverekkel egy elveszett japán szigeten pszichopata állatok. A sztori jól viszi előre a játékot és ennek köszönhetően az egyes fejezeteket nem érezzük megakasztottnak, csak szépen egyikből átfolyunk a másikba, tesszük mindezt unalmas töltőképernyők nézegetése nélkül. Folyamatos a játékmenet, nem darabos nincsenek, olyan elemei melyek ezt a folytonosságot megtörnék, és ezért külön dicséret jár a készítőknek. Ebben a játékban a pálya vagy küldetésrendszer mindenképpen élményromboló lenne, hiszen a Tomb Raider már nem a kihívásokkal teli kalandjáték, inkább egy akció dús, kalandelemekkel és kellemes rejtélyekkel felszerelt látványorgiát nyújtó shooter. Annak azonban tökéletes. Vannak rejtett kripták, fejtörők, de ezek inkább csak ügyességi feladatok minimális kihívással. A mászókázástól sem kell félni, hiszen gyakorlatilag Lara helyből ugrik 5-10 métereket és minimális odafigyeléssel el sem lehet téveszteni a célt, mivel még teljes légkontrollja is van a kis hölgynek. Megmondom őszintén a bonyolultabbak nem is illeszkednének jól a játékmechanikába. Ezeket érdekességként felkutatjuk és megszerezzük a kincset mely újabb fejlesztésekhez és más kis apróságokhoz segít minket. A gyűjtögetés és egyéb extrák feltárása szerves része a játéknak. Azonban nem kell attól félnünk, hogy lemaradunk valamiről, hiszen nagyon sok mindent csak későbbi felszerelésekkel ellátva tudunk majd elérni. A játék erre ad lehetőségek méghozzá „Fast Travel” formájában. A teljes értékű táborokból át tudunk „teleportálni” előzőleg már megnyitott táborokba, hogy felkutassuk az ott elhagyott kis csecsebecséket. A táborok nem csak erre adnak lehetőséget. A fejlesztéseket is ezeknél végezzük majd.

A harcrendszer egyszerű, de mégis nagyszerű, hogy egy ilyen klisével éljek. Automatikus fedezék rendszer áll rendelkezésünkre, ezt a pozíciót Lara ellenfél közelében fölveszi, és ha bármilyen olyan tereptárgy közelébe megyünk mely alkalmas felfogni a minket érő fizikai atrocitásokat, akkor bebújik mögé és onnan próbál válaszolni igen profi gyilkos módjára. Kétféle harc lehetséges. A közelharc és lövöldözés. Az előbbinél lehetőségünk van minimális kombókra, de a végén gyakorlatilag instant mészárosokkal válunk. Amennyiben sikerül lábon lőnünk az ellenfelet és a szenvedő szerencsétlenhez közel kerülni egy látványos kivégzést hajthatunk végre az addig igen aktívan minket szidalmazó gazfickón. A csata jelenetek meghazudtolják a Gears Of War monumentális küzdelmeit. Szépek, jók csak néha kicsit el vannak nyújtva. Taktikai előnyt nyújt számunkra, hogy konstans lootolhatjuk az élők sorából eltávolított ellenségeket miközben ugrálunk fedezékről fedezékre. A passzív fedezékrendszer pedig remekül dolgozik az esetek többségében, viszont olykor érdekesen találnak el minket kósza lövedékek. Lara fejlődése XP pontok gyűjtögetésével érhető el, melyeket gyakorlatilag csak arra nem kapunk, hogy lélegzünk. Az állatok, emberek mind telis tele vannak fejlődési pontokkal, de a rejtett keresgélni való relikviák szinten adnak egy emberes löketet a szintlépési csíkunknak. Három kategóriára vannak osztva a képességek: Vadászat, Túlélési és Harcos. Ami az elején haszontalannak tűnik később egyre inkább hasznosabb lesz. Nincsen felesleges képesség. A harcos egy gyilkoló gépet farag Lara-ból. Képesség válunk majd támadási előli kiugrással egy igen látványos kivégzésre is. Ez leginkább a közelharcot fejleszti. A túlélő fa képessé tesz minket, hogy a különböző élőlényekből, ellenségekből még több XP-t szedjünk ki illetve több fegyverfejlesztésre alkalmas kacatot nyerjünk a ládákból. A fegyverek a módosítások mellett szinteket is lép. Ehhez azonban találni kell a világban random elrejtett fegyver részeket. Ezek összeszedése által fejlődik az íj, a pisztoly és így tovább. Azonban nem csak külsőre változnak, hanem minden ugrás egy-két új modifikációs lehetőséget is kínál. A vadászati képességfa pedig még halálosabb íjászt farag majd belőlünk. Megjegyezném, hogy ez íj egy remek fegyver. Pontos és halálos valamint halk, arról nem is beszélve, hogy a különböző nyíl típusok megjelenése folyamatosan feldobja majd a használatát így mire beleunnánk, kapjuk a következő aranyosságot. A nyílt, ki ha én nem harc mellett természetesen lehet lopakodni, észrevétlenül átsuhanni olyan területeken ahol ez opcionálisan elérhető. Minél mélyebbre ásunk azonban a történetben annál kevesebb lesz erre az alkalom.

A kötelezően beleerőltetett multiplayer igazából hanyagolható lett volna. Tucat kreálmány és aki TPS-ben akar lövöldözni az amúgy sem ezzel fog játszani. Szép meg jó, de laggos és üres. Nincs benne semmi olyan, amit ne láttunk volna valahol. Persze ha nem számoljuk, hogy lehet kötélen mászni. Nem illik ide, de azoknak, akik szeretik a játékot és amúgy önmagában a multiplayert biztosan ad némi bónusz játékidőt. Játék mód nincsen sok, ahogyan játszható pálya így pár óra leforgása alatt a nagy részét már láthattuk is. Sosem értettem miért kell mindenbe beleerőltetni a multit. Egész egyszerűen élménytelen összehasonlítva egyéb hasonló shooterekkel. Hála istennek a kampány tartalma és játékmenete bőven megmenti a játékot. Természetesen fejlődés itt is jelen van. Mindenért XP-t kapunk illetve a meccsek végén teljesítményünkhöz mérten megfelelő anyagi honoráriumot is. Az utóbbiból vásárolhatunk fejlesztéseket lőfegyvereinkhez vagy akár újabb és újabb karakter skineket. A túlélők és a gonosz banditák közötti különbség az alapfelszerelésben illetve a megnyitható fegyverekben tér el. A végén persze mindenkinek mindent meg lehet szerezni, de az alapvető sorrend más.

A Tomb Raider egy igazi élmény dús, akcióval telített játék, mely nem hanyagolja az ügyességi feladatokat sem, noha egyszerűsítve találja. A kampány 12-15 óra is lehet játékostól függően, de bőven növelhető mivel rengeteg rejtett érdekesség van a játékban, melyet lehet, hogy elsőre elutasítunk, de sok furcsa információt tudhatunk meg belőlük. Ha tudjuk nyelni az olykor túlságosan is eltúlzott lövöldözéseket és menekülési jeleneteket és egy látványos akció jelenetként tekintünk valamennyire, akkor nem fogunk fönnakadni az "arculat váltáson". Nálam Lara Croft megkapja az „Ez Igen” pecsétet és magammal ellentétben dobok rá egy igen kedves, erős és szerintem is jogos 9 pontot.