Exo OneTeszt

Amennyire népszerű a sci-fi körítés a videójátékokban, olyannyira nehéz rálelni a klasszikus értelemben vett tudományos fantasztikumra napjaink felhozatalában, legyenek azok akár apró futurisztikus kalandok, akár nagyszabású űroperák. Kivételek persze mindig akadnak, és az Exo One is közéjük tartozik – ami nem új cím ugyan, de a frissen megjelent PlayStation-verziók tökéletes alkalmat adnak arra, hogy beszéljünk róla néhány sor erejéig.

Bolygóközi utazásunk igen nehezen megfogható. Az biztos, hogy egy cseppet sem hétköznapi, idegen technológián alapuló űrhajót irányíthatunk, amivel aztán bolygóról bolygóra járva göngyölíthetjük fel a cselekményt, annak időbelisége azonban egyfajta hiányos kirakósként rajzolódik ki előttünk, ahol saját képzelőerőnkkel kell kipótolnunk a darabkákat. Az Exo One egyébként tipikus “együléses” utazás: nagyjából két óra alatt a végére lehet érni. Szerencsére azonban ezen túlra is elkísér, az elejtett rádióbeszélgetések, a felvillanó képek és a környezeti történetmesélés hármasából ugyanis komoly agytornával szűrhetjük csak le, miről is szólt valójában ez az időn és teren átívelő kaland. Félreértés ne essék: ez pont így van jól – a helyes megvalósítás és megközelítés az elképzelt koncepció köré.

…a játékmenet ugyanis meglehetősen flow jellegű: ha egy mondatba kellene sűríteni, akkor azt mondanám, hogy a Tiny Wings és a Journey szerelemgyermekéről van szó, ahol nincs más dolgunk, mint A-ból B-be jutni, megküzdve közben a fizikával. Amorf űrhajónk kezdetben gömb formát vesz fel, hamar megtanítja nekünk azonban a játék, hogy klasszikus csészealjként is képes funkcionálni, ha éppen arra van szükség, az első egy-két pálya pedig lényegében az irányítás megtanulásáról szól. Ugyanis nem a hajó manőverezését kell elsajátítanunk tulajdonképpen, hanem a gravitáció manipulálását: a holdi lebegés és a földinél tízszer erősebb tömegvonzás között váltogathatunk, és az ebből adódó lendületingadozás az, amit ki kell használnunk az előrehaladáshoz. Az említett flow-élmény is ebből jön: sokszor dombok, dűnék és tereptárgyak lankáin fogunk lendületet venni, hogy aztán az “ugrató” végén belerepüljünk a végtelenbe. Majd ahogy fogy az energia, újból momentumot kell nyerni – ebből adódnak az olyan ámulatba ejtő jelenetek, amikor a felhők fölül alábukva, a hangsebességet átszelve gyorsítunk rá a következő szakaszra. Egy-két apró csavart leszámítva nagyjából ennyi is az Exo One, így a visszafogott játékidő abszolút indokolt – a végére pont el is veszíti minden frissességét.

A megfelelő audiovizuális körítés nélkül természetesen fájóan unalmas lenne mindez, de ilyen téren nem lehet panasz szerencsére a játékra. Technikailag ugyan nem tökéletes a helyzet (a zavaró frame dropok és screen tearing rontják sajnos az élményt), összességében azonban pazar a látvány – a színek, fények és halmazállapotok kavalkádja sokszor tényleg-már már transzszerű élménybe taszítja a játékost. És ez nem feltétlenül csak ámulatot jelent: abból is akad bőven, de ami miatt igazán működik az egész, hogy úgy tudod élvezni a játékmenetet, hogy közben szinte végig máshol kalandozol fejben. Talán ezt nevezhetjük úgy, hogy szórakoztatóan monoton. Akad egyébként néhány elég egyértelmű vizuális hivatkozás (a 2001: Űrodüsszeia garantáltan beugrik majd mindenkinek, de ezen művet már-már udvariatlanság nem megidézni egy sci-finek), de ezzel együtt is erős és sajátos mindaz, amit nyújt az Exo One a látvány és a zenék tekintetében.

Az Exo One végletekig elvont alkotás, amit megélni és feldolgozni sem egyszerű, aki azonban fogékony az ilyesmire, az semmiképp sem fogja elfecsérelt időnek érezni azt a két-három órát, amit rászán. Pláne akkor, ha a tematikát is kedveli, mert bár az Exbleative játéka bevallott köszönetnyilvánítás az űrbéli felfedezés eddigi eredményeiért, igazi ereje nem a tudományban, hanem a fantasztikumban van.

PLATFORM PS5 (tesztelt), PS4 | korábban: PC, Xbox Series, Xbox One
KIADÓ All in! Games FEJLESZTŐ Exbleative
MEGJELENÉS 2024. június 27. ÁR €16,99

A korábbi verziókról készült tesztünket ide kattintva olvashatjátok.