Horizon Forbidden WestTeszt

A Guerrilla Games 2017-ben nem csak sikeresen lépett ki a komfortzónájából, de egyúttal a Sony kínálatát is új alapokra helyezte. És bár naivság lenne azt állítani, hogy mindent a holland csapat játékának köszönhetünk, az viszont tagadhatatlan, hogy a Horizon Zero Dawn és annak kiegészítője, a The Frozen Wilds sikeresen ágyazott meg a kiadó nyílt világú (vagy ezen műfajra építő) címeinek. Öt évvel később pedig ismét a Guerrillán a világ szeme, hogy másodjára is a mennybe menjenek.

Fél év. Ennyi idővel járunk a Horizon Zero Dawn eseményei után, Aloy pedig az eltelt 6 hónap során igyekezett minél jobban kihasználni különleges múltjának adottságait, valamint az egyedi látásmódot adó Fókusz képességeit. A HADES okozta fenyegetés felszámolása után sem pihenhet azonban, hiába sikerült legyőznie a gépsereget, az általa megalkotott törékeny egyensúly veszélybe kerül, amikor egy titokzatos fertőzés kezdi egyre jobban elemészteni a Földet. A Nora törzs egykori számkivetettje tehát ismét felkerekedik, hogy másodszor is megakadályozza az apokalipszist, hamar rá kell viszont döbbennie, hogy ezúttal is nála nagyobb erők munkálkodnak a háttérben.

A Zero Dawn bár sok elemében kifejezetten erős volt, teljesen új címként néhány aspektusában kissé elnagyoltra sikeredett. Ezek egyik volt a világ, illetve annak háttere, melyet ugyan a Guerrilla igyekezett kellően megalapozni, érezni lehetett, hogy a benne rejlő potenciált nem aknázták ki teljes mértékben. Ezzel szemben a Forbidden West már az első óráiban frontális letámadást indít ezen a téren, teszi mindezt úgy, hogy nem pusztán új törzseket hoz be a nagy egészbe, de ezek kapcsolatát, politikai nézeteit és világszemléletét úgy ágyazza bele a már meglévő rendszerbe, hogy az egyáltalán nem érződik erőltetettnek. Aloy neve bár jól ismert a keleti parton, a nyugati félteken is hamar népszerűségre tesz szert, ez pedig remek ürügy arra, hogy az ott élők szóba elegyedjenek vele, legyen szó egy belpolitikai viszályról vagy mindössze egy fenyegető gép leterítéséről.

Ha már a gépek elleni harcot szóba hoztam, ez egyike volt a Zero Dawn azon elemeinek, ami nem igazán szorult felülvizsgálatra, mivel a fémmonstrumokkal való összecsapások a játék egyik legerősebb oldalát adták, köszönhetően a megannyi különböző fegyvernek, lőszertípusnak, valamint az egyes mechanikus lények ellen bevethető taktikáknak. Szó szerint csak rajtunk állt, hogy a velünk szemben álló gépeket szisztematikusan bontjuk elemeikre a gyenge pontokat célozva, esetleg kihasználjuk a gyengeségüket valamilyen sebzéstípussal szemben vagy nemes egyszerűséggel minden eszközünket bevetve rájuk robbantjuk a fél világot.

Ami azonban nem volt ennyire erős oldala a játéknak, az az emberi ellenfelekkel való harc, itt ugyanis ha nem lopakodva intéztük el a velünk szemben állókat, akkor nemes egyszerűséggel agyatlan csapkodásra silányult a velük való ütközet, amennyiben nem a távolsági fegyvereinket használtuk. A készítők is érezték, hogy ezen még van mit finomítani, ugyanakkor ahelyett, hogy pusztán csak az emberi harcokra fókuszáltak volna, az egész harcrendszert egy magasabb szintre emelték.

Ez pedig két fontos összetevőből épül fel. Egyike a már említett eszköztár, melyet emberes módon bővítettek ki, nem csak a rendelkezésre álló fegyverek számát növelték meg, de a velük alkalmazható technikákat is. A másik alkotóelem pedig a karakterfejlesztés, kezdve a képességfával, melynek felhozatalát megduplázták. Az elődben található 3 ág (harc, túlélés, feltörés) helyett ezúttal hatot kapunk, ezek között pedig annak ellenére is tudunk átmeneteket képezni, hogy alapjában véve kellően elkülönülnek egymástól. A közelharcra építő ágon például találunk olyan mozdulatokat és támadásokat, amik csak bizonyos fegyvereinkhez érhetőek el, így nem pusztán a lándzsával való támadásainkat erősíthetjük, hanem a kimondottan közelharcra koncentráló fegyvereinket is.
Értelemszerűen a többi ágon is találunk ilyen párosításokat, ha pedig ez nem lenne elég, a különböző aktív és passzív fejlesztésekkel még speciális támadásokat és mozdulatokat is megnyithatunk, amiket a megfelelő pillanatban bevethetünk, így akár egy vesztes küzdelmet is pillanatok alatt megfordíthatunk. Vagy ellenkezőleg, már a harc kezdetet előtt lényeges előnyre tehetünk szert.

A rendelkezésre álló lehetőségek azonban itt még nem érnek véget, hiszen a fentieket remekül egészíti ki és emeli egy magasabb szintre az elődből ismert kiegészítő rendszer, mellyel a ruháinkat és a fegyvereinket láthatjuk el különféle passzív módosítókkal. Sőt, a Forbidden Westben a ruháinkon olyan perkeket találunk, amik a velük megegyező képességeinket erősítik, így még inkább lehetőséget adva, hogy végletekben gondolkodva erősítsük Aloy-t vagy fordítva, egy minden szituációban helyt álló harcost alkossunk.
Ha pedig ennyi nem lenne elég, a koronát az egészre a szakácsok jelenléte teszi fel, akik némi hozzávaló ellenében hasznos útravalóval látnak el minket, amik adott ideig tartó bónuszokat adnak, leginkább bizonyos képességek vagy használati tárgyak erősítésére.

A harc és karakterfejlesztés terén tehát meglehetősen szabad kezet kapunk, hogy a számunkra leginkább alkalmas módon érvényesüljünk és hasonlóan nagy szabadságot kapunk a játékélmény finomhangolására is. Ezek közül az egyik és talán mindenki számára feltűnő, hogy megszabhatjuk, a kezelőfelület elemei milyen mértékben legyenek jelen a képernyőn, valamint a különböző segítségeket adó jelzők és iránymutatók mennyire erőteljesen képviseljék magukat. A dinamikus beállítást választva például a felszerelésünk és az életerőnk csak a harcok alatt látszódik, illetve amennyiben manuálisan akarunk az eszközeink között váltani. Hogy miként is néz ki ez a gyakorlatban, azt a lenti képpáros hívatott szemléltetni.

A sokszínű világ megannyi tennivalóval is szolgál, melyeknél ezúttal is elmondható, hogy a mellékes tevékenységek köré szőtt történések között mindenki megtalálhatja a kedvencét, ráadásul nem ritka, hogy egyes mellékszereplők folyamatosan fel-felbukkannak, újabb és újabb megbízásokkal Aloy számára. Ha pedig a megbízásokat szóba hoztam, ezek talán a leghasznosabbak lehetnek azok számára, akik folyamatosan magas szinten akarják tartani az eszköztárukat. A világ különböző pontjain állomásozó roncsmentők nem pusztán az általunk begyűjtött gépalkatrészeket veszik át tőlünk, de különféle megbízásokkal is szolgálnak, sőt, akár tőlük is beszerezhetjük azokat az alapanyagokat, amik egy újabb fejlesztésünkhöz szükségesek, így kevésbé szorulva rá, hogy mindent magunk szerezzünk meg.

De most sem hiányozhatnak a próbatételek, arénák és egyéb, egyre nehezedő kihívást nyújtó tevékenységek, amik ezúttal is a lehető legértékesebb felszerelést biztosítják, ezért megéri fáradozni a teljesítésükkel. De nem ritka, hogy egy egyszerű mellékküldetés végén kapunk ritka alapanyagot vagy erősebb fegyvert, esetleg jobb ruhát, ezáltal még inkább bátorítva minket ezek teljesítésére, nem beszélve arról, hogy ezek mindegyike is hasznos tapasztalati pontokkal lát el minket a karakterfejlesztéshez.

Itt azonban nem ér véget a tennivalóink listája, hiszen új elfoglaltságként részt vehetünk versenyeken, párbajokon küzdhetünk vagy kikapcsolódásként játszhatunk néhány menetet a Horizon saját "játék a játékban" képviselőjével, a Rohammal. Ebben a táblajátékban különböző bábukkal indulhatunk harcba az ellenség egységeivel szemben, a cél pedig hogy több pontot szerezzünk, mint ellenfelünk vagy az összes bábúját letakarítsuk a pályáról. Taktikában nem szenved hiányt ez a kicsit sakkra emlékeztető játék és nem lepődnék meg, ha idővel ez is megkapná a maga fizikai kiadását, hasonlóan a nagy népszerűségnek örvendő Gwenthez.

Az egyetlen szépséghiba talán a tevékenységek listájával, hogy egy ponton túl kissé zsúfoltnak érződik tőlük a játéktér, az előd remek arányban adagolt elfoglaltságaival szemben itt most sikerült némileg a ló túloldala felé dőlni, bár változatosságuk képes lehet ezt ellensúlyozni.

Valamint ezúttal sem hiányozhatnak a különböző gyűjtögetnivalók, amik többsége ezúttal valamilyen logikai feladvány mögé van rejtve, így kevésbé érződik monotonnak a keresgélésük, illetve remek ellenpólust nyújtanak a harcokkal szemben. Továbbá azt sem szabad szó nélkül hagyni, hogy bizonyos fő- és mellékküldetések alatt lehetőségünk van opcionális feladatok elvégzésére vagy ezek elkerülésére (például ellenséges táboroknál likvidálhatjuk az összes őrt vagy fókuszálhatunk kizárólag a parancsnokukra), ezáltal is a kedvünk szerint alakítva az eseményeket.

Ha pedig az események alakítását szóba hoztam, ez ismét egy olyan pont, amiben előrelépett a Forbidden West az elődjéhez képest. A Zero Dawnban ugyan volt lehetőségünk, hogy adott helyzetekben különböző módon reagáljunk, de ezek szinte semmit nem befolyásoltak az adott küldetés kimenetelén vagy a későbbi események tekintetében. Bár ez a fajta egyszerűsített döntési rendszer most is jelen van, bizonyos pontokon van lehetőségünk markánsabban befolyásolni a történéseket, ezzel pedig jó okot adva arra, hogy egy újabb végigjátszás alatt esetleg más végkimenetel mellett tegyük le a voksunkat.

Áramvonalasabb, élvezetesebb harc, ismét remekbe szabott történet és karakterek, változatos tennivalók hasonlóan sokszínű tájon. Minden tökéletes, ugye? Sajnos nem, dacára a védjegynek számító "Sony-minőségnek," a Forbidden West a tesztidőszak alatt hajlamos volt néhány visszatérő hibát produkálni. Ezek közül talán a leginkább frusztráló, hogy bizonyos küldetések ikonjai nem tűnnek el a térképről, valamint a feladatlistában is beragadnak, illetve Aloy hajkoronája is bizonyos alkalmakkal mintha önálló életre kelt volna a megannyi effekt és mozdulat egyidejű lekövetése miatt. Ezeken felül megtalálhatóak voltak a klasszikus open world betegségek, mint az egymásba csúszó textúrák, átvezetőbe beakadó karaktermodellek, illetve néhány esetben a játék nemes egyszerűséggel összeomlott, ami kényszerű újraindítással járt. Természetesen elképzelhető, hogy a megjelenéskor egy komolyabb első napos frissítés ezek nagy részét vagy akár mindegyikét orvosolja, azonban mindenképp említésre méltó dolgokról van szó.

Hasonlóan szót érdemel, hogy bár technikailag a játéknak nincs miért szégyenkeznie a magasabb felbontást és a gyorsabb képfrissítést támogató módok miatt, a DualSense funkcióinak kihasználtsága kissé elnagyolt. A haptikus visszajelzés nem több puszta rezgésnél és a ravaszok is csak egy-egy fegyvernél, illetve bizonyos interakcióknál adnak nagyobb ellenállást. Ami viszont az átlagnál nagyobb szerepet kapott, az a kontroller beépített hangszórója, talán ezt használja a leggyakrabban és -konzekvensebben a program. Kár, hogy ebből semmit nem tapasztalunk, ha esetleg fejhallgató társaságában játszunk.
Szintén elismerően lehet értekezni az utóbbi évek örömteli megszokásának számító magyar feliratról, mely néhány apró, kontextus hiányából adódó félrefordítást leszámítva kiváló minőségű, leginkább a robotlények neveinek ötletes átköltése, illetve a játék világának sajátos szójárásai érdemel külön elismerést.

A Horizon Forbidden West tökéletes képviselője a tipikus második résznek, ahol az előd alapjaira építve azon pontokon erősít, ahol arra leginkább szükség volt. Esetünkben ez a jóval hangsúlyosabb világépítés, karöltve újfent remek történettel, nagyobb szabadságot nyújtó harc, ami minden típusú összecsapást igyekszik kellően élvezetessé tenni, valamint egy ezúttal is csodálatos és változatos világ sokrétű, de egymással összekapcsolódó tennivalókkal. Kár, hogy utóbbinál kicsit túlzó hatást kelt a "több, szebb, jobb" megközelítés. De érdemeiből ez sem tud elvenni, mindössze olyanná teszi, mint amilyen főhőse: határozott, sokoldalú, de nem tökéletes. Emberi.

PLATFORM PlayStation 5 (tesztelt), PlayStation 4
KIADÓ Sony Interactive Entertainment FEJLESZTŐ Guerrilla Games
MEGJELENÉS 2022. február 18. ÁR 20 890 Ft-tól