Fretless: The Wrath of RiffsonTeszt

Fretless - ha felütöd a szótárat (bocsi bocsi, a kedvenc fordítódat) akkor kapsz valami olyan fordítást, hogy “gondtalan” vagy “határtalan” - de ez sokkal inkább szándékozik utalni a “temperálatlanság”-ra. De mielőtt felrántanád a szemöldököd és elkezdenéd vadul stírölni a szoba falán a termosztátot, gyorsan tisztázzuk ennek a fogalmát. A temperálatlan hangszerek abban különböznek fosztóképzőtől mentes társaiktól, hogy nincsenek egzakt határpontok, ahol egy adott hang csak egyféleképpen szólhat. Tehát ha a zongorán (ami ugye temperált) lenyomsz egy C-t, az mindig ugyanúgy fog szólni. De ha egy hegedűn játszol egy C hangot, az ujjad kicsit lejjebb vagy feljebb húzva tisztábban vagy hamisabban is megszólalhat. Egykori zenetanárom azt mondta, a temperálatlan hangszerekkel lehet a legszebben játszani, hiszen ha hallod, hogy nem teljesen tiszta, egy mozdulattal képes vagy korrigálni.

A temperálatlan hangszerek iránti vonzalmam viszonylag korán kezdődött: 8 évesen kezdtem harsonázni ami a standard rézfuvósok közül az egyetlen teljesen temperálatlan hangszer, majd rá tizenpár évre egy haverom homlokcsípő fogóval házilag bundtalanított (tehát fretless) basszusgitárja generálta a következő temperálatlan élményemet. Ami végül elindította a szikrát és felkeltette bennem a folyamatosan “innovákolni” szándékozó kisördögöt: készíttess magadnak egy fretless gitárt! (csak széljegyzetként: a sorok szerzője 27 éve gitározik, és ha már ennyire személyes a cikk: itt tudod meghallgatni mit is csinál ) Kedvenc hangszerészem, Lápi mester furcsán nézett rám, mikor előálltam az ötlettel, de aztán megvonta a vállát és elkészítette nekem a bund nélküli telémet, amit nagy örömmel kézbe véve rögtön rájöttem, miért nem használ ilyet senki. Mert ami működik egy basszusgitárnál vagy egy harsonánál, az egy gitárnál nem feltétlenül vagy erősen korlátozottan. Így mikor a műhelyben próbálgattam értelemesen játszani rajta (nem sikerült) az egyik vevőtársam kedvesen odavetette: “Érdekes módon igyekszel megspórolni a slide gyűrűt” (A slide gyűrű egy fémből vagy üvegből készült gyűrű gitárosoknak, amivel a húrokon csúszva lehet játszani, így a hangok nem a bundokhoz kötötten, hanem folyamatosan, „temperálatlanul” szólalnak meg. Nagyjából azt a hatást lehet kihozni belőlük mint a bundtalan gitárból, csak a gyűrűvel jobban szól. Egy slide gyűrű ára párezer forint, egy fretlessesítés ára pártízezer + egy használhatatlan hangszer)

No, most hogy a bundatlanságból elkövetett hangszeröléses sztorimon kereszül megfejtettük a név etimológiáját, kicsit mesélek a belbecsről is. Él Chicago-ban egy srác, úgy hívják Rob Scallon. Ma már ismert, mondhatni menő gitáros youtuber, de a zenés karrierje - hasonlóan a legtöbb kortársához - nem indult könnyedén. Talán ez is egyfajta motivációs üzemanyag lehetett neki abban, hogy amellett, hogy a játékba rengeteg zenét hoztak, még a főszerepet is elvállalta a Fretless című játékban. A téma sok zenész számára ismerős lehet: Isten bácsi háta mögött éldegél egy srác, úgy hívják Rob, akinek mindene a zene, majd jön a lélekemelő hír: megrendezésre kerül egy fesztivál a legmenőbb kiadó, a Super Metal Records által. A fesztivál neve: a Bandák Háborúja, a nyeremény: A Szerződés, amire minden muzsikus a lelke mélyén vágyik. Egy idális világban Robnak nem volna más dolga, mint benyújtania a jelentkezését, majd a helyszínre autókázni és lezúzni mindenkit a píbe.

De a világ távolról sem ideális, viszont annál csodálatosabb: mindent elleptek a zenei világból előjött eltorzult lények, hangszóró-pókdémonok, trombitaszájú denevérek, handpan-fejű gombák és egyéb válogatott mágikus rettenetek a rémségek kicsiny boltja kínálatból. A fesztivál értelemszerűen nem a szomszéd bokorban kerül megrendezésre (kocsi sincs) és a Super Metal Records feje, Riffson körül sem kóser minden. De Rob eltökélt és útra kel - legnagyobb örömünkre bájos asszisztenciánk által.

A világ pedig minden zenerajongó nedves álmát valósítja meg: minden asset egy zenei környezetből érkező inspiráció nyomán manifesztálódik, kezdve Rob lába alatt csilingelő harangvirágokkal, a környezetben elhelyezkedő gitáros szobrokon át - az egész egy nagy zenei hommázs. Ráadásul a harcokat nem fejszékkel és géppuskákkal vívod, hanem hangszerekkel és a támadások különféle riffekkel, hangeffektekkel vagy esetleg mini ritmusjátékokkal elkövetett szólókon keresztül viszed végbe. A harcrendszer körökre osztott, minden körben egy három riffből álló audioterrorral mérhetsz csapást az ellenre, Rob arzenálját pedig tanulható riffekkel és új hangszerekkel tudod bővíteni. A hangszereket ráadásul tudod moddolni is (raksz bele új hangszedőt, bevonatos húrokat használsz, stb) és természetesen pedalboard-ot is tudsz építeni, ami ugye minden gitáros legféltettebb kincse.

A Fretless legnagyobb ereje mégis a balanszban érhető tetten. Nem várja el tőled a program, hogy nagyokat tápolj egy-egy harc előtt: ha van jól működő stratégiád, klasszul működő riff-láncaid, akkor gyönyörűen haladsz majd, de mégis úgy érzed, tettél is érte valamit. A játék hossza szerintem pont ideális: körülbelül 15 óra alatt tettem pontot a végére. (számomra fícsör, hogy nem húznak el egy játékot 100 óráig) Jó indie játékként nyilván elvárja tőled, hogy meglásd a szépséget a nagy pixelben, de azok a nagy pixelek igen gondosan lettek összeválogatva, nagyon érződik a produkton, hogy minden porcikája szeretve volt. Nagyban igaz ez a melódiákra is, amiket Scallon-on kívül több ismert gitáros influenszer (Ola Englund, Rabea Massaad például) jegyeznek - és olyan stíluskavalkádot vonultatnak fel, hogy a legnagyobb zenei ínyencek is megnyalják a tíz ujjukat.

Persze a legnagyobb kérdés ami felvetődhet benned ezután, hogy élvezhető-e a játék akkor is, ha történetesen nem vagy zenész - és persze erre nehéz nekem választ adni, mert egy igen rövid és zavaros és rég elmúlt időszak volt az életemben amikor ebbe a (z egyébként a sajátomnál nyilván jóval nagyobb) halmazba tartoztam. Azt biztosan tudom: ha kicsi szenvedély is ég benned a hangszeres zenék (főleg a gitárok) iránt, akkor óriási élmény lesz a Fretless, de ha nem, akkor csak egy simán tök jó kis szerepjáték-lájtot kapsz, remek berántós flow-val, szerethető világgal és karakterekkel meg ilyen furcsa izékkel, amikkel furcsa emberek furcsa hangokat köszörülnek, amiknek aztán nagyon tudnak örülni.