Hitman 3Teszt

Nem titkolom, az első Hitman teljesen letaglózott a maga idejében – a Voodoo Banshee kártyával felvértezett 266-os Celeronom épp hogy elbírt a játékkal, de mit is számított, mikor már az első pályán annyi innovációval találkoztam, hogy nem győztem lengetni a vörös nyakkendőt! A barbár bérgyilkolászás tényét félretéve, a Hitman mindig is egy fokkal intelligensebb, átgondoltabb játékmenetet kínált, mint a kortárs akciójátékok. És most jön a keserű konfesszió – egészen az Absolution epizódig nem tudtam jól játszani a Hitmannel. Vonzott a világa, a fura humora, és a technikailag sokszor előremutató kivitelezése, de nem voltam ügyes a játékban. Ezeket a döcögős, hardcore mechanikákat a modernebb epizódok ügyesen simították közérthető formára, a World of Assassination trilógia pedig mesteri formában tálalja a sunyi bérgyilkos és egyben szuperügynök morbid ámokfutását. Szinte már feledésbe is merült, hogy ez a "reboot" sorozat még epizodikusan indult - az IO így próbálta meg ismét jövedelmezővé és sikeressé tenni a szériát. Most a Hitman 3 szinte az év első AAA fejlesztéseként komoly magabiztossággal áll ki a porondra, és korrekt összefoglalása mindannak, amit mostanában láttunk a dánoktól.

Pedig a Hitman 3 nem csinál mást, mint két elődje – gyakorlatilag pöccre ugyanaz a struktúra, ugyanolyan játékmechanikákkal juthatunk el A-ból B-be, és csak a játszóterek változtak, az általános célok nem igazán. De ez így is van rendjén – már a 2016-os első Hitman pályák is bizonyítottak . Adott mindig egy méretes játszótér, amely rétegeinek felfedezésével jutunk egyre beljebb a likvidálásra kijelölt célszemélyek felé. A dolog elsőre mindig szinte megoldhatatlanul bonyolultnak tűnik, de ahogy haladunk előre a pálya kiválasztott nyomvonalán, vagy elkezdünk felderítőset játszani, úgy jönnek szembe a lehetőségek. Ezek aztán a feladat nyakunkra telepedő, nyomasztó mivoltát szórakoztató, olykor vicces, máskor ultimate ninja power jellegű megoldásokkal oldják fel. Így aki az első két részben profivá vált, az készülhet arra, hogy itt is hasíthat majd. Ráadásul a kezdőket sem riasztja el a játék, kellemes az ív, sok a segítség és az iránymutatás. A pályák most is ezerarcúak, erre pedig a rengeteg challenge és célpont kiiktatási mód is utal. Egy-egy pályát akár ötször-hatszor is letolsz, mire nagyjából mindent láttál már, és akkor is érhetnek majd meglepetések.

Apropó, pályák. Ez a Hitman sorozatában mindig is egy érdekes, központi elem volt, révén változatos, Bond filmekbe is illő térképeket kaptunk a dánoktól. Most sincs ez másképp. A világ legmagasabb épülete Dubaiban iszonyat jó kezdő helyszín, de lesz itt Agatha Christie regénybe illő brit kúria nyomozással, indusztriális hangulatú szórakozóhely, távol-keleti utca és high-tech kutatóközpont, argentin tangó és kárpáti vonatostrom is. Talán néhány helyszín már-már ön-reflexív jelleggel is bír, kevésbé bonyolult gondolatmenettel az „önismétlő” szó is eszünkbe juthat, de ennek ellenére nem panaszkodhatunk – fenemód szórakoztató tereket és mikro-mozzanatokat állítottak össze ismét az IO sandbox-pályatervezői. Sajnos a sztorira én nem merem ugyanezt állítani – már az első résztől fogva érdektelen és vállrándítós az egész kémmese. A téteket én egy percig sem éreztem fontosnak, vagy motiválónak, a karakterek hideg jelenlétükkel nem tudnak behúzni a narrációba, és már magam sem tudom, hogy ez most egy reboot lezárása, egy több évtizedes nagy eposz következő epizódja, vagy mifene. A pályákon található mikro-jelenetek és a helyzeti cselekmények azok, amelyek szórakoztatnak. Kit érdekel a tököm tudja milyen titkos szervezet múltja és jövője, amikor egy elcsípett folyosói telefonbeszélgetésből az is kiderül, hogy a féltékeny személyzetis robbanó golflabdával akarja élete párját „megjutalmazni”. Persze a telefon másik oldalán lévő barátja lebeszéli szegény felszarvazott munkást a csúnya ügyről. Ügynökünk viszont pont a csúnya ügyeiről híres, szóval a golflabda sztorijából mindjárt egy viccesen rögtönzött kiiktatásig vihetjük a szálakat. Ettől jó a Hitman világa és narrációja, nem a kémvilág ármánykodásaitól, gyilokhadjárataitól és cselszövevényétől.

Ha már next generation – a látvány tekintetében is elégedettek lehetünk, a 4K60FPS módot lazán hozó XSX-en valami hihetetlenül sima, vajazott mozgásképpel találkozhatunk. Az első pillanatok után hüledezve meséltem a kollégáknak, hogy mit is láttam, már csak ez a simaság is egy következő polcra emeli a technikai megvalósítást. Mivel a Hitman 3 egy hub-központként a korábbi epizódokat is jövőbiztossá teszi, a régi szintekre is átmegy ez a hatás, mi több néhány tereptárgy és effekt is kapott némi turbózást. Oké, ez még mindig nem az a hú de nagy nextgen releváció. Ha csak screenshotokat nézed, nem is érted majd a dolgot. De mozgásban átjön a haladás, a puha képet adó teljesítmény pedig kényezteti az érzékszerveket. Még akkor is, ha a Hitman 3 tipikusan nem az a néhány frame-re építő reflex-akciójáték, ami igényelné ezt a simaságot. A játék zenéi és szinkronhangjai hozzák a modern kémfilmes hangulatot – mindezt pontosan ugyan olyan minőségben, mint a 2016-os epizódban. Oké, lehet kicsit több a kommentár, és az NPC-k is jobban élnek, mint korábban, de ezt már lehet csak bemagyarázom magamnak.

Ha nagyon egy kupacba akarnám a negatívumokat gereblyézni, akkor azt a következőképp tenném. A Hitman 3 a trilógia záró darabjaként sokak számára tűnhet egy újabb DLC-csomagnak. Kevés a változtatás, alig van újdonság – a szkennelésre alkalmas fotóapparát és a shortcut-rövidítések nekem nem voltak elemi erejűek, inkább apró bővüléseknek tűnnek. Az érzés és az egész rendszer túlságosan is hasonló. Ez nekem nem volt baj, révén az alapötlet annyira erős, a kivitelezés pedig van annyira jó, hogy ezt újra elnézzem a játéknak, hiszen relatíve régen nyomultam már a korábbi pályákkal, így étvágyam is simán volt az új felhozatalhoz. És meglepetést is tartogatnak az új szintek, a nyomozás, vagy a feje tetejére álló macska-egér felállás, vagy a lineáris utolsó pálya jó példa ezekre a finomságokra.

Ha a negatívumokat soroljuk, még mindig ott van az a fránya online bejelentkezés, ami így 2021-ben messze nem tűnik olyan obtruzívnak, mint 2016-ban, mégis nyűgös lehet várakozni a szerverekre, ha épp a hálózatunk nincs a helyzet magaslatán. Más gondom nem volt a játékkal. Bugokkal, komolyabb polírozatlan megoldással nem találkoztam.

Ezekkel együtt úgy gondolom, hogy a Hitman 3 egy kerek lezárása a trilógiának. Jó egyben látni a kollekciót és a mai napig örömteli beleásni magunkat egy-egy térkép titkainak feltárásába. A lépésről-lépésre megoldott pályák dinamikája most is hatásos, a látvány hozza egy jobbféle átmeneti fejlesztés előnyeit, így a nextgen gépek tulajdonosai sem érzik magukat átverve a nap végén. A kopasz bérgyilkos ráadásul jó időben is érkezett, most még nem nagyon van konkurencia az akciójátékok friss megjelenései között. Kérdés azonban, hogy merre tud innen továbbmenni a sorozat. Sokkal nagyobb-komplexebb pályákat összehozni emberfeletti munka lenne, a koncepció viszont mostanra igényel némi vérfrissítést, vagy ha úgy tetszik, egy újabb rebootot. Hogy némi spoilerrel éljek, a 47-es ügynök úgyis szeret újra és újra visszatérni a piszkos bizniszbe…