[Teszt]  Test Drive Unlimited: Solar Crown

Test Drive Unlimited: Solar Crown

KR4K3NGábor Bálint2024.09.29. 22:00

Az autósportokért rajongó játékosok évek óta könyörögnek egy Japánban játszódó Forzáért, most pedig kaptak egy hong kong-i Test Drive-ot, ami bár nem vett hibátlan rajtot, egészen szórakoztató lett.

Csillogás, fényűzés

A Solar Crown kampányát elkezdve egyből hozzánk csapnak egy szemmel is jól látható összeget, amivel megvehetjük első autónkat. Ezzel próbáljuk meg kivívni hírnevünket, hogy a két nagyobb klán egyike, akár a gazdag, burzsoá Sharp-ok, akár az utca fenegyerekei, a bulizós Street-ek közé felvételt nyerjünk.

Az egyik probléma már ekkor, a Test Drive Unlimited sztorijának legelején felmerül. Kérdés, hogy miért nem egy tényleg kezdő autót kaptunk, amitől felfelé lépkedve érezhetjük, hogy kivívtuk a helyünk. Ugyanis a 2011-es Nissan 370Z-ből át kell ülni nem sokkal a kezdés után egy Abarth 500-ba, csak hogy egy limitált versenyen részt vehessünk. Tehát vannak kisebb kategóriában, kisebb teljesítménnyel rendelkező autók is, de nem innen kezdünk, hanem egy jóval erősebb vassal. Persze ez még mindig nem a Forza Wheelspines borzalomja, amivel 4 verseny után egy egész garázsnyi verdánk lesz, de akkor is, én szeretem az érzést, hogy egy valódi “megfizethető árú” járgánnyal kezdek és kivívom a helyem - mint amire a NIGHT-RUNNERS, vagy a korai NFS játékok is építettek.

Másrészt nem igazán érződik ki a két klán ellentéte, hiszen néhány verseny után már felvételt is nyerhetünk - természetesen a Sharpok közé, a bulizás elég volt a Forzában - majd azt vehetjük észre, hogy a klánháborúk szinte teljesen feleslegesen mennek, 4-4 résztvevővel. A Forza Coop módjával ellentétben, itt bár van két csapat, a csapatok nem pontokat kapnak, a cél kizárólag, hogy az első helyezett a saját klánunkból kerüljön ki, így pedig akár egy egyszerű fej-fej melletti versenyek is futhatnának. Sőt! Több klán esetében szívesen látnék egy olyan területharcot is, mint ami még az NFS: Carbonban volt, de sajnos ezt sem kaptuk meg.

Így marad a látszat, hogy mit mondunk magunkról, de egyébként a kissé dohos partihely a dokkoknál, vagy a felhőkarcoló tetején lévő VIP bár nem csak, hogy teljesen érdektelen helyszín a játékos számára, aki egyébként sem itt tölti idejét, hanem az utakon. Amikor pedig mégis épületekben bolyongunk, akkor vagy autót vásárolunk az egyik márkakereskedésben, esetleg autót moddolunk egy szervízben - vagy majd remélhetőleg a későbbiekben saját ingatlanokat vásárolunk, mint a TDU2-ben.

Kétszázzal a belvárosban

Bár az árkádos irányítás helyenként kiforratlan, olykor elgondolkodik az ember, hogy milyen jól sikerültek és mennyire változatosak a nyomvonalak, valamint a kanyarkombinációk. Ráadásul itt nem lehet csak úgy átvágni árkon és bokron, ugyanis egy kisebb kerítéssel való kontakt is súlyos másodpercekbe kerül - ellentétben sok más hasonló játékkal, ahol meg sem érezni egy ilyen akadályt. Persze egyből helyrebillenti ezt a komolyanvehető verseny-érzetet, amikor egy kisebb padka rendellenesen dobja meg az autót és borít fel, vagy amikor a négykerék meghajtású Audi Quattro járgányomat egy 70 éves SLS Mercedes tolja le az útról, szinte már villogva. Ráadásul a verseny végén még az is kiderül, hogy a pontozás szerint erősebb autómat hagyta le több AI is, miközben végig a vas határán autózva mentem, szinte már Verstappent megszégyenítő módon. Persze ez nem egyedi eset, az autós játékokban általában előfordulnak ilyenek, azonban elég vicces, hogy itt a robot irányította ellenfeleink mennyi hibát vétenek, néha akár benézve egy kanyart, néha pedig az ideális ívet szó szerint véve, akár négy fát is kidöntve harapják az utat... Majd persze nem sokkal később újra mögöttünk vannak. Mondjuk nem is sokáig koslatnak utánunk, hiszen a Forzás AI-tól tanulva nagy lelkesedéssel vágnak minket oldalba akár a kanyar közepén, mintha ott sem lennénk.

Azonban, ha az AI borzalmaira épp nem figyelünk, akkor azt vehetjük észre, hogy a mapon jól látható körzetek vannak, így van egy nagyváros, egy dombosabb középső rész, egy partszakasz illetve az ezeket összekötő nagyobb úthálózatok. Ami nagy előnye a játéknak, hogy van annyira szokatlan a helyszínválasztás, hogy ne unjunk rá a külcsínyre néhány óra után, azonban, ha ebbe is beletekerünk 1-200 órát, akkor már epekedve fogjuk várni a kiegészítőket, amikben újabb területeket fedezhetünk fel.

Connection lost

Mikor még nem is szabadult rá minden játékos a Solar Crown-ra, már látszott, hogy a játék egyik legnagyobb gyengesége a szerver, ugyanis legjobb esetben minden ötödik versenyen dobott ki a játék valamilyen kapcsolódási, vagy mentési hibára hivatkozva.

Ráadásul az “always online” erőltetése nem csak azért nevetséges, mert egy kezdetleges játékosbázissal sem bírtak a szerverek, de azért is, mert a Forzák esetében szinten mindenféle probléma nélkül lehet váltani online és offline mód között.

A másik nagyobb technikai problémát a mondhatni random-jellegű FPS droppok jelentették, amik legtöbb esetben pont a városon kívülre érve jelentkeztek, olykor 15-20 frame értékre beesve, és sajnos egyik sem javult érezhető módon a megjelenés után sem.

HALLJUK A HANGOTOK!
Damage control, vagy valami olyasmi.

Szeptember 27-én a fejlesztők kiadtak egy videót ahol összegezték a kezdeti tapasztalataikat. Tudják, hogy vannak problémák a szerverekkel amikre próbálnak mielőbbi megoldásokat találni, sőt azt mondják, hogy mostanra szinte minden ilyen jellegű hiba orvosolva lett. (Többnyire… - a szerk.) Összesen több, mint 300 bugot javítottak ki eddig, az FPS dropokra is figyelnek, hamarosan igyekeznek kiadni egy patchet ami javítja majd a játékélményt, főleg a konzolokon és azon belül is PS5-ön, ahol leginkább észlelték a problémákat. Egyelőre így sem várhatunk cross-playt, sőt régiók közötti játék sincs, akkor se, ha a playerek maguk csinálnának egy csapatot a saját barátaikkal. Ez a jövőben lehet kap egy külön megoldást, valószínűleg külön sessionokbe küldve a játékosokat (mint a GTA Online Friends-only session). Az AI is újra lesz balanszolva, főleg az agresszió terén, hiszen eddig nem figyelt a mesterséges intelligencia arra, ha a játékos az útjában áll, erre igyekeznek megoldást találni. A fejlesztők azt is belengették, hogy egyes autók is lehet újra lesznek balanszolva, akár nerf, akár buff, a lényeg, hogy új tartalmak bekerülésekor várhatóak változások. (Aminek alapvetően semmi értelme, hiszen egy újabb autó miatt mitől lenne más a már meglévő autónk például…?!). A kezdeti szerverhibák miatt majd a jövőben kompenzációt kaphatnak a játékosok, de ennek jellegéről még pontosan nem tudni. Nagyobb kontektek is kaptak egy roadmap szerű bejelentést: Season 2: Ibiza, Season 3: Klánháború, Season 4: Kaszinó. Ennyi, lehet menni vissza az utakra csapatni!

Bár több, mint 10 évet kellett várni a széria visszatérésére, talán nem ártott volna még 1-2 hónappal eltolni a Test Drive Unlimited: Solar Crown startját, hogy egy simább rajtot vegyenek a szerverek, valamint az apró bugokat és az FPS dropokat is kiküszöböljék. Nem szabad hinni a nagyon negatív kritikáknak, bőven élvezhető hong kong-i versenyzést kaptunk, de az igazság az, hogy közepesnél jobbat én sem adnék neki jelenlegi állapotában. Lesz ez még jobb is?

PLATFORM PC (Steam) | KIADÓ Nacon | FEJLESZTŐ KT Racing | MEGJELENÉS 2024. szeptember 12. | ÁR 49,99 EUR

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Néhány kisebb bejelentés - ez történt csütörtökön

Benne: Star Wars Episode I: Jedi Power Battles, Bylina, Football Manager 25, The Eternal Life of Goldman, Sunderfolk, Mario & Luigi: Brothership, A Quiet Place: The Road Ahead.

5 órája
6

Bylina: bogatyr akcióban

22 órája

Dragon Ball: Sparking! Zero

Több mint 15 év után tér vissza a Budokai Tenkaichi széria, hogy egy hatalmas kínálattal rendelkező adaptációval tisztelegjen a néhai Akira Toriyama munkássága előtt.

23 órája

Nintendo ébresztőóra, Shinobi film - ez történt szerdán

Továbbá: Metaphor: ReFantazio, S.T.A.L.K.E.R.: Legends of the Zone Trilogy, Bloodshed, Resident Evil 2, Mentari.

1 napja
8

The Legend of Zelda: Echoes of Wisdom

A Zelda sorozat először mondhatja el magáról, hogy valóban Zelda a főszereplője a soron következő játéknak. És valószínű utoljára mondhatja, hogy még a Switch keretei között megpróbál egy emlékezeteset gurítani. Milyen lett a Link's Awakening remake után hasonló szellemben érkező Echoes of Wisdom? Tesztben keressük a választ!

1 napja
5

PC-re költözik a Red Dead Redemption, elindult az Off the Grid – ez történt kedden

Továbbá: Goat Simulator, In Sink, Dinopunk: The Cacops Adventure.

2 napja
1

Silent Hill 2 (2024): szürke minden

Szinte elviselhetetlen lehetett az a nyomás, ami a krakkói székhelyű Bloober Teamre nehezedett az elmúlt hónapok során. Az egy dolog, hogy látszólag megütötték a főnyereményt azzal, hogy elkészíthetik minden idők egyik legkultikusabb horrorjátékának, a Silent Hill 2-nek a feldolgozását, de a játékosok elvárásai is az egekben voltak. Sikerült a lehetetlen? Teszt!

2 napja
28

SNK vs. Capcom: SVC Chaos - újra szól a crossover!

Sorra jelennek meg az újrakiadások, amelyek eredeti kiadásában különböző univerzumok karakterei állnak le püfölni egymást. Cikkünk tárgya is egy crossover, csak itt a Marvel szereplők helyett az SNK (többnyire King of Fighters) harcosai szállnak szembe a kék-sárga cég kabaláival.

3 napja
4

Folytatást kap az Alien: Isolation, nevet vált a 343 Industries – ez történt hétfőn

Továbbá: Pathologic 3, Call of Duty: Black Ops 6, Great God Grove, Bleach: Rebirth of Souls, Neva.

3 napja
14

Metaphor: ReFantazio – Perszónák trónharca

Miután leástak a modern társadalom és az emberi tudat legsötétebb bugyraiba, a Persona-sorozat alkotói ezúttal egy hatalmi harcra megágyazott fantáziavilágot tártak elénk. Tesztlaborban egy furcsa, ám annál izgalmasabb Atlus-alkotás.

3 napja
6

Heti megjelenések

4 napja
8

God of War: Ragnarök - a PC változat

Kicsit morcos az időjárás mostanában odakinn, és valahogy ez a hangulat az életünket is megkarcolja. Úgy, ahogy a God of War: Ragnarök is teszi azt a lelkünkkel. Teszteltük a PC változatot.

5 napja
8

Ubisoft felvásárlási lehetőség - ez történt pénteken

Továbbá: Dragon Age: The Veilguard, Halo Infinite, Silent Hill 2.

6 napja
6

Evotinction

Valahol a jövőben van egy hely. Ez a hely az utópiát építi nekünk, embereknek. Jó is lenne ha minden rendben menne, ugye? Tesztünkben egy újabb AI inváziót fékezünk meg, egy kicsit másabb megközelítésből.

6 napja

Folytatást kaphat az Until Dawn, új Avatar játék bejelentés - ez történt csütörtökön

Továbbá: Day 4 Night, Metal Gear Solid Δ: Snake Eater, The First Berserker: Khazan, Chicken Police: Into the HIVE!, Best Served Cold, Windblown.

7 napja
2

Megjelent a STALKER 2 készítéséről szóló dokufilm magyar felirattal

War Game címen vár mindenkit a másfél órás anyag.

7 napja

Aero the Acro-Bat 2

Az első Aero-t nemrég adták ki, máris itt a második része a sorozatnak. Megnéztük, hogy a snowboardos, kissé darkos folytatás hogyan muzsikál. Teszt!

7 napja
7

Átiratok minden mennyiségben – ez történt szerdán

Benne: A Quiet Place: The Road Ahead, SlavicPunk: Oldtimer, Crow Country, Kernel Hearts, Nubs!, Amanda the Adventurer.

8 napja
1

EA FC 25 - Újabb szezon a virtuális füvön

Az EA szokásához híven idén is kiadta a legújabb Fifát… Akarom mondani EA FC 25-öt (amit tuti mindenki Fifának hív még mindig), mi pedig rá is vetettük magunkat, mint ahogy anno Roy Keane vetette rá magát Alf-Inge Haaland lábára.

8 napja
10

What the Car?

PC platformra is megérkezett a What the... széria következő felvonása. Négy keréken! Vagyis két lábon. Biciklin ülve. Rakétával a hátán. Teljes képzavar? Elmerültünk a dánok őrült ötleteinek káoszában!

9 napja
8

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==