Asterix & Obelix XXXL: The Ram From HiberniaTeszt

Nos, most itt az egy X betűvel többet hozó Asterix & Obelix XXXL: The Ram From Hibernia, amelyet már csak a sorozat iránti tiszteletteljes rajongásom miatt, és a kíváncsiságom végett is szerettem volna tesztlaborban tudni. De az első fél óra után kicsit úgy voltam vele, hogy az OSome már meignt beleesett a korábbi hibákba. Bár azt gyorsan leszögeztem magamban, hogy a látvány csodaszép, az animációk valahogy nem klikkeltek, a környezet nem volt több egy csinos háttérnél, és megint szembejött egy római tábor-felszámolós cséphadarás. Szerencsémre azonban nem tettem le a kontrollert, a játék pedig csodák-csodája egy fordított ívet írt le a korábbi tapasztalatokkal szemben: ahogy haladtam előre, egyre jobb és változatosabb lett az egész ír kaland.

Bizony. Az alap játékmenettel amúgy semmi probléma nincs: izometrikus felderítés és bunyózás a jussa a két gallnak, olykor több-szereplős környezeti puzzle megoldásokkal. Ez továbbra sem túl komplex összkép, de a játék pályadesignja egyre javul, ahogy haladunk előre. A linearitást megtörik az elágazó térképek. Az ellenfelek variációi és a mennyiségük egyre másabb taktikát igényelnek majd. És a poénok is fokozódnak az ókori írországban tett kirándulás során. Ugyanez igaz a pályán elszórt kismillió felkapható/eldobható fegyverre is. Túl nagy különbség nincs egy deszka meg egy kardhal között, de a beröhögős mókafaktor mellett később kritikusabb fegyverek is előkerülnek (pl. a páncélzúzó kalapács). És volt egy pont, ahol szabályosan visongtam már a két pacák által okozott káoszon, amikor a galleon fedélzetén atomtempóban dobált mentőövek össze-vissza pattogva pofozták rendre a fedélzeten ácsorgó rómaiakat. Ezen a ponton azt mondtam, hogy értem már az extra X betűt a játék címében.

És ahogy említettem a The Ram From Hibernia tényleg szép - képek nem adják át azt a tükörsimaságot, amit mondjuk Series X-en láttam. A palettaválasztás szuper, az apró részletek is jól kidolgozottak. A zenével és a sok audio geggel együtt továbbra is egy vidám, bohókás hangulatú játék bontakozott ki előttem. A jópofa hangulat pedig önmagában is becsülendő a Nagy Komor Videojátékok korában. Kár, hogy a sztori nem hosszabb (két este alatt nagyjából kipörgethető), de lehet jól is van ez így és nem kell a játékot a túlnyújtottsága miatt ekézni. Négyfős koop lehetőség is van, de ezt sajnos nem tudtuk kipróbálni a teszt során.

Sajnos az Osome továbbra sem tud minden szálat elvarrni, a Microids pedig kevéssé erőlteti ezt az utólagos polírosdit. Még mindig találkoztam beakadó karakterekkel, eltűnő ellenfelekkel, a pofonokat tétlenül tűrő társhőssel, amihez hasonló jelentéseket a megjelenés körül is írtak már a felhasználók. A menő prezentáció mellett dinamikus menükre és átvezetőkre sem futotta már a fejlesztés során.

De az irány jó, és a Ram From Hibernia végre átlép egy minőségi határt. És külön értékelem a szándékot, hogy Asterixékkel előre akarnak menni és nem vissza az ókori fakerekek közé. Kíváncsian várom, hogy mikor gondolják már pl. Game Pass-ba illőnek ezeket a címeket a Microids irodáiban. Azon a pályán, ahol most tart a videojátékos Asterix-franchise, szerintem csak lendítene a pofonok erején egy kicsit szélesebb közönség elé vinni a játékokat. Addig is, Toutatisra, megyek vissza Obelix-szel rendet vágni! Elvégre meg kell mentenem az aranyszarvú kost, vagy mifene...