Still Wakes the Deep: Siren’s Rest – MélymerülésTeszt

Tekintve, hogy az alapjátékhoz hasonlóan ez a kiegészítő is a horrorba hajló sétaszimulátorok táborát gazdagítja, a tengerfenék igazán adja magát, mint helyszín, hiszen egyszerre kínál kíméletlen, kihalt, sötét és klausztrofóbiás tájat a cselekményhez. Nagy kár azonban, hogy maga a program végül nem tudott felnőni ehhez a remekbeszabott környezethez, avagy sajnos van az a bukdácsoló narratíva, amit még ilyen remek díszletek sem tudnak teljes mértékben elvinni a hátukon.

A tavalyi Still Wakes the Deep az 1970-es években játszódott egy északi-tengeri olajfúró szigeten, a Beira D-n, amit a sztori elején megtámadott egy mélységből előtörő, rejtélyes entitás, a Siren’s Rest pedig ott veszi fel a fonalat, ahol az elődje véget ért, csak épp egy évtized eltéréssel. Ennek megfelelően a DLC 1986-ba repít minket, a főszereplőnk pedig ezúttal egy Mhairi nevű szaturációs búvár lesz, aki két társával karöltve felkeresi a Beira D roncsait, hogy dokumentálja annak állapotát, és megpróbálja kideríteni, mi is történt itt 1975. karácsonyán.

Ez a felütés elsőre eléggé redundánsnak tűnhet, hiszen az alapjáték során igen alaposan megtudhattuk, miért süllyedt el az olajfúró sziget, valamint a legtöbb szereplő sorsát is megismerhettük, a gyakorlatban azonban a DLC egyáltalán nem érződik önismétlésnek. Az írók kimondottan ügyesen egészítik ki a Still Wakes the Deepben megismert karaktereket Mhairi kommentárjainak a segítségével, így a múltidézésen kívül friss információkkal is szolgálnak szinte mindenkiről, akivel találkoztunk anno az eredeti kampányban. Rennick például egyetlen félmondatnak hála egy teljesen új dimenziót kap, és annak is van egyfajta melankolikus nosztalgiafaktora, amikor ráakadunk egyik vagy másik emlékezetesebb szereplő hullájára a roncsban. Továbbá természetesen magának Mhairinek is akad némi személyes kapcsolata az 1975-ös tragédiával, így ő se lesz teljesen szenvtelen szemlélője a múltnak.

Ami a játékmenetet illeti, ezen a téren olyan forradalmi változásokra nem kell számítanunk, avagy a Siren’s Rest ugyanolyan erős atmoszférával operáló, horror irányába kacsintgató sétaszimulátor lett, mint amilyen a Still Wakes the Deep is volt tavaly. Igaz, kapunk néhány új mechanikát, mint például egy fényképezőgépet, amivel dokumentálhatjuk az utunk során talált hullákat, meg egy feszítővasat, amivel felnyithatunk különféle beszorult ajtókat, szekrényeket és fiókokat, azonban a játékmenet nagyja így is úszkálással, könnyebb ügyességi vagy platformer szakaszok teljesítésével, és alkalmankénti bujkálással, netán vad meneküléssel fog telni.

Azt azonban mindenképp érdemes kiemelni, hogy ezúttal nagyobb szabadságot kapunk majd, mint az alapjátékban. A Still Wakes the Deep kampánya még nagyon szorosan fogta a kezünket, és csőszerű pályákkal, valamint szégyentelen mennyiségű sárga festékkel terelgetett minket a stáblista felé, ez a szigor itt viszont némileg enyhült. A bejárható területek java persze most is meglehetősen szűkös, de azért kapunk néhány nyitottabb szakaszt is, plusz a fejlesztők kisebb mellékcsapásokkal is meghintették a térképet, melyeknek a felderítése és bejárása mindenképp ajánlott, ha teljes mértékben meg akarjuk ismerni a Beira D tragédiájának utóhatásait.

A fentiek alapján az emberben könnyen az a benyomás alakulhat ki, hogy a Siren’s Rest egy teljesen korrekt DLC lett, a kiegészítőnek azonban sajnos akad egy komoly hibája, ami miatt sokakban hiányérzetet hagyhat: a dramaturgiája vészesen szellősre sikeredett. A Still Wakes the Deep sztorija biztos kézzel vezette végig a játékost a teljes kampányon, és remek ütemben adagolta az újabb és újabb eseményeket ahhoz, hogy egy percig se unatkozzunk, a kiegészítőbe azonban ebből a feszes narratívából már alig jutott valami. A történet első kétharmada nagyon lassan építkezik, és lényegében a Beira D felderítésén kívül semmi másra nem fókuszál, cserébe pedig a harmadik felvonás elképesztően kapkodósnak érződik, hiszen az íróknak itt kell pótolniuk Mhairi karakterdrámáját, aminek a kiegészítő korábbi szakaszaiban nem jutott hely.

A Siren’s Rest egyszerre próbálja kikerekíteni a Still Wakes the Deep történetét, valamint felépíteni Mhairi jellemét és személyes kötődését az olajfúró sziget tragédiájához, ez a megosztottság azonban ahhoz vezet, hogy az írók két szék között a földre esnek. A DLC elején a jóleső nosztalgiázás túlságosan el lett húzva, így végül már monotonitásba csap át, csak azért, hogy a kampány végén minden egy szempillantás alatt véget érjen. A rémségek például, amiket az alapjáték olyan gondosan vezetett fel, itt egyszer csak random módon megjelennek, ahogy főhősünk személyes motivációja is derült égből villámcsapásként érkezik a sztori kétharmadánál, hogy aztán pár egyszerűbb szimbólum és egy kétségtelenül ütős jelenet felvillantása után már mehessünk is nézni a befejező képsorokat.

A helyzeten pedig az se segít, hogy az új karakterek sajnos sokkal gyengébbek lettek, mint a régi gárda volt. A Still Wakes the Deep cselekményének a középpontjában egyszerű, hétköznapi szakemberek álltak, akik egyik pillanatról a másikra szembekerültek valami józan ésszel felfoghatatlan veszélyforrással, ez a recept pedig itt ugyanolyan remekül muzsikált, mint az Alienben vagy a The Thingben is tette anno. Ehhez képest a Siren’s Rest szereplői jóval fiatalabb, jóval lazább és jóval modernebbül írt karakterek, ez pedig egyáltalán nem válik a javukra. A párbeszédeik sokkal felszínesebbnek, a jellemük sokkal sekélyebbnek érződik, és így az íróknak esélyük sincs olyan ütős jeleneteket összehozni, mint amiket az alapjátékban átélhettünk, mikor például szóba került Caz és Roy barátsága, netán Caz és Suze kapcsolata.