Asterix & Obelix XXL2 RemasteredTeszt

Nem kicsit lepődtem meg, amikor megláttam az Xbox boltban a „frissen megjelent” Asterix & Obelix XXL2-t, amelyet még annak idején PC-n játszottam, és tudni kell róla, hogy a PS2/Xbox generáció szinte legvégén jelent meg. Teljesen szíven ütött, hogy így ennyi év után csak úgy felbukkant egy újrakiadás. Imádom az Asterix-legendáriumot, másrészről pedig Spyro és Crash ide vagy oda, továbbra sincs mennyiségi ellátás 3D platformjátékokból. Nosza, gyorsan írtam is a Microids-os kontaktnak, aki szíves örömest küldött a játékból tesztverziót, a régi emlékeket felidéző ismerkedés után pedig megállapítottam, hogy a Mission Las Vegum alcímre keresztelt, közel tizenöt éves 3D platformjáték 2018-ban is szórakoztató és jópofa élménynek mondható.

Ez talán azért is lehet így, mert maga a műfaj (néhány parádés kívételtől eltekintve) nagyon keveset fejlődött, és sokan a mai napig az N64-es alapozáshoz nyúlnak vissza. Asterixék játéka inkább a PS2-es korszak akciódús jelenetekkel tarkított megoldásaihoz vezet, akár a korszak Ubisoftja is készíthette volna a játékot. A bunyó alapvetően a tömegmenedzselést vonja be extra elemként, a platformrészek pedig kevéssé az ügyességre, inkább a pályán található rétegzett megoldásokra próbálnak koncentrálni. A program látványa simán elmegy ma is szódával (persze a PS2 mércét magunk előtt tartva), a poénok pedig annak ellenére is viccesek, hogy ma már egy Super Mario Sunshine hivatkozás biztosan nem üt akkorát. Röviden, simán belefeledkezünk a játékba, annak ellenére is, hogy a figurák reakcióideje és tehetetlensége, a csaták súlytalansága az állítólagos finomhangolások ellenére is hagy némi kívánnivalót maga után.