RAGE 2Teszt

Sajnos a RAGE első része nekem teljesen kimaradt. Nem is értettem, hogy miért, egészen addig amíg meg nem néztem, hogy mit tolhattam én helyette 2011 októberében. Látván, hogy sikerült nekik az Arkham City és a Battlefield 3 között megjelenni, rögtön visszajöttek az emlékek, és már cseppet sem voltam meglepődve, hogy anno nem ugrottam fejest a posztapokaliptikus kalandokba. Ehhez képest bár az első rész nem rengette meg a világot, egy teljesen jó, remekül összerakott FPS zúzda volt, aminek meglepő módon mind a mai napig vannak rajongói. A második rész vizualitásban és hangulatában abszolút követi a nagy elődöt, viszont le sem tagadhatná, hogy a köztes években megjelent shooterek nem kicsit befolyásolták a játékmenetet.

Nem sokat teketóriázik a játék és egy még vállalható hosszúságú intro után azonnal belecsaphatunk a lecsóba. Maga a tutorial részt sem tolták nagyon túl, így miután megszereztük a jó kis ranger felszerelést kvázi fejest is ugorhatunk az akcióba. Sok évvel ezelőtt pár igazi hős legendának sikerült megszabadítania a már amúgy is ramaty állapotban lévő világunkat az “Authority” gonosz uralmától. Legalább is ezt hittük. Természetesen a gonosz most is inkább elrejtőzőtt és egy hatalmas hadsereget verbuvált a föld alatt, hogy visszatérve egyszer és mindenkorra elpusztítsa mindazt ami még megmaradt. Mint kiderül mi vagyunk a titkos csodafegyver, aki egyedüliként képes használni a régi idők elfeledett nanotechnológiát, így mi a kezünkben van kvázi a mindenség sorsa.

A Rage 2 egy tökéletes egyvelege majdnem mindennek amit a Bethesda és az Avalance studiók az elmúlt években csináltak. A Mad Max hangulata, világa köszön vissza, keverve a DOOM játékmenetével. Lehetne mindenféle ideológiát és egyebet tenni a játék mögé, de valójában nem szól semmi másról, mint, hogy a lehető leggyorsabban szerezzünk meg minden képességet, fejlesztést és szedjünk cafatokra mindenkit aki szembe jön. Szinte mindent tudunk ennek érdekében fejleszteni, a képességeket, fegyvereket, járműveket és passzív tudásunkat. A főtörténeti szál során 3 legendás harcost kell megtalálnunk és kisegítenünk, akik cserébe ellátnak minket mindenféle földi jóval, hogy a végén játszi könnyedséggel ropanthasusk szét a főgonosz koponyáját. Mindhármuk másra specializálódott és így másban is fognak segíteni. A rendszer erőssége és egyben rugalmassága, hogy bármit is csinálunk a “játszótéren”, valamelyiküknél pontokat fogunk gyűjteni vele már akkor is ha esetleg még nem is találkoztunk személyesen. Ezeknek a “hűség” csíkoknak a növelésével nyílnak meg az újabb és újabb projectek amik a folyamatos fejlődésünkhöz kellenek.

A főbb játékszerek/képességek úgy nevezett ARC-okban lesznek fellelhetőek amik vagy főbb helyeken vagy random elrejtve találhatóak a világban. Ezeket csak mi tudjuk kinyitni, és a bennük található fegyverek is csak a mi kezünkben működnek. Azonban főleg a képességek lesznek azok amik elrabolják a show-t. Egy idő után igazi sivatagi szuperhősök leszünk, berontva az ellenfelek közé, a mókusok majd ide-oda repkednek a kinetikus csapásoktól, a levegőből becsapódva teljes csoportokat tudunk a szélrózsa minden irányába repíteni, miközben szépen teleportálgatunk a rakéták útjából. Majd ha neccesebb a szitu, egyszerűen kidobjuk a pajzsunkat és amögül osztjuk az áldást a harci shotgunnal, a tüzes revolverrel, vagy talán a legviccesebb fegyverrel a gravitációs dart lövővel, amivel konkrétan bárhova odaragaszthatjuk a csúnya kis mutáns punkokat. Ja és ha előrendelted a játékot, akkor megkaptad a BFG-t. Igen, a DOOM-os BFG-t. Na itt is pont akkorát lő mint ott, hacsak nem nagyobbat.

Manapság nyitott világot építeni és legfőképpen megtölteni, nem egy hálás dolog a méretek elszálása miatt. Na meg egész egyszerűen azért, mert a konkurencia nagyon magasra tette a mércét és még ők is el-elvéreztek olykor a feladat nyomása alatt. A RAGE 2-ben vannak főbb vonalak, amiket érdemes felfedezni, főleg ha haladni akarunk. Viszont nagyon könnyen el is tudunk kalandozni a mellékküldetések felé, amik viszont nem lettek a legkreatívabbak. Egyszerűen azért, mert a stílus már nagyjából kimaxolt mindent amit lehetett, valamint nehéz a folyamatos harcot - amire igazából a játék épül - nagyon megtörni valami teljesen más stílusú feladattal. Ezért maradtak a "menj oda és ha már ott vagy, robbantsd is fel, illetve öld is meg az egész mindenséget" jellegű feladatok. A baj csupán annyi, hogy a fő küldetések is pontosan erről szólnak, lévén azoknál sem nagyon feszegették a stílus határait. Nincs ezzel amúgy baj, mert a világban ami van, az egészen részletesen kidolgozott, csak cserébe valahogy mégis üres és száraz. Az autókázás elég jópofa de őszintén szólva nekem a Mad Max-ben valahogy jobban tetszett. (Vagy csak ott már egy életre kiautóztam magam, így itt már nem is esett olyan jól.) Apropó, a levadászható konvojok minijáték visszatérése egy nagy piros pontot ér; ez a feladat itt is elképesztő hangulatos és jól megvalósított. Ahogy amúgy az egész játék.

Nekem elsőre egy kicsit fura volt, hogy csak 1080p a felbontás PS4 Pro-n, itt látszik, hogy már mennyire megszokta a szemem az elmúlt években a magasabb felbontást, viszont kárpótol érte a 60 fps. Összességében egy jó döntésnek érzem, hogy inkább a sebességet és a folyamatosságot választották a tűéles szépség helyett, sokkal jobban passzol a játék ritmusához. Ami egy kicsit fájó pont volt az a jó öreg Bethesdás bug tenger. Ragadtam be sziklába, minden tárgyba bele tudnak repülni és ragadni az ellenfelek, valamint nekem rendszeresen előjött a borzasztóan idegesítő hang bug, ami miatt konkrétan indíthattam újra a játékot 20 percenként. Brutális fagyás vagy ilyesmi nem volt azért, így bizom benne, hogy pár patch után kisimítják azokat az gyűrött sarkokat a fejlesztők.

A történet összességében okés, nem ezt fogjuk az unokáknak mesélni elalvás előtt (mondjuk már csak a téma miatt sem), de a célnak megfelel. És ez talán a “legbájosabb” pontja a RAGE 2-nek. Nem akar több lenni mint ami. Egy borzasztóan gyors, brutális, élvezetes, néha agyatlan lövölde ami egy akkora játszótéren zajlik ahol akár hetekig “elhomokozgathatunk”. Igazából semmi újat vagy forradalmit nem ad hozzá a stílushoz viszont a lényeget, a felhőtlen szórakozást tökéletesen hozza. Azoknak aki egy kis agyatlan pusztításra vágynak a hosszú meló vagy suli után és hajlandóak szemet hunyni a nem túl változatos nyitott világ és a nem túl acélos történet felett, azok keresve sem találhatnának jobbat ezekre a májusi esős délutánokra.