[Teszt] Ghost Trick: Phantom Detective - lélek újratöltve

Ghost Trick: Phantom Detective - lélek újratöltve

Gamer3652023.07.01. 11:15

Szellemként nem túl szép az élet, pláne, ha azért maradunk a sötétvíz felett, hogy kiderítsük mi okozta a halálunk. Eleve keserű szituáció, amit humorral, képregényes/rajzfilmes gegekkel felturbózva könnyebben tudunk fogyasztani. Így már viszont egy fekete komédia képe körvonalazódhat szemünk előtt. Ehhez jön a Capcom kézikonzolos csapatának (Ace Attorney) zsenialitása, és a Ghost Trick: Phantom Detective máris kézzelfogható módon materializálódik szemünk előtt.

Azaz materializálódott már jó rég. A 2010-ben megjelent eredeti változat még Nintendo DS-re érkezett, és Drag tesztelte, aki kifejtette cikkében a játékmenet csínját-bínját. Szellemünkkel a környezet és idő manipulációjában, és jó sok dialógus között kell lavíroznunk, hogy nyomozás során a halálunk végére járjunk (ej, de furán hangzik ez így). A kihívás minimális frusztrációval szépen emelkedik a sztori során, a kalandot pedig egy idő után a forgatókönyv is húzza előre, ahogy a készítőktől megszokhattuk. A Ghost Trick DS-en nagyon jól működött, de hogy működik most nagygépeken?

A formula, akárcsak az Ace Attorney átiratok, jól átjön a televízió előtt, vagy a PC-nél ücsörögve is, a látvány pedig skálázódott a feladathoz. Szép éles a kép, jól néznek ki a karakterek, és az animációk sem suták, sőt! Igazából a karakterek stílusa, némafilmesen túltolt mozgása nagyban hozzájárul a Ghost Trick egyedi hangulatához. A körítéshez azonban nem igazán nyúltak (alapjaiban). A szövegbuborékok kitakarják a harmad képernyőt, a tapéták statikusak, a két képernyő információit pedig a kép szélén kapjuk vissza olykor. Van köztes mentés, de kell is, mert kicsit vontatott is a tempó - ha valaki nem szereti a visual novel stílust, azt még pörgetett dialógusokkal is untatni fogja a tényleges feladványok közötti blabla részeket. Amelyek ezúttal is szinkron nélkül érkeznek.

A Ghost Trick: Phantom Detective-t viszont nem az átirat mentén érdemes megfogni, így ugyanis csak egy audiovizulisan élesre fazonírozott megoldást tudunk vizsgálni, azt se túl sokáig. A Ghost Trick lényegi része a páratlanul okos, Capcom-osan építkező puzzle-kalandjáték formula, amihez hasonlót azóta sem nagyon láttunk. Kár, hogy manapság kevés ilyen ötletes produktum születik a nagykiadóknál...

PLATFORM PC, Xbox, PlayStation, Switch (és régen Nintendo DS) KIADÓ Capcom FEJLESZTŐ Capcom MEGJELENÉS 2023. június 30. ÁR 30 EUR

100 napos újraindítás az Xboxnál – ez történt csütörtökön

Továbbá: Resonance: A Plague Tale Legacy, Valor Mortis, Crimson Desert.

1 napja
12

Hollowbody - a konzolos változatok

1 napja

PlayStation Game Catalog: a júniusi érkezők

Final Fantasy XVI. Blades of Fire. Life is Strange: Double Exposure. Többek között ezek a címek várják az előfizetőket az aktuális hónapban.

2 napja
5

Xbox gameplay lakoma – ez történt szerdán

Benne: Halo: Campaign Evolved, Fable, Crimson Moon, Stupid Never Dies, The Decectorist Guild, Ubisoft leépítések.

2 napja
6

Swan Song

A Business Goose Studios csapata már nem egy minimalista, de ütős címet leszállított nekünk a múltban, a sormintából pedig legújabb alkotásuk sem lóg ki.

3 napja
1

Zelda: Ocarina of Time remake, Kingdom Hearts IV és HD-2D Final Fantasy - Nintendo Direct összefoglaló

3 napja
44

Nintendo Direct a láthatáron, Project Mara lelőve – ez történt hétfőn

Továbbá: Halo: Campaign Evolved sztori trailer, Street Fighter 6 eladások, Sea of Stars frissítés.

4 napja
5

Fatekeeper (Early Access) - Sorsod Borsod

4 napja
8

Heti megjelenések | 2026 #24

5 napja
3

Xbox Games Showcase 2026 összefoglaló

5 napja
63

Future Games Show: Summer Showcase 2026 összefoglaló

Ezúttal is két jól ismert videójáték-szinkronhang, Troy Baker és Alix Wilton Regan voltak a házigazdái a Future Games Show legújabb kiadásának, melyben több mint másfél órányi újdonságot láthattunk.

6 napja
5

Resident Evil Veronica, Alien: Isolation 2 és Final Fantasy VII Revelation - Summer Game Fest 2026 összefoglaló

7 napja
102

Hírek a show közé ékelve - bővül az FC26, a BF6, a Subnautica 2...

... és még az Elden Ring Switch 2 kiadása is megjelenési dátumot kapott.

7 napja

Huntdown: Overtime - korai skulóömlés

8 napja
2

A State of Playen túl – ez történt kedden

Benne: Clutch, Star Fox, Venus: The Last Ascent, Toy Story: Retro Roundup!, Toy Story 3 Complete Edition, Fallout 76.

2026.06.03.
9

Új God of War, Until Dawn-folytatás - State of Play összefoglaló

2026.06.02.
47

FESZTIVÁL MENETREND 2026

2026.06.02.
3

Heti megjelenések | 2026 #23

2026.06.02.
1

Bus Bound - Végre a buszok is menetrend szerint járnak

2026.06.02.
1

Elric - Michael Moorcock nyomán

2026.06.01.
3