Call of Duty: GhostsTeszt

“Hogy mondják arabul/oroszul/spanyolul hogy lőni? -Tudja a franc, mondd hogy bumm-bumm!”… kezdhetnénk a klasszikus (és kissé átírt idézettel), amellyel bátran jellemezhető az egész military-shooter szcéna. A CoD-sorozat évről-évre rekordokat dönt és számolatlan dállör-köteget fialt már a kiadónak; a siker töretlen. A generációváltás küszöbén pedig az új alcímmel felvértezett epizód - a Ghosts - az ismert formulából próbál még nagyobb robbanásokat, még több headshotot és még több hálózaton töltött órát kisajtolni. Sikerül neki? Lássunk szellemet!

Mert szellemek márpedig léteznek! Egy legenda szerint az amerikai hadierő különleges osztaga több tízszeres túlerőt vert vissza egy távoli ország rommá lőtt csataterén. A diadalmas csapatról szóló regék kísértetekről, szinte már-már természetfeletti erővel és szerencsével felruházott katonákról szóltak. Egy lidérc-legenda persze nem elég ahhoz, hogy az amerikai álom biztonságban legyen. Az űrből érkező szabotázs (ODIN rakéták formájában) lerombolja a legnagyobb városokat, Dél-Amerika federációja pedig átveszi a világ felett az uralmat. Mi következik ilyenkor? A hős ex-katona gyermekeként belekeveredünk a világégés utáni harcok forgatagába, és kiderül - a szellemmese valódi. Olyannyira hogy az elit Ghosts alakulat múltja és jövője nem csak hősünk személyes történetére van hatással, hanem az egész konfliktus mögött mintegy katalizátorként épül be a cselekménybe. Lesz itt családi dráma, kilométerekről megjósolható fordulat, személyes bosszú és ész nélküli hentelde, ahogyan azt a B-akciómozikból megszokhattuk.

Adott tehát egy teljesen standard, VHS kazettákról összelopkodott történet, amely bár egy fikarcnyit sem akar eredetinek tűnni, azért elég karakteres szereplőt vonultat fel ahhoz, hogy az MW sorozat Soap-Price-Makarov triója után ismét legyen kiért-miért izgulni. A sztori prezentálása pedig a jól bejáratott CoD játékmeneten keresztül történik. Frissített technológia ide, vagy oda, balgaság nagy változást várni a Ghoststól ilyen téren. Az egyjátékos üzemmód ugyanis továbbra is ugyanolyan, mint a korábbi CoD epizódok kampányai. Hiperintenzív, és a tervezői szándék szerint hiperváltozatos pályák jól definiált, csőszerű szakaszain lőjük az ellenfeleket, mintha egy vurstliban lennénk. Egyik aktiválódó program-script viszi előre a másikat, a hátterek és a sztori progressziója pedig csak messziről tűnik dinamikusnak - valójában egy ügyes kézzel gépelt forgatókönyv sorain lépdelünk előre. Mitől izgalmas mégis az egész?

Attól, hogy a fegyverjáték, a mozgások és az ellenfelek térbeli eloszlása (a játékmenet tekintetében) iszonyatosan polírozott képet mutat. A ritmust továbbra is patikamérlegen adagolják a készítők, a durranások és összeomló díszletek mintha csak Bay vagy Emmerich időzítőjével lennének az arcunkba tolva, és minden technikai elem az egyszerű szórakoztatásunkra van hangolva. Azaz a Ghosts továbbra is ”CoD” a maga zsigeri formájában, ahogyan (talán) az MW1 óta ismerjük, szeretjük, és talán egy kicsit unjuk is.

Legyünk őszinték magunkkal: talán pont a számolatlan folytatás és a végletekig csapolt fejős tehén szindróma miatt nem tudunk a CoD eszköztárán újra és újra meglepődni. Pláne, hogy a Ghosts elég sok helyről merít, sőt, több elemet konkrétan 1:1-ben használ újra a korábbi epizódokból (A BO által bevezetett flexibilis újításokat pedig nemes eleganciával mellőzi). Vannak persze friss ötletek (pl. Riley, a lopakodó németjuhász), de ezeket vagy nem bontják ki eléggé a készítők, vagy elnyomják az emléküket egy-egy gyengébben sikerült szekcióval, ahol épp tankosat játszunk, vagy épp a százszor látott, fedezékekkel teleszórt fojtópontokon küzdjük át magunkat. A különlegesebb szekvenciák persze jól működnek; ki ne szeretné űrkatonaként újraélni a Gravity leglátványosabb jelenetét, ki ne lenne benne egy stadionban lerendezett távcsöves-partinak, és ki ne élvezne egy rögtönzött úszótanfolyamot egy szűk utcácskában. A Ghosts nagysága és élvezeti faktora azonban az alapvető mechanikai elemeken túl egy olyan pontban csúcsosodik ki, ami a lehető legkommerszebb és legszimplább módon fogja meg a kérdéskört. Az pedig külön hab a tortán, hogy ez a tény nem csak a cikkíróban okozott némi disszonáns érzést, de a szerkesztőséget is kollektíven meglepte-megosztotta.

A cikk a következő oldalon folytatódik!

Ez a dolog - nem húzzuk már tovább a kedves olvasó agyát - pedig a technológiai megoldásokból, a hárdkór által gyakran lenézett látványelemekből fakad. Illik elmondani a tesztelt pécés változatról, hogy gyakorlatilag a nextgen verziók szintjét hozza, sőt ha lehet még annál is többet. Az „ultra” beállítások egy lépcsővel továbbmennek a közelgő PS4 és XONE beállításain, az assetek (azaz azok az elemek, amelyekből a látvány összeáll) minősége és mennyisége pedig kanyarról kanyarra ámulatba ejti az embert. Bár az E3 során sokan kinevettük a meglehetősen rosszul kommunikált újításokat, azért a végeredmény önmagáért beszél.

A Ghosts nem restell egy léptékkel nagyobb játszótereket alkalmazni a korábban látottaknál, a következő generációs vizualitás pedig erre rádob egy lapáttal, hiszen a messzeség természetesnek hat, a távoli tárgyak is élesek, a térérzet pedig ezen okoknál fogva fokozódik. Lehetne beszélni még a tesszelált felületekről, angyalkázásra csábító havas mezőkről, brutálisan kidolgozott szatellitekről, távolban robbanó/megsemmisülő építményekről, de talán felesleges is az áradozás. A dinamikát feláldozó statikus díszletek talán nem voltak még ennyire izgalmasak CoD epizódban, és innentől legyen a cikkíró neve „konzumidióta”: a látvány ereje, az immerzió szintjének ily módon történő erősítése bizony nem is kicsit fokozza az élményt, amit a játék a bő 5-6 órás végigjátszása során átélünk. Ez a tényező természetesen messze nem ilyen hangsúlyos a játék jelenlegi generációs (X360-PS3) verzióinál, de erről majd a Főnök bővebben, néhány bekezdéssel odébb nyilatkozik.

Különvélemény - liquid

Ritkán dobálunk különvéleményt egy cikkbe, lehet, hogy gyakrabban kéne - most fogunk, leginkább azért, mert ha nem is radikálisan, de mindenképpen más a véleményem az új CoD-ról, mint Attilának.

A kampányt a szó legszorosabb értelmében végigásítoztam, ritkán látni ennél klisésebb, a kötelező mutatványokat szinte már unottan ledaráló FPS single player módot. Mondom ezt úgy, hogy soha nem volt gondom a Call of Duty-k bombasztikus stílusával - csak a Ghosts-ban nincs semmi bombasztikus, nincs semmi kicsit is meglepő, olyan, mintha a korábbi részekből kivágott helyszíneket, szituációkat játszanám újra, csak most más körítéssel. Tavaly a Treyarch a Black Ops 2-vel megpróbált újítani, az eredmény nem volt tökéletes, de érződött, hogy van elképzelésük arról, hogy merre vigyék a szériát. Az „új” Infinity Ward ezzel szemben felmondja a bemagolt leckét, és az elsőre érdekesnek tűnő alapszituból is alig-alig hoznak ki valamit.

A jelen-gen változatok (esetemben: a PS3 verzió) is csak a kötelezőt hozza, ami azt jelenti, hogy kapunk egy vizuális szempontból tisztességesen összerakott játékot, amit már több éve a saját, egyre érezhetőbben elavuló motorja akadályoz a komolyabb grafikai előrelépésben.

Summa summarum: lehet, hogy az Activisionnél most lenne érdemes újragondolni az évenkénti megjelenést.

Hardveres gépigény tekintetében ennek megfelelően fel lehet kötni a gatyát. Bár a játék Ultrára tekerve alapvetően jól futott a tesztgépen (HD6970-es kártyával), a 60-75 körüli FPS értékek nagyon gyakran pottyantak vissza a 20-30 FPS mutatók közelébe, ami egy CoD játék esetében szembetűnő, akárhonnan is érkezik az ember. Ezt a problémát a Digital Foundry-s kollégák is észlelték (akik a csúcskártyák kivételével szinte minden esetben hasonló dolgokat tapasztaltak), azt pedig mi is csak félve merjük leírni, hogy a felsőbb kategóriájú látványosságok mellett multizni, csak és kizárólag brutális übergépeken lehet. Talán ekkora áldozatot nem is követelhetne a motor és a csini körítés, de tessék: itt az újabb érv a gépünk fejlesztése mellett! A tech persze a még éppen kurrens konzolokon a szokásos stílust és minőséget idézi, csodát várni ezektől a 7-8 éves masináktól nem is szabad.

A cikk a következő oldalon folytatódik!

Mint minden tisztességes CoD epizód, így a Ghosts is vaskosan alapoz a multira, amely az 5-6 órás kampány után akár hónapokig tartó vendégségbe hívja a sorozat rajongóit és az online fraghuszárok százezreit.

A szokásos módok mellé muszáj mindig valami friss szabályrendszert applikálni. Az új CoD jó néhány újító játékmódot tartalmaz. Ezek valamilyen formában mind-mind az árkádos, gyors reflexeket igénylő CoD mechanikára alapoznak, amelyből nem hiányozhat az adrenalin és a feszítettség. A Blitzben például az ellenfél pontköréhez kell férkőznünk (vagy a sajátunkat védenünk), a Cranked pedig egy felgyorsított ketyegő bombát csinál a játékosból, fragenként fokozva a tempót. A Grindben a Kill Confirmed bátyóját ismerhetjük meg, ahol az elhullott ellenfelek után össze kell szedni a dögcédulákat. Friss cél ezen összegyűjtött cédulák visszavitele a kijelölt pozíciókhoz. A klasszikusabb játékmódok esetében jól jönnek egyébként az apró finomságok, így a becsúszás és a fegyverek további finomhangolása - a nagyközönség szerintünk továbbra is ezeken a játékmódokon fogja csüngetni a kacsóit az idő nagy részében.

A multi térképek tekintetében szintén igaz a terek bővülésének tendenciája. Talán ez, talán mesterséges faktorok okozzák a PC-s multi teljesítménybeli gyengélkedését - mindenesetre ezt a lassulást konzolon nem fogjuk észrevenni. Create a Soldier érdekes addíció azok számára, akik a végletekig szeretnék finomhangolni a saját stílusukhoz illő avatárt, mind a perkeket, mind pedig a fegyveres preferenciákat illetően. Apropó fegyverek: a marksman rifle-k címében egy új csoportot köszönthetünk, melyek az alap távcsövesektől egy fokkal gyorsabb, feszesebb játékot engednek meg a forgatóiknak. A szintén érdekes „Field Orders” akták pedig állandó figyelmet igényelnek, még a legjobbak számára is.

A Wii U változat Olvasónk véleménye szerint

Milyen lett a Wii U port? Remek, de tényleg! Nintendo asztali konzoljainál és Call of Duty portolásban gyakorlott csapat jó munkát végzett. Príma netkód, stabil keret biztosítja a hosszú távú kikapcsolódást Wii U esetében is

Wii U előnyök: többféle irányítás közül biztosan megtalálható a személyes kedvenc, jól működő opció. Én már a Black Ops második részét is úgy játszottam, hogy a Gamepad-et térkép és felszerelésváltásra lőttem be, a Pro Controllert pedig a tényleges irányításra használtam. Ez főleg multiban működik, mert sztori módban csak extra infók olvashatóak a Gamepaden, külső vezérlőt használva. A neten többen esküsznek a Wiimote + nunchuk párosra is.

Ajánlott FPS mindenkinek, főleg Wii U esetében, hiszen ott szinte mindennek örülünk. Ráadásul ez egy jól gondozott darab. Akár egyedül, akár online többjátékos módban jó és tartalmas szórakozást nyújt a CoD: Ghost, de csak amolyan Call of Duty módon. Szerencsére a Wii U saját közösségi rendszere a Miiverse Call of Duty: Ghost szekciója is kezd élettel megtelni és reméljük ez a tendencia még javulni is fog!

## *csavar*

A többszereplős játékmódok talán legnagyobb újítása az Extinction, amely a jól bevált zombikat hivatott lecserélni bogárszerű alienekre. A pontvédős, hordajellegű koop igazából csak a hangulatát tekintve jelent valódi frissítést. A randaságok elleni harcstílus hamar kiismerhető (még akkor is, ha teljesen más harcmodort igényel, mint az emberi/katona ellenfelek esetében) a helyszínek atmoszferikusak, de talán kicsit hosszabbra nyújtottak a kelleténél. A dinamikus tárgy/kiegészítő használat, challange-k bedobálása és a fokozatos fegyverfejlődés/vásárlási rendszer viszont jól működik. Nem beszélve a pályákon található aktiválható tereptárgyakról, és okosan felépített gócpontokról. Csak ezért nem éri megvenni a játékot, de önmagában örülünk a plusz lehetőségnek! Mint ahogy az aszinkron módon működő Squads is dícséretes adalék: itt a kreált-finomhangolt csapatainkat ereszthetjük össze mások osztagaival szemben, ahol a gépi mesterséges intelligencia végzi helyettünk a „piszkos munkát”.

*Konzumemberek konzumjátéka lenne továbbra is a Call of Duty? Lehet, hiszen tudjuk a mondást: sokmillió légy nem tévedhet. De akár a gyűlölködők, akár az évtizedes rajongók táborába tartozol, az új CoD nem fog hidegen hagyni. A dolgot csak tovább bonyolítja, hogy a régi rajongók közül többen az újítások relatíve alacsony hányada miatt fognak felszisszenni, az unott mérsékeltek meg lehet, hogy pont a friss grafikai megoldások, és a bámulatos látvány miatt fognak ismételten CoD rajongóvá válni.

A teszt végén így összegzünk: mindenki döntse el maga, ki mire vágyik egy új CoD epizód esetében. Ha évről-évre a multi-csatatereken tengeted az estéid, akkor nem kérdés az új CoD beszerzése. Ha a nextgen gépeid akarod (majd) megkínálni valami finommal, vagy az új VGA-d megvásárlását szeretnéd igazolni valamivel, akkor szintén érdemes jópár estére szellemmé válni. A régi konzolok tulajdonosai (és a pontszámra érzékenyek) viszont egy pontot akár le is vonhatnak az összértékelésből, mert nem kapnak sokkal többet (sőt), mint a korábbi években.*