Gears 5Teszt

Nyűgösen, és kicsit csalódottan álltam fel a Gears 5 első órája elől, mert akárhogy csűrtem-csavartam, nagyjából ugyanazt az élményt kaptam, mint amit az előző epizódban, sőt, mondhatni az előző másik négy GoW játékban. Tudjátok, beindul a harc, óriási csinnadrattával befutnak a melák golyófogók, a hőseink nem éppen IQ bajnok kommentek közben szórják az ólmot a fedezék mögül. Majd jön egy kis polemizálás a csata állásáról, becsúszunk egy sötét folyosóra, ahol horrorszerűen áradó genyák próbálnak az életünkre törni, végül messziről kiszúrjuk a következő arénát, ahol újra rohadékok garmadája jön… és így tovább. Itt az első fejezetben megkapjuk a Gears 4 besztofját, annak emlékezetes ellenfeleivel. Majd jön egy kis urbánus Gears 1 nosztalgia is, miközben annyi klasszikus hős bukkan fel a képernyőn, hogy már nyomon sem tudod követni a régi kedvencek vendégszereplését…

Attól féltem, hogy a Gears 4-re oly jellemző „minden túl ismerős” érzés ezt a játékot is végig fogja követni, és már azon paráztam, hogy miként fogom tudni beilleszteni ezt az epizódot a GoW sorozatának ívébe, meg a mindent körülvevő, elsöprően pozitív fogadtatásba. Nem voltam lenyűgözve, na! Szerencsére azonban a szériát új generációba terelő Coalition nem érte be a kötelező minimummal, a Gears 5 lassan mászik rá az ember nyakára, és a nap végén egy remek kampányt, valamint több ponton újító mechanikai ötletbörzét mutat be.

Nincs amúgy GoW epizód Epic nosztalgia nélkül. Most is elmerengtem azon, hogy az Unreal jelenség mennyire fontos volt a PC világnak annak idején, és hogy az Epic a kult franchise elhalásával hogyan mentette át ezt az eszmeiséget a Gears univerzumába. A Gears 5 méltó módon illeszkedik ebbe a sorba, és a negyedik rész halványabb emlékképét is képes némileg jóvá tenni. A történet ezúttal például erősebb, mint a második epizód óta bármikor is volt. Bár a történetmesélés nem tökéletes (és továbbra is túlságosan gyerekes az egész dudebro háborúsdi), rengeteg izgalmas, és a franchise szempontjából kulcsfontosságú pillanatot fogunk átélni, mégpedig főként Kait-el a főszerepben. A hölgy főszereplő kicsit elmaszatolja a sorozat maszkulin pátoszát, ráadásul az ötödik rész olyan kérdésekig ás, ami gyakorlatilag a sorozat kezdete óta ott leng a levegőben. Jómagam 2004-ben láttam először Locust lényeket egy Unreal 3 motor előzetes során, és durva belegondolni, hogy most ezeknek a lényeknek a származására is kapok visszatekintő magyarázatokat. (Te jó ég, ha 2004-ben már ilyen kiforrott demó volt, vajh mikor kezdték az első GoW játékot konceptelni?) Ha Te rajongó vagy, egész egyszerűen látnod-hallanod kell a forgatókönyvet, ami olyan fordulópontokat hoz, amit ugyan sejtettél már évek óta, de most lesz kimondva sok minden, amiről eddig csak spekuláltál.

A játékmenet tekintetében is fontosakat újít a játék, márpedig ezekre az újításokra nagyon nagy szüksége is volt a sorozatnak. Jelesül a Coalition megnyitja a pályákat, a játék felét pedig nagyjából két nagyobb homokozóra szedi szét. Oké, ezektől a GoW még mindig nem lesz immerzív szimulátor, de még csak a nagyszerű Metro Exodus nyitott szemléletét sem éri utol a program. De mégis, valahol nagyon-nagyon jót tesz a Gears ritmusnak a tény, hogy nem a tipikus ciklus szerint pörgetjük a kampányt, hanem kapunk lehetőséget nézelődni, vannak mellékküldetések, és tényleg megéri a fejlesztésekért, bónuszokért bejárni a terepet.

Tovább is van, tessék az oldalválasztóra kattintani a folytatásért!

Másik komoly újítás is van, ez pedig Jack, aki robotként, mintegy harmadik karakterként segít minket. Jack tulajdonságai sokban emlékeztetnek varázslatszerű támadásokra (Hello, Mass Effect!), és képesek ténylegesen új színt vinni a fedezékharcba. Sokkolhatsz, vakíthatsz, csapdát állíthatsz, buffolhatod a karaktereid Jack segítségével, a pályákon elszórt alkatrészek pedig Jack turbózásáért felelősek, adott skill-vonalak mentén. Jót tesz a lövöldözésnek ez a kis üdítő segítség, tényleg tapsikolva fogsz majd harcolni, pláne ahogy Jack egyre erősebb, te pedig egyre ravaszabb leszel a csatákban. Apropó, a készítők végre nem erőltetik a kampányba szőtt hordajeleneteket, sőt, vannak durva új főnökharcok is, amelyek szintén friss vért pumpálnak a játék érhálózatába - öröm volt pontot tenni ezen bestiák nyomorúságos létezésének végére!

Nyilván kitaláltátok, az Unreal motor is a legjavát hozza ki a Gears 5-ből. Nem akarunk pixeleket számlálni és frame-ablakokat elemezgetni, de annyit elmondhatunk, hogy az XOX-en prezentált dinamikus 4K/60FPS az esetek jó részében folyamatos, sima mozgást, valamint konzolon eddig nem látott képtisztaságot hoz a sorozatnak. Az átvezetők valós idejű mivolta tovább fokozza az örömöt - itt tényleg prémium, konzol tekintetben ipari csúcsokat döngető jeleneteket kapunk majd, filmszerű effektekkel, 30 FPS mellett. Ami viszont minden egyes alkalommal benn maradt a rossz májam egyik hátsó szegletében: a Gears játékmenete továbbra sem akrobatikus, sem légies, sem gyors - teljesen jó lett volna a 30 FPS a pályákra is, ha az olyan extra effektparádét hozott volna, mint amit a filmekben láthatunk. A hatvanas képkocka számlálóért cserébe pedig azért itt-ott kilóg a lóláb. Hiába brutálisan részletesek az urbánus helyszínek, hiába a sosem látott széles spektrumú színpaletta, hiába használja a játék remekül a sötétség-világosság ellentétét példaértékű HDR implementációval, azért sok terepen találunk majd üresnek tűnő sarkokat, elnagyolt részleteket. A törhető, dinamikusan mesh-elt tereptárgyak kilógnak a díszletből, a globális bevilágítástól néhány fa és bokor fakó egyenárnyékolásban tetszeleg. A minőség nem egyenszínvonalú, talán ez az ára az Xbox One alapgéptől X-ig terjedő elfogadható sebességnek és skálázódásnak. Kár, mert a sokadik kőszerű jégcsaptól és matt fedezéktől el-elhúzzuk majd a szánkat.

Engedjetek meg még egy kis morcogást. Tudom, nagyon-nagyon nehéz egy ilyen kaliberű, ennyire karakteres sorozatnak további fundamentális újításokat bevezetni, de amikor a régi Gears élményvonalon haladnak a pályák, akkor azért keressük majd az első rész óta eltelt tizenkét évet a játékban. Messziről lerí, és a mesélős narratívából abszolút kizökkentő, mikor három teremnyi sztorizás után a padlón felvillannak a felvehető fegyverek, és hirtelen megsokasodnak a csípőig érő tereptárgyak: tudjuk, itt bizony fél percen belül kitör a háború! Csak épp nem a narratíva csúcsán csap minket pofán ez az érzet. Bármennyire is próbál a Gears 5 világa organikusabbnak látszani mint korábban, pontosan láthatjuk, hogy a nyitottságból mi fér bele a sík alapokon nyugvó, zömök mozgásra konfigurált harci terepek pályatervezői szemléletébe. Azaz, hogy merre van esélyünk a figurával elindulni, és hol van olyan egyértelmű perem, ahol például majd visszaérkezünk a rövid kóricálás után. Eme problémák finomítására pedig már a Gears 1 után is kaptunk válaszokat az iparág többi konkurensétől. És ha már villódzó „interaktolható” tárgyak: a jól kivehető, felvehető eszközök mellett is valahogy túl sokszor akartam egy csillogó Unreal díszlet fele odaszaladni a loot reményében. Engem ezek a dolgok zavartak. Nem nagyon, nem halálosan, de épp annyira, hogy érezzem a koncepció és a játék értékelésének a felső határait.

Szerencsére a multiplayerrel nem akartak lemaradni a kampány grandiózus mivoltától. Van koop, akár helyi is, három játékossal. Van online koop is, hamár. Aztán van hordázás, fix karakter korlátozással, és van a jó öreg csapatos haláltusa - akár árkád, akár ranked módban. Végül az Escape módot érdemes megemlíteni, ami egyfajta inverz raidnek felel meg, ahol nem a dungeon mélyére akarsz lejutni a loot reményében, hanem a kaptár mélyéről szeretnél kitörni a csapatos túlélés érdekében. Ennek megvan a maga sokféle pozitív vonzata - például kifejezetten izgalmas egymással vállt-vállnak vetve menekülni az utolsó métereken, és azon is lehet jókat izgulni, hogy kinek jut majd elég lőszere a kifejezetten genya Sire ellenfelekre, vagy az általam csak Törzsfőnöknek nevezett buzogányos nagydarabokra. Megmondom őszintén, noobként teljesen jól el lehetett szórakozni a fenti lehetőségekkel, de éreztem azt is, hogy mélyebb, hónapokig tartó játékra nehezen tudna benn tartani a Gears 5. Ahhoz túl sötét és darkos a multi hangulata is, ráadásul a napi, 24 órás objektívák sem izgalmasak eléggé (ha te is így gondolod, jöhetnek a kozmetika-fókuszú mikrotranzakciók, a napi korlátok kikerülésére). Viszont aki eddig jól elvolt a Gears-szel, az valószínű az ötödik epizóddal is megtalálja a maga kis multi szórakozását, a nyögvenyelős lootolás ellenére is.

Nem tudom mennyire jön át a cikkből, hogy a Gears 5 rengeteget fejlődött a negyedik részhez képest. A Coalition új áramlatokat fakaszt a kampányszervezés és a mesemondás oldaláról, valamint méltó módon nyúl hozzá a játékmechanikák finomításához, kibővítéséhez. A program parádés külalakkal bír, az első peccsek után pedig technikailag is stabil, polír képet ad az ötös epizód. Ami továbbra is fájó (pláne a játék amúgy eszetlen minőségi tényezői mellett), az az alapkoncepció ismétlődése és korlátjainak egyre nyilvánvalóbb végső határa. Akár kezdőként, akár veteránként a Gears 5 egy megbízható, magas profilú AAA játékélményt fog nyújtani, de jó lenne látni, hogy a második trilógia után esetleg milyen irányokba tudhat majd elmenni (már ha el akar) a sorozat.