Over the HillTeszt

Az indie (és talán az AAA) kiadók is irigykedve nézhették az elmúlt hónapokban, hogy mit vitt véghez a Funselektor legújabb játékával, a cozy off-road túrákat ígérő over the hill-lel. A csapat a közösségi médiát hatalmas elánnal használta, hogy minél több embernek megmutassa legújabb projektjét, a kitartó posztolás pedig óriási sikert hozott magával, hisz több mint egymillió kívánságlistára került fel az art of rally és az Absolute Drift fejlesztőinek legújabb alkotása.

A videók láttán a gamerek pedig nem fogták vissza magukat, és elárasztották a kommentmezőt saját ötleteikkel - melyekből nem egyet fel is használtak a fejlesztők. Így igen hamar közvetlen viszony alakult ki a játékosok és a készítők közt, a hype pedig egyre nőtt, ahogy több és több infó derült ki a készülő játékról. Több hónap nyálcsorgatás után pedig nekem is szerencsém volt először a playtestet, majd a teljes játékot kipróbálni, melyekből kiderült, hogy mit találtak el tökéletesen és hol lenne még szükség fejlődésre.

Kezdjük az elején: a fejlesztők már a játék Steam adatlapján megtalálható szövegben is azt ígérik, hogy a játékosok csodálatos tájakat fedezhetnek fel az 1960 és 1980 közt készült legendás offroad gépekkel. Ez tökéletesen teljesül is, hiszen járművekből nincsen hiány (persze bárki mondhatja, hogy épp az ő kedvence maradt ki), 19 legendás gép közül választható ki, hogy melyikkel szeretnénk felfedezni. Helyet kapott néhány jól ismert Toyota, de szintén szerepel a kínálatban Lada Niva és Ford Bronco is.

Néhány óra játék után azonban felüti a fejét egy probléma. Sajnos rá kell jönni, hogy az autók között szinte kizárólag csak külső különbségek fedezhetőek fel. A hasonló motorerő miatt pedig két fő csoportra oszthatóak a játékosok. Vannak azok, akik kedvenc offroad gépüket választják (bármennyire alkalmatlan az adott terepen), míg mások a kisebb, könnyen navigálható változatokra teszik a voksuk, hogy minél könnyebb legyen a terepen való áthaladás.

Amint kiderül, hogy melyik csoportba esünk, egyből elválik az is, hogy miként tekintünk az 5 pályára, melyek közt felfedezhető őszies erdő, téli világ és sivatag is. Ezeken a mapokon ugyanis egyenként 16-21 feladat vár ránk. Egyesek igen egyszerűek: a térképen jelölt kempinghez, házhoz vagy épp sátorhoz kell eljutni, melyek felfedik a közelükben lévő további feladatokat. Ezek lehetnek kilátók megtekintése, technikás ösvényeken való áthaladás, eldugott ládák kinyitása vagy épp autómentés.

A probléma azonban az, hogy bár a pályák óriásinak hatnak, tennivaló alig van bennük. Javarészt így azzal telik az idő, hogy a térképen már jelölt feladathoz eljutunk (Oké, értjük, hogy ez volna a játék sava-borsa, de...!), ott megnyomunk egy gombot, majd megyünk tovább a következő helyre (esetleg egy gyorsutazást közbevetve). Pár órányi játék után így a cozy hatás helyett már inkább az érezhető, hogy vagy elfogyott a fejlesztők ötlete a feladatokra, vagy egész egyszerűen kifutottak a saját maguknak meghatározott időből. Pedig bőven lehetne még mit kitalálni: például mentőcsomagok elvitele A-ból B-be, vagy a térképen nem jelzett csomag felderítése a térkép egy meghatározott szegletében. És ezek csak amolyan kezdő ötletek, menet közben még rengeteg dolog az ember eszébe jut.

Emiatt sajnos az árazás is visszás. 12-13 óra alatt az öt pályából hármat sikerült teljesen felderíteni, vagyis abszolút nincs már ott semmilyen látnivaló, így hacsak nem free roam szeretnék barangolni, aligha térek majd vissza rájuk. A 25 eurós árazás miatt pedig lényegesen magasabb elvárásaim voltak, mind technikai szempontból, mind a tartalom mennyiségét illetően. Hogy legyen viszonyítás alapunk: bár nem cozy játék, de a Snowrunner 30 euróért lényegesen több tartalmat kínál, ráadásul technikailag is kidolgozottabb körülmények között. Míg az újonnan megjelent játékban néhány egyszerűen használható eszközünk van (kempingfelszerelés, javítókészlet, fa pallók, vagy épp póznák a csörlőhöz), addig 2021-es címben lehet árut pakolni vagy óriási szállítmányokat kézbesíteni.