Atka Halo2013.06.28. 12:41

Platform Racing 2 teszt/bemutató

Már rég írtam nektek, annak ellenére, hogy kisebb cikksorozatot terveztem indítani. Viszont nemrég egy játéklap egy gyakornoki állást írt ki aminek a jelentkezési feltétele egy 2000 karakteres cikk játéktémában, így megragadtam hát a billentyűzetet és megírtam ezt a kis tesztet/bemutatót egy nem túl ismert netes játékról a Platform Racing 2-ről. Várom a véleményeket.

Az ember mostanság ritkán találkozik olyan versenyjátékkal, ami 2 dimenzióban játszódik ráadásul oldalnézetben. Ha mégis, akkor is azt várná, hogy járművekkel kell versenyezni, viszont a Platform Racing 2 szakít ezzel a felfogással és 4 karaktert dob versenybe egymás ellen.

A játék pályái blokkokból épülnek fel. Ezek lehetnek szilárdak, szétverhetők vagy speciálisak, amik csúsznak, robbannak, visszaraknak az utolsó megérintett szilárd blokkra vagy egy képességet adnak. Ezen képességek lehetnek segítőek (gyorsabb futás, szuper ugrás) vagy ártóak az ellenségre nézve (villámlás, fegyver, kard vagy telepített bomba).

Ilyen alapokra épül a játékban megtalálható pályatervező is. A pálya megtervezésén kívül meg lehet csinálni benne a pályadizájnt, be lehet állítani benne a képességdobozokban található képességek fajtáit, a gravitációt és a játékmódot is. Az alap játékmód természetesen a Race, vagyis verseny mód. Eleinte csak ez a játékmód volt elérhető, de később megjelent a Deathmatch ez a szimpla egymást öldöklő módot takarja 3 élettel. Ezek elvesztése a negatív képességekkel lehetséges. Ezen felül megtalálható az Alien eggs mód, amiben furcsa lények akadályoznak minket a versengés alatt és az Objective, amiben különböző feladatokat kell teljesíteni a verseny megnyeréséhez.

A játék fontos része még a karakter, aminek 3 képessége van: sebesség, gyorsulás és ugrás. Ezeket a szintlépés után kapott pontokkal lehet erősíteni. Emellett testre szabhatjuk karakterünk lábát testét, fejét és sapkáját, amiket a versenyek nyerésekor oldhatunk ki, bár csak a sapkának van játékra is ható jelentősége.

Ezzel elérkeztünk a hibákhoz pontosabban egy hibához. A játékban nagyon könnyen bele lehet menni a falba. Ezt a hibát nagyon sokan ki is használják a pálya gyors teljesítéséhez, viszont ez a hibákat nem ismerő játékos számára nagyon idegesítő tud lenni.

Összesítve a játék egy kellemes délutáni kikapcsolódást tud nyújtani mindenkinek, aki egy kicsit is kedveli ezt a műfajt.

ui.: A játék itt érhető el.

p34c3
Marvel's Deadpool VR

9 napja
6

Doberman
Call of Duty - Tropical Thunder

2025.11.21.
3

Necroman Mk2
Amnesia Machine for Pig

2025.11.09.

Stadia HUN
AMAZON LUNA 2025 UPDATE

2025.11.07.
2

p34c3
Asgard's Wrath

2025.11.06.
5

Necroman Mk2
Giana Sisters Owlverlor

2025.10.17.

p34c3
Digitális arcoskodás

2025.10.16.
24

Necroman Mk2
Paw Patrol On A Roll

2025.09.14.
11

Bountyy
Egy új videojátékos podcast

2025.09.03.
2

CHASE
2025 eddigi legjobb jelenetei

2025.08.31.
1

p34c3
Vendetta Forever

2025.08.31.
1

Necroman Mk2
Firewatch

2025.08.22.
2

mcmacko
Csupasz Pisztoly (2025) - letolt gatyával előre!

2025.08.08.
5

Necroman Mk2
Crime Patrol 1-2

2025.07.31.
2

Necroman Mk2
Serious Sam 1st-2nd

2025.07.21.
4

mcmacko
Crashlander: Hunger - hallgasd meg, hátha megtapad

2025.07.11.
12

p34c3
Maestro | PSVR2

2025.07.05.
9

Comedian
Superman halála

2025.06.28.
5

Necroman Mk2
The Swapper

2025.06.25.

Fabri
Japán gamer szemmel

2025.06.21.
13