Trepang2 – Boomer shooter zoomereknek?Teszt

A Trepang2 ugyanis egy kíméletlenül pörgős, elborultan véres és megveszekedetten agresszív alkotás, ami a B kategóriás akciófilmek legszebb hagyományait felelevenítve nyújt egyszerű, de brutálisan szórakoztató kikapcsolódást pár óra erejéig. Készítsétek hát a fegyvereket és tegyétek parkolópályára az agyatokat, mert ideje elmerülni a letagadható zsoldosok, az ősi kultuszok és az enyhén szólva sem etikus biológiai kísérletek vérgőzős világában!

Talán már a bevezetőből is érződik, hogy a Trepang2 nem egy túl bonyolult cím, ez pedig a játék történetére is teljes mértékben igaz. A sztori szerint egy genetikusan feljavított szuperkatonát alakítunk, aki a Horizon Corporation nevű óriásvállalat fogságában sínylődik egy illegális börtön mélyén valahol Alaszkában. Ennek az áldatlan állapotnak a Syndicate-ként emlegetett szervezet vet véget a kampány legelején, akikhez a sikeres szöktetést követően gyorsan be is állunk, hogy innentől kezdve közösen vadászhassuk le a Horizon vezetőit és szövetségeseit. Ez a feladat azonban egyáltalán nem lesz egyszerű, hiszen a céges nagykutyák zsoldosok valóságos seregének parancsolnak, arról nem is beszélve, hogy az arzenáljukban a természetfeletti is megjelenik, így a küldetéseink során az ellenséges fegyveresek mellett sokszor túlvilági erőkkel is meg fog majd gyűlni a bajunk…

Ha pedig valakinek a paranormális lényekkel tengelyt akasztó szuperkatona koncepciója ismerősnek tűnik, az egyáltalán nem véletlen, a Trepang2 fejlesztői ugyanis szemmel láthatóan sokat merítettek a F.E.A.R. koncepciójából. Ennek hatására néhányan már odáig mentek, hogy egyenesen a legendás horror FPS szellemi örököseként emlegetik a játékot, én azonban ódzkodnék az ennyire erős kijelentésektől. Az ugyan tagadhatatlan, hogy a két program témái és mechanikái között nagy az átfedés, azonban a F.E.A.R. anno sokkal jobban ráfeküdt a horror vonalra, és a története is jóval koherensebb volt. A Trepang2 ezzel szemben néhány erősebb pillanatot leszámítva egyáltalán nem félelmetes vagy nyomasztó, valamint a sztorija is nagyon hamar nagyon elszállt lesz, és kicsit sem jellemzi az a fajta összeszedettség és fókusz, ami a Monolith alkotását elejétől a végéig átitatja.

Ez azonban egyáltalán nem nagy baj, hiszen a Trepang2-höz hasonló pörgős FPS-eket alapból nem az összetett történetük miatt szeretjük, és őszintén megmondva engem se zavartak a logikai bukfencek, a kőegyszerű karakterek és a kilométerekről látható “csavarok”, miközben a Horizon Corporation agresszív felszámolásán dolgoztam. Abban a pillanatban ugyanis, hogy elkezdődik a lövöldözés, minden más a háttérbe szorul, hála a Trepang2 majdhogynem tökéletességig csiszolt tűzharcainak, amik egy pillanatig sem hagyják, hogy akciózás közben a program esetleges hiányosságain gondolkozzunk.

Alapjait tekintve a játék egy régivágású, kegyetlen tempót diktáló FPS (avagy mostanában divatos nevén boomer shooter), ahol az összecsapásokat láthatatlanná válással, időlassítással és alapszintű parkour elemekkel dobták fel a készítők. Különleges képességeink annál gyorsabban töltődnek, minél többet ölünk, azaz elsősorban az agresszív viselkedést támogatja a gép, az ellenséges zsoldosok pedig helyenként tucatjával szakadnak a nyakunkba, így a kihívás nagyságára sem lehet panaszunk. Ez az egyszerű, de nagyszerű recept pedig teljes mértékben be is válik, hiszen nincs is jobb érzés annál, mint amikor lendületből becsúszva felrúgunk valami géppisztolyos szerencsétlent, majd az időt lelassítva szitává lőjük az összes haverját és őt is, mielőtt még földet érhetne…

Szintén a játék erősségei közé tartoznak a fegyverek, amik nagyban hozzátesznek a tűzharcok élvezhetőségéhez. Arzenálunk nem túl terebélyes, de cserébe kellően változatos, ráadásul minden darabját öröm használni. Legyen szó egy pisztolyról, egy sörétesről vagy egy gránátvetőről, ebben a játékban egyszerűen jó érzés bármivel tüzet nyitni, ennél nagyobb pozitívum pedig nem is igazán létezhet egy régimódi FPS esetében. Ráadásul az egyes fegyvereket fejleszthetjük is különféle irányzékokkal, céltávcsövekkel és más hasznos kiegészítőkkel, így még valamennyire a játékstílusunkhoz is tudjuk igazítani az arzenálunkat.

Miután azonban elmúlik egy-egy összecsapás mámora, sajnos azt is észre fogjuk venni, hogy a Trepang2 közel sem tökéletes. A hiányosságok java valószínűleg a szűkös költségvetésre és a fejlesztőcsapat méretére vezethető vissza, hiszen a Trepang Studios szó szerint négy emberből áll, ez azonban sajnos nem változtat a tényen, hogy helyenként a játék varázsa megtörik, méghozzá elég durván.

Az egyik ilyen gyenge pont az átvezetőknél, pontosabban azoknak a hiányánál érezhető. Röviden és tömören a kampányban alig kaptak helyet bejátszások: az első küldetés előtt még láthatunk egy hangulatos felvételt, ami felvezeti a szöktetésünket, azonban ezt leszámítva csak néhány rövidebb anyagot kapunk a történet során, egyébként meg többször is előfordul, hogy egy elsötétedett képernyőt bámulva hallgathatjuk, ahogy több karakter egymáshoz vagy épp hozzánk beszél, és ennyi.

Ha pedig már szóba kerültek a karakterek, akkor érdemes kiemelni, hogy belőlük is elég kevés jutott a játékba. Legyőzendő fegyveresekből persze nincs hiány, de a többi NPC-t mintha a föld nyelte volna el. A társaink például kivétel nélkül maszkos, jellegtelen kommandósok, akiket esélytelen megkülönböztetni egymástól, az a bázis pedig, ahol a küldetések között mászkálhatunk, szó szerint kong az ürességtől: rajtunk és egy hadtáposon kívül soha senki nincs itt. Ez elsőre persze apróságnak, szőrszálhasogatásnak tűnhet, de amikor már a sokadik alkalommal futunk bele a teljesen kihalt termekbe, akkor azért csak felmerül bennünk a gondolat, hogy néhány statisztával mennyire fel lehetett volna dobni ezt a helyet.

Ezek mellett pedig ott van még a hangkeverés is, ami szintén gyenge lábakon áll. A fegyverek még jól szólnak, azokkal nincs hiba, a Trepang2 zenei anyaga azonban már annál több kivetnivalót hagy maga után. Egyrészt minden pályán ugyanaz a néhány szám megy a vérengzéseink alatt, így a szűkös felhozatalra hamar rá lehet unni, másrészt pedig a zene általában olyan hangos, hogy simán elnyomja a társaink rádióüzeneteit is. Utóbbi pedig azért lehet kiemelten kínos, mert így sokszor azt se halljuk meg, hogy mit kéne csinálnunk egy-egy szituációban a továbbjutás érdekében, ez pedig szükségtelen megtorpanásokhoz és unalmas keresgélésekhez vezet, durván megakasztva a játék amúgy kiváló tempóját.