Mafia: The Old CountryTeszt

Ha kedvelted a Mafia sorozatot, pontosan tudod, hogy nem a kiemelkedő lövöldözésekért vagy a kifogyhatatlan petárdákkal operáló open world világokért szeretted őket. Hanem a hangulatért, az emberi történetért, a mindent átitató atmoszféráért, és az ezt kiszolgáló játékmenetért. Az első két Mafia epizód ezért vált sikeressé, a harmadik rész pedig Ubiországba akart kirándulni, ezért is tartják a leggyengébb epizódnak. A The Old Country visszatérést ígért az origóhoz, de valójában még annál is korábbi pozícióba röpít minket. Empire Bay és Lost Heaven helyett szicílliai dűlőkön, lovasvityillók között, pompás villákban és házakban folyik a családok közötti perpatvar, emellett egy új hőst is kapunk, aki Enzo poligonvázában öltött formát.

A régi hazában dús a szőlőtőke, és csodásan érik a paradicsom, de itt sincs minden kerítés salsicciából fonva. A fiatalság egy része bányákban dolgozik, a tisztességes bizniszt követő mezőgazdászok pedig a rivalizáló famíliák "védelmét" nyögik. A tizenkilencedik század szinte még véget sem ért, de a tehetősek már komolyabb autókhoz, a legjobb kapcsolatokkal rendelkezők pedig amerikai fegyverekhez is hozzáférnek. Ennek megfelelően békés létről szó sem lehet. A munkások szakszervezkednek, a családokat belviszályok tépázzák, a hegyekben banditák tobzódnak, és a szövetségeken túl az örök harag tüzét is szítják a Madonna szentképét markolászó öltönyös nagyfiúk. Amerika innen nézve messzi ábránd, de az ábrándozó bátrak akár itt is találhatnak szerencsét. Enzo is egy vérbeli gatto, aki mindig a talpára esik, és az egyik bányából megszökve Don Torresi gyámolata alá kerül. Szorgalmának köszönhetően nem sokáig marad a meleg disznóólban, és mivel nincs vesztenivalója, azt sem bánja ha kezéhez hamarosan vér tapad. Így válik Enzo a Don csapatának megbízható tagjává, a felemelkedésnek pedig csak azok a fránya, sokszor látott maffiózó-toposzok állnak útjába. Felbukkan a nő, a haverok vérmérsékletéből adódó problémák halmozódnak, és a családok közötti szikrák sem kerülik el hősünket. Enzónak pedig ebben a kavarban kell a sztori végére érnie - mert, hogy ennek a mesének is egyszer vége lesz egyszer...

Az Old Country jól ismert elemekből építkezik, de kötöttebb élmény, mint az átlag nyitott világú akció-kalandjátékok. Egy open-world térképet kapunk, amely hegyvidékkel, patakokkal, bányákkal, tóval, tengerparttal és tipikus mediterrán domboldalaival alapvetően lefed mindent, amit egy szicíliai kalandtól vár az ember. De a felderítés nem GTA-szerű. A fejezetei ritkán engedik szabadjára az embert, tulajdonképp egy lineáris narratívát játszunk végig a szabadnak tűnő országrészben. Jó ez így? Nekem csömöröm van a százórás open world kalandjátékoktól, szóval kifejezetten élveztem, hogy egy aprólékosan kidolgozott világot kaptam, de olyan vezetéssel, ami emberi végigjátszási időt szavatol. És az sem bántam, hogy valami mindig fontosabb a kóricálásnál. Bár előfordult, hogy amiatt zökkentem ki a játékmenetből, mert egy irányítottabb szakasz közben leálltam volna nézelődni és a játék nem hagyta. De megszoktam, hogy a Hangar 13 ennyire fogja a kezem, elvégre a játék végigpörgetése után bőven lesz majd idő a szabad felderítésre.

Fedezékből való lövöldözés, lopakodás, lovagolás, vezetés, késharcok, kirándulások, hosszú-hosszú dialógusok, és az elmaradhatatlan versenyzés - nagyjából ezek teszik ki a Mafia játékidejének javát. Ahogy fentebb is írtam, mindegyik elem tisztességes alapokat kínál, bár reformokra vagy iparági csúcsokra ne számítsunk. A fegyverjáték nekem tetszett, a játék bátorít is az acsikkal arra, hogy váltogasd a mordályokat. Az akciórészek eléggé szkripteltek, tehát nem mindig tudod végigvinni például a lopakodást, mert elszabadul a pokol, máskor meg sokszor elég eljutni a kritikus láthatatlan vonalig, és a sztori már sodor is tovább. Lovaglás? Eszméletlenül hangulatos, "Red Dead Mafia", avagy "Roach, a Család kedvence" ugrott be róla. Kár, hogy hamar áttérünk a négykerekűekre. Amelyeknek szintén van húzása, kellemes az öreg hon járgányait vezetni. Fontos azonban látni, hogy itt sem a szimuláció a lényeg (még akkor sem, ha a vezetési modellt komolyabbra húzhatjuk az opciók között): még az autóverseny során sincs tétje egy-egy nagyobb borulásnak. Érdemes még pár sort a késharcra is szánni. Ez az új Mafia közelharci megoldása. Nagyon egyszerű, mert csak a kitérés és parry párosával tudsz érdemi taktikát beletenni, de szerencsére nincs is belőlük sok. Általában ott jönnek a késes jelenetek, ahol dramaturgiailag is céljuk van. És a dramaturgia kiváló. Egy fejezet nem ám csak egy elnyújtott jelenetből áll, hanem olyan, mintha egy sorozat több színből álló epizódját nyomnánk végig.

Enzo általában társaságban nyomul, és ezek a talján fiúk bizony lepcses szájúak. Talán ez az egyik vízválasztó a játékkal kapcsolatban. Ha nyitott világú majrézásra vágysz, féktelen akciókra, spontán üldözésekre, valamint arra, hogy azt csinálj, amit csak szeretnél... bizony a Mafia nem a te játékod lesz. Most is az adja az egyedi karakterét a Mafiának, hogy olykor több a csendes mélázás, a karakterek közötti párbeszéd, vagy a kamaradráma, mint a halivúdi eksön. Ha ez eddig is bejött, az Old Country kampányában lubickolni fogsz. Még akkor is, ha ismerősek lesznek a fordulatok és a karakterekből pont azt nézed ki a második órában, amit a tizenötödikben is csinálni fognak. Kábé 15-20 óra között mozog amúgy egy végigjátszás, bár nálunk van, aki 12 óra alatt végigért rajta flow-szerűen. Sok-kevés? Amikor az 5/6 órás FPS-kampányt standardnak vesszük, és amikor már megcsömörölünk az ország-méretű térképektől, akkor ez a hozzáállás pont egy piaci rést töm be. A dolgozó, családos embertől a játék nem igényel több hónapos dedikációt. Szerintem ennek a közönségnek (én is ide tartozom) pontosan ilyen játékokból kellene több, és a Mafia: The Old Country ezért is működött jól nálam. Anno sajnos a harmadik epizódot nem tudtam kellemes szájízzel és tervezett időbeosztással végigpörgetni, de az első kettő játékhoz hasonló hosszúságot most is kiegyensúlyozottnak éreztem.

Térjünk még rá a prezentációra és essünk át a dolgok nehezén. Az Unreal 5 alapú tech megviseli a pécéket, erős vas kell ahhoz, hogy a játékot tisztességesen tudd futtatni. Én Xbox Series X-en játszottam az Old Country-t, és többnyire csak pislogtam a minőségen. A "quality" módban atomstabil, Unreal-stutter nélküli 30 FPS-sel szántottam a mezőt és lőttem a gengsztert. Emellett pedig a látványra sem győztem rácsodálkozni. Egyszerűen bámulatosan fest a játék, nagyszerű minden közeli részlet, és kiváló a távoli nagy kép is. Emlékeztek rá, hogy régen mennyire illúzióromboló volt a nyílt világú játékokról nézegetni a buja screenshotokat, majd rádöbbenni arra, hogy élőben már a 20-30 méterre tanyázó fák is lapszerű díszletté silányultak? A Mafia legtávolabbi pontjára nézve is dús növényzetet, önárnyékot vető lombokat, csodás romokat, hegyeket és meredélyeket láthatunk. Körülbelül a játékidő 1%-ában találkoztam zavaró elemekkel. A tengerparton egyszer bebugzott három tereptárgy, és egy átvezetőből a gameplay-be érve kábé tizenöt másodpercig lezuhant a frame 20-30 közé. És nagyjából ilyen apróságokba tudtam csak belekötni. Minden más eszméletlenül igényesen van összerakva. Ha a mostani konzolgenerációt nézem, a játék tuti ott tanyázik az 5-10 legszebb cím között, és azt is be kell látni, hogy komoly háttérrel az Unreal motorból bizony ilyen stabilitást is ki tudnak csiholni a fejlesztők.

MAMMA MIA!

sQr`

Nekem ennyi elég is a prezentációt tekintve. Mert minden egyes alkalommal rácsodálkoztam a szőlőföldekre. A napon érlelt passata-ra. A mustot taposó asszonyokra. Az olaszok életszeretete árad a közegből. És sajnos a családokban dúló temperamentum is kendőzetlenül megjelenik. Továbbra is vallom, hogy a maffiasztorikhoz kell egy bizonyos érettség. Hogy a tanmesét lásd ki belőlük, ne a példaképeket. Mert egy helyét kereső kiskamasz bizony nem jó mintákat fog a játékban látni. És a korszellemre, a popkultúrában átalakult gengszterkedésre is máshogyan reflektál a The Old Country. Hiszed vagy sem, a mostani Mafia epizód gengszterei másképpen, vagányabban viselkednek mondjuk a Mafia 2 antihőseihez képest. Bevallom, ez nekem annyira nem tetszett. Mint ahogy az sem, hogy alig mertek eltérni a történetmesélésben a tipikus fordulatoktól. Ha valamit megérzel a sztori egy adott pontján, légy biztos benne, hogy a történet úgy is fog majd alakulni. És ha még a prezentációra visszatérhetek, hol van az a sok-sok zene, ami az eredeti játékokat oly naggyá tette?