[Teszt] Forza Motorsport 3

Forza Motorsport 3

dragCsető Zsolt2009.10.08. 08:00

Ütemesen villog a kurzor a nagy fehérségben. Úgy fél tucat felütést gyűrök össze, és hajítok a szemetesbe gondolatban. Forza Motorsport 3 tesztet kellene írnom, és azon töröm a fejemet, hogy miként is tudnálak meggyőzni. Nem, nem téged, aki már a második részbe is játékórák százait pakolta bele - rólad tudom, hogy a megjelenés napján le fogod emelni a játékot a polcról. Sokkal inkább a kétkedőkre gondolok. Persze megtehetném, hogy nem foglalkozok velük, és máris egyszerűbb lenne a dolgom, ám én mégis szeretném őket meggyőzni. Hosszas filozofálás után arra jutottam, hogy ez csak egyetlen módon sikerülhet: ha megszegem a tesztelés alapszabályát, és rajongói szemmel írok a játékról.

A Forza 3 már rögtön az indítást követően meglep bennünket. Na nem a magyar nyelvre gondolok - ami persze abszolút örömteli dolog -, hanem arra, hogy amolyan in medias res módon rögtön a rajtrácsra, egy Audi R8 volánja mögé hajít bennünket. Két gyors kör Montserrat egyik dimbes-dombos pályáján, és máris szembesülünk a dolog apropójával: a játék felmérte tudásunkat. Hogy miért van erre szükség? Azért, mert a Turn 10 úgy döntött, hogy levetkőzi a hasonló autós játékok köré épült sztereotípiákat, és lehetőséget ad olyanoknak is, akik számára korábban a zsáner belépési korlátja túlságosan magasnak bizonyult. Félreértés ne essék: a Forza 3 továbbra is vérbeli szimulátor, csupán arról van szó, hogy a harmadik résszel immáron szélesebb réteg kerül bevonásra. Fékrásegítés, ideális ív és féktávok, blokkolásgátló, kipörgésgátló. Hogy használod-e őket, az csak rajtad múlik, büntetés nem jár értük.

Még mielőtt valaki elégedetlenül az asztalra csapna: nincs semmi ok az aggodalomra a veteránok részéről, a Forza 3 ugyanis jócskán megajándékozza azokat, akik úgy döntenek, hogy nem élnek a segítségekkel, és teljességgel rábízzák magukat a vezetési modellre. És itt most nem feltétlenül az anyagiakra gondolok - nyereményünk ugyanis annak függvényében fog nőni, hogy mennyit használunk a fenti kapaszkodókból -, sokkal inkább arra, hogy a játék így, úgymond csupaszon mutatja meg igazán, hogy mekkora munka áll mögötte. Az már lényegében alapvető, hogy a tömeg, a teljesítmény, a kasztni kialakítása, a motor elhelyezkedése, vagy épp a meghajtás függvényében teljesen különböző - és ami fontos: helytálló és reális - dolgokat fogunk tapasztalni, ám az ennél jóval parányibb dolgok vizsgálatakor sem bukik el a Forza 3. Mire gondolok? Például a sebességváltásnál jelentkező apró terhelésváltásokra, vagy mondjuk a gumik kigyorsításnál történő elmelegedésére, és ezek következményeire. Nincs mese: ha valaki valamennyire is tisztában van vele, hogy mi és miért történik a kormány és az aszfalt között, annak a Turn 10 játéka maga lesz a mennyország.

Na de mit érne a kiváló vezetési modell akkor, ha a közvetítő közeg, vagyis maguk az autók nem lennének megfelelően összeválogatva? Nyilván semmit, ám szerencsére megnyugtathatok mindenkit, a korongon található több, mint négyszáz jármű ugyanis mind minőségében, mind pedig arányaiban remekül lett összeválogatva. Kezdetben minimális pénzmag fog csak a rendelkezésünkre állni, így be kell érnünk egy kisebb utcai kocsival, ám garázsunk tartalma a győzelmek gyűjtögetésével szépen gyarapodni fog a nyereményautóknak köszönhetően, így hamar bepattanhatunk egy sportosabb gép, majd egy izmos luxusjárgány volánja mögé is. Mint az tehát elhangzott, a változatosság és a balansz jól lett belőve, így az ízlésétől függetlenül mindenki bőségesen válogathat a több, mint ötven gyártó kínálatából összeállított palettából. A rali-legenda Lancia Stratos, a méregdrága Bugatti Veyron, az ikonikus Ferrari F40, vagy épp egy Subaru Impreza a japán túraautó-bajnokságból? Mind itt vannak.

A vezetési modell, valamint az autókínálat tehát épp olyan lett, mint amilyet egy első osztályú szimulátortól elvárhatunk, az igazi dicséret azonban mégsem őket illeti, hanem a játszótereket, vagyis a pályákat. Először is: rengeteg van belőlük. A Turn 10 ügyesen felismerte, hogy a hosszú távú szórakozás érdekében nem érdemes megállni három számjegy alatt, ők pedig nem is álltak meg: huszonkét helyszín közel százhúsz nyomvonala vár arra, hogy tökéletesen elsajátítsuk. De még milyenek! A Nürburgring Nordschleifét talán már meg sem kell említenem, hiszen a Zöld Pokol mára olyan szinten alapkellékké vált a magát valamilyen szinten is komolyan vevő autós játékok esetében (hozzáteszem: nagyon helyesen, hiszen a Ringet tartják a világ legjobb versenypályájának), hogy a legtöbben mostanra talán már be is memorizálták mind a huszonegy kilométerét, de itt van még Suzuka, Silverstone, vagy a Le Mans-i La Sarthe aszfaltcsík is, melyek mind-mind az autósport legendás helyszínei. Amiről még mindenképpen említést szeretnék tenni, az az első részből visszatérő Fujimi Kaido, ami a maga egy kilométeres szintkülönbségével és őrületes szerpentinjeivel túlzás nélkül a driftelés szerelmeseinek mekkája lesz. Egyedül azt sajnálhatjuk csak, hogy éjszakai, vagy esős pályák nincsenek - a Turn 10 bevallása szerint ezek túlságosan megnyújtották volna a fejlesztési időt. Jóból is megárt a sok.

Ha már a pályáknál tartunk, itt érdemes megtenni a kötelező kitérőt a grafika irányába, a külsőleg ugyanis talán itt nyújtja a legkiemelkedőbb teljesítményt a Forza 3. Aki nem hiszi, annak elég letöltenie a demót, és vetni egy pillantást Montserrat sziklás környezetére, de biztosíthatok mindenkit, hogy Maple Valley szívmelengetően gyönyörű, őszi narancsba bújó erdeje, a Times Square híres neonreklámjai, Fujimi Kaido mélységei és magasságai, vagy épp a Nordschleife mellett sorakozó lakókocsik is mind-mind nagyot dobnak az élményen. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a játék más szempontból szégyent vallana, hiszen az autók kidolgozására sem lehet panasz, főleg akkor, ha garázsunkban, a visszajátszásokon, vagy a sok esetben meglepően részletes belső nézetből szemléljük őket - elég csak vetni egy pillantást a csodás képekre. És még mielőtt elfelejteném: óriási dicséret illeti a játék általános dizájnját, hiszen a minimál jegyében elkészített egyszerű, átlátható, fehér alapra megálmodott, és nagyon stílusos menükben öröm kotorászni, a szépséges autóbemutatókról nem is beszélve.

Egy kicsit még mindenképpen muszáj visszakanyarodnom a tartalom ajnározásához, mivel egész egyszerűen ez az, ami a legkiemelkedőbbre sikerült a Forza 3-ban, és ezt a karrier által kínált nem kevesebb, mint 220 versenysorozat is erőteljesen alátámasztja. Meghajtás, kasztnitípus, gyártó, ország, pályastílus, versenyhossz, és még számtalan egyéb aspektus szerint vannak osztályozva a bajnokságok, vagyis mindent találunk, amit csak el tudunk képzelni, a játék karrierhez csatolt sajátos rendszere pedig ügyesen ki is használja mindezt. Hogy miről van szó? A Forza 3 mindig feldob nekünk három lehetőséget a következő versenysorozatra vonatkozóan, ám nem találomra teszi mindezt, hanem figyelembe veszi múltbéli tevékenységünket. Szerelmes vagy valamelyik kocsidba? Akkor egész biztosan lesz egy olyan sorozat, amin elindulhatsz vele. Nem jártál még valamelyik pályán? A játék ez esetben kidob egy olyan versenyt, amelyik új helyszínekre kalauzol el. Unalmasnak tartod a körpályán zajló futamokat? Semmi baj: ha a Forza 3 látja, hogy nem foglalkozol velük, akkor nem fog ezekkel zaklatni. Jól kitalált rendszerről van szó, ami remekül működik, egy külön menüben pedig természetesen az összes már megnyitott versenysorozat közül is mazsolázhatunk.

Szerencsére nem ez az egyetlen felhasználóbarát elem a Forza 3-ban, a játék ugyanis akkor is figyelmeztet bennünket, ha nem tart elég jónak egy autót az általunk választott versenysorozathoz. Az ellenfelek erőssége egyébként viszonylag jól belőhető, hiszen minden kocsi, valamint az egyes bajnokságok is meg vannak feleltetve egy betűvel jelölt teljesítményszintnek, ám gyakran előfordul, hogy elkél még néhány plusz lóerő, vagy komolyabb alkatrész. Ez esetben két lehetőségünk van (na jó, három: a bevállalósok csakazértis elindulnak): ellátogatunk a tuningműhelybe, és megvesszük az általunk szükségesnek vélt fejlesztéseket, vagy pedig rábökünk az autotuning opcióra, és a játék a rendelkezésünkre álló pénzmennyiség függvényében automatikusan a megfelelő teljesítményszintre hozza aktuális kocsinkat. Ha nincs kedved, türelmed, vagy esetleg időd a menük és az adatok böngészésére, akkor mindenképpen értékelni fogod ezt a lehetőséget. Végül, de cseppet sem utolsó sorban a pilótabérlésről kell még szót ejteni: erre minden verseny előtt van alkalom, és lényegében annyit takar, hogy a nyeremény feléért cserébe a játék teljesíti helyettünk az adott futamot. Esetenként jól jöhet - például ha épp nincs kedved az aktuális pályához. Az első helyet persze senki sem garantálja.

A pilótabérlés kapcsán szóba került, így nem érdemes szó nélkül elhaladni a mesterséges intelligencia mellett, hiszen egy szimulátor esetében igencsak demoralizáló lehet, ha az AI nem képes felnőni a vezetési modellhez. Ne kapjon a szívéhez senki se: a Forza 3 esetében nincsenek ilyen gondok. Sőt, a Turn 10 egy egyértelműen érzékelhető, dinamikus szisztémát dolgozott ki, aminek köszönhetően az ellenfelek reagálnak a mi versenyzési stílusunkra, a nehézségi szinttől függően pedig hibáznak is nyomás alatt. És ez most tényleg nem holmi reklámszöveg, hamar rá fogunk ugyanis jönni arra, hogy nem feltétlenül éri meg pofátlanul rátámaszkodni a többiekre, vagy sunyi módon kipörgetni őket, mert egy szorosabb verseny esetén később könnyen mi húzhatjuk a rövidebbet. Minden esetre néha talán már kicsit túlságosan is kinéznek minket az ellenfelek maguknak, pedig könnyen előfordul, hogy egy gyengébb autóval egész egyszerűen kénytelenek vagyunk keményen védekezni - ilyen esetekben szinte biztos, hogy erősen megviselt kasztnival fogunk célba érni. És igen, az elődökhöz hasonlóan természetesen most is van törésmodell, külső, illetve mechanikus egyaránt, de Burnout-szintű deformációt azért ne várjon senki - ez egy licenszelt autókat használó játékban egész egyszerűen nem kivitelezhető. A Forza 3-ban egyébként már van lehetőség arra, hogy utólag kijavítsuk a komolyabb hibáinkat, hiszen ide is bekerült az új divatelem, az idővisszapörgetés, amit egy verseny alatt bárhányszor alkalmazhatunk. Mindez persze nem kötelező, mint ahogy büntetés sem jár érte: használja mindenki életfelfogása, pillanatnyi érzelmi állapota, vallási hovatartozása és hardcore-sága szerint.

A sorozat egyik védjegye, mely szerint a vezetés mellett a kreatív hajlamainkat is bőségesen kiélhetjük benne természetesen a harmadik részről is elmondható. A szokás szerint elképesztően részletes matricázási és festési lehetőségeket kihasználva a Forza 3-ban is teljesen egyedivé tehetjük kedvenceinket, így aki szereti az ilyesmit, az valószínűleg most is órák tucatjait fogja eltölteni a műhelyben, hogy aztán a fotó módban megörökítse remekművét. A visszatérő lehetőségek helyett azonban érdemes inkább az igazi újdonságra, a videószerkesztőre koncentrálni: bizony, a Forza 3-ban már ilyen is helyet kapott, és kellő türelemmel, valamint a megfelelő alapanyaggal a sokrétű lehetőségeknek köszönhetően igazán ütős mozgóképeket is összeollózhatunk, amiket aztán persze meg is oszthatunk barátainkkal a játék hivatalos weboldalán keresztül. Ezúttal is lehet tehát készülni az éjszakába nyúló szöszmötölésekre - egészen biztos, hogy a videószerkesztő is legalább akkora népszerűségnek fog örvendeni, mint idézőjeles elődei.

Nem csak a kreatív, hanem a közösségi lehetőségek köre is bővült a harmadik részben. Az aukciós ház megmaradt, vagyis továbbra is megtehetjük, hogy online eladogatjuk kipingált autóinkat, a Forza 3-ban azonban már nem csak garázsunk tartalmát árulhatjuk, hanem festéseket, matricákat, képeket és videókat is, sőt, még egy jól sikerült autóbeállítást is értékesíthetünk az internetes felületen. Csinálhatunk limitált kiadásokat, de akár ingyen is adakozhatunk: a lényeg az, hogy valamivel megalapozzuk népszerűségünket, hiszen a beépített ranglistán nyomon követhető, hogy mely játékosok értékesítették a legtöbb dolgot a Forza 3 piacterén. Ez az egész persze nem csak az alkotóknak jó, hanem a vásárlóknak is, hiszen így rögtön szem elé kerülnek azok, akik igazán megérdemlik, a közösség szimpatikus tagjait pedig akár fel is vehetjük kedvenceink közé, és így folyamatosan értesülni fogunk az általuk készített újdonságokról. A dolognak természetesen tényleges anyagi haszna nincs, hiszen az üzletelés a játékbeli pénz segítségével folyik, ám a második rész közösségéből kiindulva a kirakatosdi előtt így is nagy jövő áll.

Na de mi a helyzet magával a Forza 3-mal? Előtte is nagy jövő áll? Mert hát mégis csak el kell ismerni: a szimulátorok műfaja nem nevezhető a leghálásabbnak, amikor folytatást kell gyártani, miután az újítás és az innováció a több száz méter mélyre bebetonozott alappillérek, és a hasonlóan stabil elvárások miatt csak nehezen elérhető. A Turn 10 játékának azonban mégis sikerült annyi újdonságot, és olyan komoly tartalmi előrelépést bemutatnia, hogy egy percig se kérdőjelezhessük meg a folytatás létjogosultságát, és külön dicséret jár a csapatnak amiatt, hogy a hétköznapi játékosok irányába is mertek nyitni egy kicsit. Mindezek után úgy érzem nem túlzás kijelenteni: a Forza Motorsport 3-nál jobb szimulátort jelenleg nem találsz konzolon. Én így láttam, rajongói szemmel. Ja igen, az elején nem voltam egyértelmű: egy Gran Turismo rajongó szemével.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tcGF0cmVvbi1tcHVcIj5cbjxhIGhyZWY9XCJodHRwczpcL1wvcGF0cmVvbi5jb21cL2dhbWVyMzY1XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtYmcucG5nXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcm0ucG5nXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcmliYm9uLnBuZ1wiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxzdHlsZT5cbi4tLXBhdHJlb24tbXB1e1xuXHRvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47XG5cdHdpZHRoOiAzMDBweDtcblx0aGVpZ2h0OiAyMDBweDtcblx0cG9zaXRpb246IHJlbGF0aXZlO1xufVxuLi0tcGF0cmVvbi1tcHUgaW1ne1xuXHR0cmFuc2l0aW9uOiBhbGwgLjNzO1xuXHRwb3NpdGlvbjphYnNvbHV0ZTtcblx0dG9wOjA7IGxlZnQ6MDtcbn1cbi4tLXBhdHJlb24tbXB1IGltZzpudGgtY2hpbGQoMSl7XG5cdGZpbHRlcjogYmx1cigycHgpO1xuXHR0cmFuc2Zvcm06IHNjYWxlKDEuMSk7XG59XG4uLS1wYXRyZW9uLW1wdTpob3ZlciBpbWc6bnRoLWNoaWxkKDIpe1xuXHRmaWx0ZXI6IGJsdXIoNHB4KTtcblx0dHJhbnNmb3JtOiBzY2FsZSgxLjEpO1xufVxuXG4uLS1wYXRyZW9uLW1wdTpob3ZlciBpbWc6bnRoLWNoaWxkKDEpe1xuXHRmaWx0ZXI6IGJsdXIoMCk7XG5cdHRyYW5zZm9ybTogc2NhbGUoMSk7XG59XG48XC9zdHlsZT4iLCJpbWFnZXMiOltdLCJ1cmwiOiIifQ==

A múlt fővárosa jelenik meg az Eltűnt Budapest projektben

A hobbiprojekt egyre jobban fest.

4 órája
8

Premierdátummal és új előzetessel jelentkezett a The Cuphead Show

Egy hónapon belül újabb népszerű videójáték teszi tiszteletét a Netflixen animációs filmként.

6 órája
4

Aranylemezen az ANNO: Mutationem

Újabb China Hero Project nyerte el végleges formáját a PlayStation támogatásával. Közel a megjelenési dátum is.

6 órája
2

Új platformokra látogat a The Artful Escape

PS5-re, PS4-re és Switch-re is megjelenik a nem mindennapi zenés kaland - és nem is kell rá sokat várni!

6 órája

Kemény durvulást produkál a Cyberpunk 2077 frissen moddolt változata

A napokban debütált videóban több mint ötven mod és a DLSS 2.3 szépíti a játékot.

19 órája
5

Game Pass: január második felének kínálata

Kisebb és nagyobb premier címek, trilógiát összefogó tartalmas kollekció és a tavalyi év egyik legjobb indie játéka is itt van!

20 órája
11

A Microsoft felvásárolta az Activision Blizzardot

Az eddigi iparági rekord sokszorosáért, 70 milliárd dollárért vásárolja fel a Microsoft a kiadóóriást.

1 napja
229

GDC videón mutatkozik be a God of War grafikájának fejlesztése

Az újra felkapott játék korábbi fejlesztői előadását most osztotta meg a konferencia csatornája.

1 napja

A galaxis színeiben pompázik a PlayStation 5 kontrollere

A DualSense irányító friss festés-variánsait már itthon is be lehet szerezni.

1 napja
5

Jó úton jár a Steam Deck, jöhet a februári megjelenés

Február végén jöhetnek az első szállítmányok.

1 napja
15

Továbbra is remekül fogy a Monster Hunter Rise

A PC-verzió megjelenése újabbat lendített a Capcom játékának szekerén, amely el is érte a következő mérföldkövet.

1 napja

A Mecha Tails Unlocked és a DreamCast korszak emléke

A videót egy Twitter művész falán találtuk...

1 napja

Townscaper

A Townscaper egy olyan egyszerű játéknak indult, amit az ember csak úgy elnézegetett a készülése során a fejlesztő, Oskar Stalberg Twitterén, majd aztán a hype felkapta, beállt a projekt mögé a Raw Fury, aztán most ott tartunk, hogy Series X-en, Game Pass-ban nyomhatjuk, akár 4K-s gigatévén is a szerelemprojektnek indult tengeri városépítősdit.

1 napja
7

Heti megjelenések

2 napja
12

Közeleg a teljes PlayStation visszafelé kompatibilitás?

A napokban új erőre kapott a Sony lehetséges megoldása a régi generációk támogatására.

2 napja
28

Így játszhatsz a GTA 5-tel az eredeti GameBoy konzolon

Természetesen Doomozni is lehet ilyen módon a retro gépen...

2 napja
2

Scarf

A Scarf egy karácsonyra időzített meseszép és relaxáló puzzle-platformer, ami épp olyan egyszerű, mint a címe, pár óra alatt végigjátszható, különösebb kihívás sincs benne, és mégis tökéletes játékos kezdése az évnek. Lássuk, miért!

2 napja
6

Warren Spector és a Deus Ex háborús sztorija

A fejlesztő-legenda a kultikus FPS-RPG-immersivesim megszületéséről regél.

3 napja
10

Az új Nvidia driverrel régi játékokat "remasterelhetsz" egyszerűen

DLDSR, SSRTGI, SSAO, DoF ... tudtok még követni?

3 napja
2

Régi GameBoy Advance konzolon fut az első Tomb Raider

Az OpenLara projekt alfa változata szuperül fut a régi Nintendo vason.

4 napja
11