[Teszt] Hitman 3

Hitman 3

mcmackoGéczy Attila2021.01.30. 23:00

A Hitman széria a kezdetektől fogva egyedi színfolt a játékos palettán, és aki egyszer rákap a 47-es ügynök kalandjaira, az örök rajongó lesz. A World of Assassination trilógiát most zárja az IO, a Hitman 3 pedig egy különös generáció közötti átmenetet képez formájával és megjelenésével.

Nem titkolom, az első Hitman teljesen letaglózott a maga idejében – a Voodoo Banshee kártyával felvértezett 266-os Celeronom épp hogy elbírt a játékkal, de mit is számított, mikor már az első pályán annyi innovációval találkoztam, hogy nem győztem lengetni a vörös nyakkendőt! A barbár bérgyilkolászás tényét félretéve, a Hitman mindig is egy fokkal intelligensebb, átgondoltabb játékmenetet kínált, mint a kortárs akciójátékok. És most jön a keserű konfesszió – egészen az Absolution epizódig nem tudtam jól játszani a Hitmannel. Vonzott a világa, a fura humora, és a technikailag sokszor előremutató kivitelezése, de nem voltam ügyes a játékban. Ezeket a döcögős, hardcore mechanikákat a modernebb epizódok ügyesen simították közérthető formára, a World of Assassination trilógia pedig mesteri formában tálalja a sunyi bérgyilkos és egyben szuperügynök morbid ámokfutását. Szinte már feledésbe is merült, hogy ez a "reboot" sorozat még epizodikusan indult - az IO így próbálta meg ismét jövedelmezővé és sikeressé tenni a szériát. Most a Hitman 3 szinte az év első AAA fejlesztéseként komoly magabiztossággal áll ki a porondra, és korrekt összefoglalása mindannak, amit mostanában láttunk a dánoktól.

Pedig a Hitman 3 nem csinál mást, mint két elődje – gyakorlatilag pöccre ugyanaz a struktúra, ugyanolyan játékmechanikákkal juthatunk el A-ból B-be, és csak a játszóterek változtak, az általános célok nem igazán. De ez így is van rendjén – már a 2016-os első Hitman pályák is bizonyítottak . Adott mindig egy méretes játszótér, amely rétegeinek felfedezésével jutunk egyre beljebb a likvidálásra kijelölt célszemélyek felé. A dolog elsőre mindig szinte megoldhatatlanul bonyolultnak tűnik, de ahogy haladunk előre a pálya kiválasztott nyomvonalán, vagy elkezdünk felderítőset játszani, úgy jönnek szembe a lehetőségek. Ezek aztán a feladat nyakunkra telepedő, nyomasztó mivoltát szórakoztató, olykor vicces, máskor ultimate ninja power jellegű megoldásokkal oldják fel. Így aki az első két részben profivá vált, az készülhet arra, hogy itt is hasíthat majd. Ráadásul a kezdőket sem riasztja el a játék, kellemes az ív, sok a segítség és az iránymutatás. A pályák most is ezerarcúak, erre pedig a rengeteg challenge és célpont kiiktatási mód is utal. Egy-egy pályát akár ötször-hatszor is letolsz, mire nagyjából mindent láttál már, és akkor is érhetnek majd meglepetések.

Apropó, pályák. Ez a Hitman sorozatában mindig is egy érdekes, központi elem volt, révén változatos, Bond filmekbe is illő térképeket kaptunk a dánoktól. Most sincs ez másképp. A világ legmagasabb épülete Dubaiban iszonyat jó kezdő helyszín, de lesz itt Agatha Christie regénybe illő brit kúria nyomozással, indusztriális hangulatú szórakozóhely, távol-keleti utca és high-tech kutatóközpont, argentin tangó és kárpáti vonatostrom is. Talán néhány helyszín már-már ön-reflexív jelleggel is bír, kevésbé bonyolult gondolatmenettel az „önismétlő” szó is eszünkbe juthat, de ennek ellenére nem panaszkodhatunk – fenemód szórakoztató tereket és mikro-mozzanatokat állítottak össze ismét az IO sandbox-pályatervezői. Sajnos a sztorira én nem merem ugyanezt állítani – már az első résztől fogva érdektelen és vállrándítós az egész kémmese. A téteket én egy percig sem éreztem fontosnak, vagy motiválónak, a karakterek hideg jelenlétükkel nem tudnak behúzni a narrációba, és már magam sem tudom, hogy ez most egy reboot lezárása, egy több évtizedes nagy eposz következő epizódja, vagy mifene. A pályákon található mikro-jelenetek és a helyzeti cselekmények azok, amelyek szórakoztatnak. Kit érdekel a tököm tudja milyen titkos szervezet múltja és jövője, amikor egy elcsípett folyosói telefonbeszélgetésből az is kiderül, hogy a féltékeny személyzetis robbanó golflabdával akarja élete párját „megjutalmazni”. Persze a telefon másik oldalán lévő barátja lebeszéli szegény felszarvazott munkást a csúnya ügyről. Ügynökünk viszont pont a csúnya ügyeiről híres, szóval a golflabda sztorijából mindjárt egy viccesen rögtönzött kiiktatásig vihetjük a szálakat. Ettől jó a Hitman világa és narrációja, nem a kémvilág ármánykodásaitól, gyilokhadjárataitól és cselszövevényétől.

Ha már next generation – a látvány tekintetében is elégedettek lehetünk, a 4K60FPS módot lazán hozó XSX-en valami hihetetlenül sima, vajazott mozgásképpel találkozhatunk. Az első pillanatok után hüledezve meséltem a kollégáknak, hogy mit is láttam, már csak ez a simaság is egy következő polcra emeli a technikai megvalósítást. Mivel a Hitman 3 egy hub-központként a korábbi epizódokat is jövőbiztossá teszi, a régi szintekre is átmegy ez a hatás, mi több néhány tereptárgy és effekt is kapott némi turbózást. Oké, ez még mindig nem az a hú de nagy nextgen releváció. Ha csak screenshotokat nézed, nem is érted majd a dolgot. De mozgásban átjön a haladás, a puha képet adó teljesítmény pedig kényezteti az érzékszerveket. Még akkor is, ha a Hitman 3 tipikusan nem az a néhány frame-re építő reflex-akciójáték, ami igényelné ezt a simaságot. A játék zenéi és szinkronhangjai hozzák a modern kémfilmes hangulatot – mindezt pontosan ugyan olyan minőségben, mint a 2016-os epizódban. Oké, lehet kicsit több a kommentár, és az NPC-k is jobban élnek, mint korábban, de ezt már lehet csak bemagyarázom magamnak.

Ha nagyon egy kupacba akarnám a negatívumokat gereblyézni, akkor azt a következőképp tenném. A Hitman 3 a trilógia záró darabjaként sokak számára tűnhet egy újabb DLC-csomagnak. Kevés a változtatás, alig van újdonság – a szkennelésre alkalmas fotóapparát és a shortcut-rövidítések nekem nem voltak elemi erejűek, inkább apró bővüléseknek tűnnek. Az érzés és az egész rendszer túlságosan is hasonló. Ez nekem nem volt baj, révén az alapötlet annyira erős, a kivitelezés pedig van annyira jó, hogy ezt újra elnézzem a játéknak, hiszen relatíve régen nyomultam már a korábbi pályákkal, így étvágyam is simán volt az új felhozatalhoz. És meglepetést is tartogatnak az új szintek, a nyomozás, vagy a feje tetejére álló macska-egér felállás, vagy a lineáris utolsó pálya jó példa ezekre a finomságokra.

A Hitman 3 hozza magával az első két rész pályáit, ha már egyszer megvásároltad a korábbi részeket. Ha például a második rész megvan már, akkor az ehhez tartozó "Access Pass" elvileg megnyitható - máskülönben meg kell vásárolnod a pályacsomagot, akár egy DLC-t. De több feltételt is teljesíteni kell a teljes migrációhoz.

Ha mindent át akarsz hozni, akkor első rész pályáit először a Hitman 2-ben kell aktiválnod. Így elvileg a Legacy Edition megjelenik számodra a Hitman 2-höz és a Hitman 3-hoz is. Ha a Hitman 2 digitálisan van meg, akkor az Access Pass azonnal látható a Hitman 3-hoz is. Ha lemezről hozod a Hitman 2-t, akkor Xboxon a Hitman 2-ből kell "redeemelned" az Access Passt. Ehhez persze a Hitman 2 lemezes kiadásának látnia kell a Hitman 3 játékod digitális verzióját, vagy a Hitman 2 ingyenes kezdőcsomagját. PS-en elvileg könnyebb dolgod lesz, elég a Hitman 2 lemezét a gépben hagyni, mikor a Hitman 3-at elindítod.

Ha a negatívumokat soroljuk, még mindig ott van az a fránya online bejelentkezés, ami így 2021-ben messze nem tűnik olyan obtruzívnak, mint 2016-ban, mégis nyűgös lehet várakozni a szerverekre, ha épp a hálózatunk nincs a helyzet magaslatán. Más gondom nem volt a játékkal. Bugokkal, komolyabb polírozatlan megoldással nem találkoztam.

Ezekkel együtt úgy gondolom, hogy a Hitman 3 egy kerek lezárása a trilógiának. Jó egyben látni a kollekciót és a mai napig örömteli beleásni magunkat egy-egy térkép titkainak feltárásába. A lépésről-lépésre megoldott pályák dinamikája most is hatásos, a látvány hozza egy jobbféle átmeneti fejlesztés előnyeit, így a nextgen gépek tulajdonosai sem érzik magukat átverve a nap végén. A kopasz bérgyilkos ráadásul jó időben is érkezett, most még nem nagyon van konkurencia az akciójátékok friss megjelenései között. Kérdés azonban, hogy merre tud innen továbbmenni a sorozat. Sokkal nagyobb-komplexebb pályákat összehozni emberfeletti munka lenne, a koncepció viszont mostanra igényel némi vérfrissítést, vagy ha úgy tetszik, egy újabb rebootot. Hogy némi spoilerrel éljek, a 47-es ügynök úgyis szeret újra és újra visszatérni a piszkos bizniszbe…

Pontosan
8
Platform: PC, X, PS, Stadia, NS (cloud)
Kiadó: Square Enix | Fejlesztő: IO Interactive
Megjelenés: 2021. január 20. | Ár: Kb. 20 000 Ft

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tcGF0cmVvbi1tcHVcIj5cbjxhIGhyZWY9XCJodHRwczpcL1wvcGF0cmVvbi5jb21cL2dhbWVyMzY1XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtYmcucG5nXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcm0ucG5nXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcmliYm9uLnBuZ1wiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxzdHlsZT5cbi4tLXBhdHJlb24tbXB1e1xuXHRvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47XG5cdHdpZHRoOiAzMDBweDtcblx0aGVpZ2h0OiAyMDBweDtcblx0cG9zaXRpb246IHJlbGF0aXZlO1xufVxuLi0tcGF0cmVvbi1tcHUgaW1ne1xuXHR0cmFuc2l0aW9uOiBhbGwgLjNzO1xuXHRwb3NpdGlvbjphYnNvbHV0ZTtcblx0dG9wOjA7IGxlZnQ6MDtcbn1cbi4tLXBhdHJlb24tbXB1IGltZzpudGgtY2hpbGQoMSl7XG5cdGZpbHRlcjogYmx1cigycHgpO1xuXHR0cmFuc2Zvcm06IHNjYWxlKDEuMSk7XG59XG4uLS1wYXRyZW9uLW1wdTpob3ZlciBpbWc6bnRoLWNoaWxkKDIpe1xuXHRmaWx0ZXI6IGJsdXIoNHB4KTtcblx0dHJhbnNmb3JtOiBzY2FsZSgxLjEpO1xufVxuXG4uLS1wYXRyZW9uLW1wdTpob3ZlciBpbWc6bnRoLWNoaWxkKDEpe1xuXHRmaWx0ZXI6IGJsdXIoMCk7XG5cdHRyYW5zZm9ybTogc2NhbGUoMSk7XG59XG48XC9zdHlsZT4iLCJpbWFnZXMiOltdLCJ1cmwiOiIifQ==

A múlt fővárosa jelenik meg az Eltűnt Budapest projektben

A hobbiprojekt egyre jobban fest.

4 órája
8

Premierdátummal és új előzetessel jelentkezett a The Cuphead Show

Egy hónapon belül újabb népszerű videójáték teszi tiszteletét a Netflixen animációs filmként.

6 órája
4

Aranylemezen az ANNO: Mutationem

Újabb China Hero Project nyerte el végleges formáját a PlayStation támogatásával. Közel a megjelenési dátum is.

6 órája
2

Új platformokra látogat a The Artful Escape

PS5-re, PS4-re és Switch-re is megjelenik a nem mindennapi zenés kaland - és nem is kell rá sokat várni!

6 órája

Kemény durvulást produkál a Cyberpunk 2077 frissen moddolt változata

A napokban debütált videóban több mint ötven mod és a DLSS 2.3 szépíti a játékot.

19 órája
5

Game Pass: január második felének kínálata

Kisebb és nagyobb premier címek, trilógiát összefogó tartalmas kollekció és a tavalyi év egyik legjobb indie játéka is itt van!

20 órája
11

A Microsoft felvásárolta az Activision Blizzardot

Az eddigi iparági rekord sokszorosáért, 70 milliárd dollárért vásárolja fel a Microsoft a kiadóóriást.

1 napja
234

GDC videón mutatkozik be a God of War grafikájának fejlesztése

Az újra felkapott játék korábbi fejlesztői előadását most osztotta meg a konferencia csatornája.

1 napja

A galaxis színeiben pompázik a PlayStation 5 kontrollere

A DualSense irányító friss festés-variánsait már itthon is be lehet szerezni.

1 napja
5

Jó úton jár a Steam Deck, jöhet a februári megjelenés

Február végén jöhetnek az első szállítmányok.

1 napja
15

Továbbra is remekül fogy a Monster Hunter Rise

A PC-verzió megjelenése újabbat lendített a Capcom játékának szekerén, amely el is érte a következő mérföldkövet.

1 napja

A Mecha Tails Unlocked és a DreamCast korszak emléke

A videót egy Twitter művész falán találtuk...

1 napja

Townscaper

A Townscaper egy olyan egyszerű játéknak indult, amit az ember csak úgy elnézegetett a készülése során a fejlesztő, Oskar Stalberg Twitterén, majd aztán a hype felkapta, beállt a projekt mögé a Raw Fury, aztán most ott tartunk, hogy Series X-en, Game Pass-ban nyomhatjuk, akár 4K-s gigatévén is a szerelemprojektnek indult tengeri városépítősdit.

1 napja
7

Heti megjelenések

2 napja
12

Közeleg a teljes PlayStation visszafelé kompatibilitás?

A napokban új erőre kapott a Sony lehetséges megoldása a régi generációk támogatására.

2 napja
28

Így játszhatsz a GTA 5-tel az eredeti GameBoy konzolon

Természetesen Doomozni is lehet ilyen módon a retro gépen...

2 napja
2

Scarf

A Scarf egy karácsonyra időzített meseszép és relaxáló puzzle-platformer, ami épp olyan egyszerű, mint a címe, pár óra alatt végigjátszható, különösebb kihívás sincs benne, és mégis tökéletes játékos kezdése az évnek. Lássuk, miért!

2 napja
6

Warren Spector és a Deus Ex háborús sztorija

A fejlesztő-legenda a kultikus FPS-RPG-immersivesim megszületéséről regél.

3 napja
10

Az új Nvidia driverrel régi játékokat "remasterelhetsz" egyszerűen

DLDSR, SSRTGI, SSAO, DoF ... tudtok még követni?

3 napja
2

Régi GameBoy Advance konzolon fut az első Tomb Raider

Az OpenLara projekt alfa változata szuperül fut a régi Nintendo vason.

4 napja
11