Mega Man Star Force Legacy CollectionTeszt

Mert a Star Force sorozat mindig is a Mega Man széria egyik furcsa, túlságosan is japános leágazása volt, amelyet direkte hordozható gépekre terveztek, ráadásul a 2 képernyő központi használatával. Ezzel nem is lenne baj, de alapvetően a Star Force izometrikus nézete már DS-en is régiesnek, egyszerűnek, mi-több darabosnak hatott, a játékmenetet pedig mintha csak a GBA-ról hozták volna át. (Onnan is tették, mivel az SF a Game Boy Advance-re megjelent Battle Network sorozat lélektani folytatásának tekinthető.) A Capcom a maga korában viszont érezte a csít a levegőben, ugyanis a Pokémon-elvet követő, több kiadásos változatok, és a deck-buildinggel megtolt, virtuális valóságot egy sci-fi tini anime világgal keverő JRPG igencsak vonzó volt, legalábbis a japánoknál. A 2006-2008-as évek környékén a hálózatban világot megmentő karakterek szerepeltetése sokakkal rezonált. Olyannyira, hogy még valódi anime sorozatot, na meg manga füzeteket is csináltak ebből az egész CsillagErő mókázásból... A kezdeti félmilliós eladások aztán epizódról-epizódra leapadtak... De ennyire ne kanyarodjunk messzire.

A 2003-as Battle Network Legacy kollekció után (amely ha jól tudom az Xbox platformot el is kerülte), a Star Force-on a sor, hogy újra fejjen egy nagyot a sorozaton. Sajnos a fejés szót azért emlegetem, mert a hűvös nosztalgia szemüvegén túl nem sok ma értelmezhető nemesi vonást találtam a játékok között. A Star Force 1-2-3 hármasa alig fejlődő ívet bejáró, lassan kibontakozó, prezentációjában teljesen sivár címként köszön vissza a nagyképernyőről. Ahol bár a képernyőváltás technikailag jól megoldott, a 2D grafika skálázódása már kevésbé. A klasszikus felbontást egy "bilinear filtering" vagy ilyen Super2XSal jellegű filterezés tolja meg, de a modern szűrő alkalmazáza műtermékekkel terheli az éleket, kásássá teszi azt a pixelgrafikát, aminek nem így kellene kásásnak lennie. A karakterek mozgása lassú, túl sok a száraz szöveg nagyképernyőre (visual novel mennyiségű dumát találsz mindhárom játékban), a sztori pedig egy a millió hasonló téma közül. A harci megoldások érdekesek, hiszen a rács-alapú haddelhadd taktikai elemeket, és deck-building réteget is kínál. De ennek hallatán, és a valóban éles 3D skálázás elismerésén túl már szerintem nem sok játékos fog ugrani, hogy pótoljon, vagy ezzel a címmel nosztalgiázzon.

A három cím között van azért legalább némi tartalmi frissülés, mert az első Satellite Admin (választott "famulus", RPG-fejlődési formaszervező, gyakorlatilag) rendszerén túlmutatva a második rész némi extra rétegelést hozott a másodlagos formákkal, és a "Star Cardok" rendszerével. A második-harmadik részre is már csak két féle alapjátékot adtak ki Capcomék, de a harmadiknál tovább finomodott a játékmenet a "noise", azaz zaj (gyakorlatilag véletlenszerűséget behozó) alakváltási technikákkal.

Szerencsére a három cím mellett vannak az ilyenkor szokásos hátterek, muzeális galériák is. Már nem emlékszem pontosan, hogy a flow fokozható volt-e a beszélgetések és átvezetők elnyomásával az eredeti platformon, de szerencsére a mostani kiadásokban pörgethetjük a lassú tempót, ha jobban a gameplay oldalra szeretnének fókuszálni. Van továbbá automentés, jobb felbontásúak a 2D játékelemek, finomíthatjuk a JRPG aspektusokat (támadás erő, HP-visszanyerés, stb.), de van kamera mozgatás is az izometrikos síkon és online multiplayer is. A javítások-bővítések főleg azok számára lesznek főként kirívóak, akiknek valaha jelentett is valamit a Star Force sorozat.