2020: a mi kedvenceink

Első találkozásom a Dark Souls-szal elsöprő erejű volt; pont azt és úgy adta nekem a zsáner, amire legbelül vágytam, olyan érzéseket ébresztett, amiket rég elfeledtem. Sejtelmes dark fantasy világ, mesteri pályatervezés, remekbeszabott ütem, instant klasszikus muzsika. Kíváncsi voltam, mi indította útjára ezt az egészet? Persze! Amint lehetőség nyílt rá, beszereztem egy Ps3-at, és a csúnyácska, érdes felszín alá nézve imádtam a Demon's Souls minden porcikáját. Idén, az új generáció hajnalán, fülsüketítő robajjal törte be az ajtót a Bluepoint Games szokásához híven makulátlan Remake-je. Olyan látványt nyújtva (még a performance módban is), melyben el lehet veszni, de minden más, minden más elemét a létező legnagyobb gondossággal és alázattal átemelve, színarany tálcán kínálja oda a publikumnak. A nosztalgia és a prezentáció bámulatos elegye teszi? Nem számít. A Demon's Souls remake telibetrafálta izzó, sötét szívemet.

Tovább is van...

• The Last of us: Part II: Nagyon (nagyon!) szerettem a játékmenetet. A sokszor botladozó történet (és elmesélésének mikéntje) sem tudta kedvemet szegni, a megteremtett világ pedig elképesztő.
• Final Fantasy VII Remake: Ha nem számítom a játék végének elnyújtottságát és a sokszor banális mellékes feladatokat, kellemesen teltek midgari napjaim. Türelmetlenül várom a folytatást.
• Tetris Effect - Connected: Nem szorul magyarázatra. GamePass-os cím, tessék kipróbálni!

Rengeteg kiváló roguelite játék készült már, a Hades azonban véleményem szerint még így is kiemelkedik a tömegbõl, leginkább azzal, hogy sikeresen szembemegy azokkal az elõítéletekkel, melyek olykor jellemezni szokták ezt a mûfajt. A procedurális felépítés, a randomizálva és brutális mennyiségben ránk zúduló tartalom tökéletes kifogás a tökéletlenségre - mert hát hogy lehetne hibátlan valami ilyen játékszabályokkal? Nos, valahogy úgy, mint a Hades, amely nemcsak az egyes játékrendszerek tökéletes egymásra simításával nyûgözött le, hanem azzal is, ahogy kitolta a zsáner határait a történetmesélés és a játékmenet tekintetében. Sajnos idén is találkoztam nem egy olyan indie játékkal, ahol a készítõk egész egyszerûen nem voltak tisztában azzal, mitõl lesz jó egy játék az adott stílusban (igen, ilyen is van sajnos). Nos, a Supergiant Games ezzel szemben a tökéletes ellenpólus: náluk jobban kevesen értik, mitõl lesz igazán jó egy akciójáték, és ezt nem elõször bizonyítják.

Tovább is van...

• Dirt 5: Azért, mert végre kaptunk egy hamisítatlan és nagyszabású árkád autóversenyt.
• Tony Hawk's Pro Skater 1+2: Azért, mert... "I don't care where I belong no more".
• Sackboy: A Big Adventure: Azért, mert Sackboy végre kapott egy olyan játékot, amilyet megérdemelt, koopban pedig fergeteges!
• Resident Evil 3: Azért, mert bár remake-ként csalódás volt, maga a kampány baromi feszes és izgalmas volt.

Ha film lett volna, akkor a fiatal Toshiro Mifune lett volna a főszereplő. Ha könyv lett volna, akkor biztosan nem csak egyszer olvastam volna el. Ha vers lenne... nos nem szeretem a verseket... viszont az, hogy a Ghost of Tsushimában a vérontás mellett - többek között - haikukat is kell írni, zseniális húzás; nagyon szépen töri meg a harcokban bővelkedő játékmenetet, ritkán tapasztalt dinamika hullámokat gerjesztve. A történet kerek, a szereplők eleinte néha érthetetlen motivációi a játék végére értelmet nyernek és bármelyik lezárást is választod - jól választasz! A karakterfejlődést a játékos teljesen magáénak érzi, a saját sikerének és egyben a saját kudarcának! Vizualitás? Uram atyám! Tán nem is technikailag szép (nincs sok poligon), hanem inkább "csak" nagyon kellemes a szemnek. Kicsit olyan, mintha maguk az artworkök kelnének életre a 3D térben - és ennél több talán nem is kell! Sucker Punch, kérek egy ilyet 2021-ben is!

Tovább is van...

• The Last of us: Part II: Nos... jó volt... nyilván! A történetmesélésben bátor volt - sőt kiemelkedő - de sajnos több ponton éreztem benne öncélú szálakat - tán csak ezért nem nyert.
• Assassins Creed Valhalla: A rengeteg nagyon (!!!) bántó bug ellenére kellemes móka - jól üli a viking hypeot.
• Call of Duty: Warzone: Kiváló multi élmény, leváltotta a nálam sok éve domináló Battlefield 4-et. Csak haverokkal! Csak plunder!
• Mini motorways (Apple Arcade): Egy nagyszerű mobil játék (oké, steam-en is elérhető). Sim City nézetből támadó köcsög randomgenerátor.
• Gamer365 dev: Nagyon élveztem, a sok szívás mellett rengeteg achievement volt ebben a "játékban". Köszönöm a szerkesztőknek a sok segítséget és köszönöm neked is, hogy olvasod!

Ritkán van olyan játék, amit ennyire nem követek figyelemmel megjelenése előtt. A „Csucsima” valahogy kimaradt, pedig, ha valami akkor a Japán téma és a „nyílt világos” játszótér, nagy gyengéim. Valószínűleg féltem tőle. Féltem, hogy maximum egy közepes cucc lesz, tele bugokkal meg butaságokkal, kell majd hozzá egy csomó patch, hogy működjön is, unalmas lesz az OW része, rossz lesz a történet stb. Szóval csak a szokásos dolgok. Aztán jöttek a tesztek, a beszámolók és a szinte egyedülálló 9.2-es játékos értékelés metacriticen, amit közel 18500 ezer ember hozott össze. Bele lehet kötni? Persze. Mibe nem? Viszont közben nem érzi jól magát az ember. Mert minden egyes részén látszik, hogy foglalkoztak vele, nyesegették, csiszolgatták, addig-addig alakították amig maga az élmény – ami talán a legfontosabb egy játéknál – közel tökéletes. Közhely, de tényleg szeretettel és alázattal készítették, ami érződik minden percében. Technikailag pedig egészen döbbenetes, amit letettek az asztalra. Nálam egyértelműen 2020 ékköve.

Tovább is van...

• Marvel's Spider-Man: Miles Morales Miles története pont olyan volt idén, amit mindenkinek át kéne élnie egy ennyire „speciális” év után. Tiszta, emberi, szórakoztató és mégis halandó. Egy szóval csodálatos.
• Streets of Rage 4 Fele királyságom egy új Final Fight részért. Addig is a SOR 4 megmutatta, hogyan is kéne ezt csinálni. Fantasztikus grafika, hangulat, zene, teljes retro csomag, modern köntösben.
• Sackboy: A Big Adventure Sosem szerettem a Sackboyt. Játéknak nehéz volt, látványra meg túl gyerekes. Viszont ez az új, ez valami elképesztően nagy királyság. Kisfiammal minden nap toljuk és igazi co-op mennyország. Nagyon tudom ajánlani.
• Hades Hatalmas Kudos a készítőknek, amiért kivételesen arra használták az early acces-t amire való. Befejezték és tökéletesítették a játékot. Ennél jobbat roguelike vonalon még nagyon sokáig nem fogunk látni.

Én azon szűk csoportba tartozom, akinek jól telt 2020 - ám bármennyire is élveztem az otthon csendjét és a home office kényelmét, a közel nullára redukált szociális érintkezéseket már sokkal kevésbé. Az Among Us pedig nagyon jó helyen volt nagyon jó időben: az online térbe emelte a nappaliban tartott társasjátékok hangulatát, az esetlen, minimalista kivitelezése és aszimmetrikus játékmenete pedig rabul ejtette a szívünket. Azóta is, amikor csak tehetjük, esténként kisebb baráti körünk aktívan kutatja a köztünk bújkáló imposztort, mindenki sus, csatlakozni pedig sose késő.

Tovább is van...

• Hades: Nem vagyok egy nagy rougelike rajongó, de a Hades valami elképesztően jó! Egyfelől a többször magasztalt történetmesélés okán. Másfelől a roppant változatosra komponált harcai és a rendszerben rejlő lehetőségei miatt. Baromi addiktív játék, ha egyszer belemerülök, nehezen teszem le.
• Xenoblade Chronicles: Definitive Edition: A Xenoblade a legkedvesebb jRPG-m a Final Fantasy VII (hú, mintha ebből is lenne mit pótolni) és a Chrono Trigger mellett. Harmadszorra is imádtam.
• Animal Crossing: New Horizons: Az idealizmus az ördög játékszere, ettől függetlenül valahol mélyen vágyik rá az ember lelke. Micsoda szerencse, hogy nem kell ezt eladnia az imént említett fő-antagonistának, elég ha az ember csurrant picit a nehezen megszerzett dollárjaiból a Nintendo felé. Idén végre (hosszú idő után) megértettem, mi az az esszencia, amiért a rajongók tömött sorokban hozsannázzák körbe a sorozatot.

A Fall Guys nagyjából minden, ami az amúgy minden szempontból roppant cudar esztendőben kedvedre lehet: nevetős, sikoltozós, gyakran káromkodós kompetitív élmény, ahol a saját ügyességed legalább annyira számít, mint a pillanatnyi szerencse. Lehetsz profi, lehetsz béna, lehetsz kezdő, lehetsz tapasztalt, a Fall Guys tipikusan az a játék, ami tárt karokkal fogadja az első nekifutókat és a veteránokat is. A gyermeki öröm játéka, pontosan az a közösségi játszótér, amire az egymástól elzártságról szóló 2020-ban szükségünk volt.

Tovább is van...

• Ghost of Tsushima Cusima Szelleme jött, látott, és győzött. A szamurájfilmek régi rajongójaként megkaptam nagyjából mindent, amit egy nyitott világba helyezett középkori japán hőstörténettől elvárhattam.
• Doom Eternal Szebb, jobb, nagyobb, durvább és keményebb kihívás, mint az előd – ami sokat elmond, mert az id Software Doom reinvenciója alapból az évtized legelőremutatóbb FPS-e volt. Minden percét élveztem.
• Yakuza: Like a Dragon Magamat idézve: ez a játék lehetne szimplán becsületes JRPG iparosmunka, de az izgalmas sztori, a gondosan kidolgozott karakterek, a bizarr humor, a hangulat, és történet fősodrán kívül eső rengeteg tennivaló és lehetőség bőven kiemelik az átlagból.
• Hotshot Racing Drift-orgazmus bele egyenesen a múltba! A Hotshot Racing egyszerre Daytona, Virtua Racing és Ridge Racer, a kilencvenes évek árkád-termeiből táplálkozó nosztalgiakoktél teljesen jól működik, és nálam egyértelműen az év legsikerültebb retro visszakacsintása.

Annak idején egy drogterjesztő és egy maszturbáció szimulátor társaságában került tesztelésre hozzám, így értelemszerűen nem voltak túl komoly elvárásaim... de erre nem számítottam! Naivan azt hittem, hogy a World of Warcraft aranykorában egy életre letudtam a veszélyesen addiktív játékokat. Hatalmasat tévedtem!

Tovább is van...

• Wasteland 3: Lehet a Fallout már sosem tér vissza a gyökereihez, de nem is feltétlenül kell. Legalábbis amíg itt van nekünk a Wasteland széria. Tartalmilag nem is volt vele komoly gond, de most a harmadik epizód a külcsínre is adott: a vizualitás és a hangzás minősége drasztikusan megugrott. Így remélhetőleg már szélesebb körökben is népszerű lesz. Megérdemelné.
• Outward: Igaz nem idei termés, de ígéretes Gothic utódnak látszódott, amire így 2020-ban már aprópénzért tudtam benevezni. Jó üzlet volt, mert gyakorlatilag képtelen voltam letenni (amivel jól el is csesztem a kooperatívnak indult kalandot), és késő éjszakákba nyúlóan fedeztem fel, vagy vesztem el a szellemi atyjára is jellemző, korántsem áramvonalas karakterfejlesztés útvesztőiben. Ugyan a túlélős / tárgymenedzselős része abszolút hidegen hagyott, de még így is egyszerre volt egy modern és egyben nosztalgikus élmény, amit utoljára az első két Gothic epizód tudott nyújtani az ezredforduló elején.
• Spellforce 3: Fallen God: Kicsit lassan indult, és az elején meglehetősen sablonosnak is éreztem a négy troll és a Moonkin törzs történetét, de kibontása közben egész izgalmasan komplikálódott a szereplők jellemeivel együtt. A végére hagyott is maga után némi űrt, amit aztán a másik, korábbi expanzió (Soul Harvest) pótlásával próbáltam betölteni, de mindent összevetve (akár még az alapjátékkal is) a megmérettetésből a troll sztori került ki győztesen.
• Grounded: Avagy amikor az Obsidian kitalálja, hogy egy multiplayer túlélő játékot alkot a „Drágám, a kölykök összementek!” című film alapötletére építve. Persze messze van a kész állapottól: tartalmilag egyelőre kevés, ami egy early access játék esetében nem is különösen meglepő. De pár órára még így is klassz élmény tud lenni, főleg barátokkal. A setting ugyanis elviszi a hátán az egészet. Nem igazán tudok érdemi konkurenciáról, amiben óriási katicákkal, büdös bogarakkal, vagy pókokkal lehetne hadakozni a vadonná nőtt hátsó kertben. Pedig hálás és kortalan téma.

Érdekes, hogy sok szöszölés után pont a Super Mario Bros. 35-ik szülinapján debütáló Battle Royale játékot hoztam ki magamban éves győztesnek! Miután felocsúdtam a saját döntésemen való meglepettségemből azért újra összeraktam magamban, hogy miért is lett ő az első. Nos, azért, mert egy furcsa, bár semmiképp sem rossz élethelyzetben segített kikapcsolni, relaxálni - ha kellett percekre, ha kellett akkor akár órákig. A játékban benne van a múlt, a modern multiplayer alapú jelen. Ott van a ma is működőképes, mi több, precíz játékmenet, és ott van a zavartságba, nevetésbe, máskor idegrángásba torkolló őskáosz, ami egy-egy meccset jellemez. A 2020-as év a nehézség mellett sok emlékezetes, szép dolgot is hozott számomra, és ezeket pont az SMB35 kísérte végig. Kár, hogy márciusban lelövik majd.

Tovább is van...

• THPS 1+2: Tökéletes lezárása volt életem egyik legszebb nyarának. És tökéletes emlékeztető a tiniéveim legszebb játékos pillanataira! Lehet ezt az újrakiadást nem szeretni?
• Maneater: A kiezrezése volt a két ünnep közötti kikapcsolódásom, nyilván felmászott az év végi toplistára. Az év egyik legegyedibb játékötlete a cápamóka!
• Mafia: Az idei év másik remaster győztese - már csak a világában való kóricálás is élményszámba megy. De megnézném egy nextgen patch után is!
• Ori and the Will of the Wisps: Szuper, klasszikus metroidvania, precíz játékmenettel és szívfacsaró, könnyfakasztó narratívával - vérbeli európai tündérmese!
• Superliminal: Konzolon idén lehetett nyomatni először - egy olyan poénra van felhúzva, ami csak néhány évente pattan elő egy-egy zseni agyából. Szuper logikai játék!

Már az év elején biztos voltam benne, hogy a dobogó első fokát a japán setting fogja dominálni, hiszen a Team Ninja démonszabdalása mellett a Sucker Punch open world alkotása is ezt a körítést használta. Ami miatt azonban a yokai rémek mészárlása kapta az "arany serleget," az annak köszönhető, hogy a megjelenése óta folyamatosan újra és újra képes volt visszacsábítani (hála a DLC-knek), hogy a játékmenet újításai mellett a magasabb nehézségi szinteken túl megannyi kísérletezési alapot adjon a jobbnál jobb buildek összeállításához. Bár néhol határozottan könnyebb, mint az elődje, összességében ugyanazt a kihívást képes nyújtani, mint az első rész. És mivel a stúdió nemrég bejelentette, hogy egyelőre végeztek a szériával, nem maradt más hátra, mint az utolsó cseppig kisajtolni ezt is, ahogy az első Nioh-val is tettem.

Tovább is van...

• Ghost of Tsushima: Ha a Nioh 2 a hosszútávú tartalmával láncolt le, akkor a Ghost of Tsushima pont az ellenkezőjével. Egy kompakt, számomra tökéletes open world élmény, mely 40-50 órára maradéktalanul elvarázsolt és megadott mindent, amit ettől a műfajtól elvárok és szeretek.
• Crash Bandicoot 4: It's About time: A játék alcíme tökéletesen leírja a vele kapcsolatos véleményemet. Éppen ideje volt, hogy Crash visszatérjen egy folytatással, olyannal, ami ízig-vérig az elődöket idézi.
• Persona 5 Royal: Már az alapkiadás is előkelő helyen szerepel az örökös kedvenceim sorában (annak ellenére, hogy a JRPG nem épp a kedvenc zsánerem), az újrakiadás pedig olyan pontokon is rálicitált, ahol nem is vártam volna.
• Fall Guys: Ultimate Knockout: Bár nem volt képes átvenni a mindennapi kompetitív cím titulusát az Apex legends-től, a kezdeti lelkesedésem az első szezonja alatt kitartott és a rengeteg vicces szituáció mellett néhány frusztráló percet is okozott.

Bár csak egy 25-30 órás Early Access ízelítő, számomra 2020 legkatartikusabb játékos pillanata az volt, amikor a Steam összeomlása után végre elkezdhettem letölteni a Baldur's Gate 3 első fejezetét és teljes bizonyosságot szerezhettem róla, hogy a Larian Studios a csodálatos Divinity: Original Sin 2 erényeit sikeresen ötvözte a DnD szabályrendszerével. Voltak aggályaim az előzetes bemutatók alapján néhol túlbonyolítottnak ható új játékmechanikákkal kapcsolatban és a partit alkotó főszereplők sem tűntek túl izgalmasnak, de a mesésen morbid prológust követően minden aggodalmam szertefoszlott a Baldur's Gate városába vezető úton. Az elképesztő mélység és a játékmenetet és dialógusokat átszövő rengeteg választási lehetőség már most lenyűgöző, csak az RNG szorul némi finomításra, hogy jövőre ne kopjon el a gyors visszatöltés gomb a sok elbukott kockadobástól. Addig is nincs más hátra, mint vadul kísérletezni a fajokkal és karakterosztályokkal, hogy a csapatom minél felkészültebben vághasson majd neki a végleges kalandnak.

Tovább is van…

• The Last of Us: Part II: Történetileg az első rész hozzám sokkal közelebb állt, ugyanakkor megvalósítás tekintetében a Naugty Dog-nak ismét sikerült lenyűgöznie. Érzelmes vérfürdő volt.
• Chicken Police: Film noir stílusú kakas detektív szimulátor rejtélyes gyilkossággal, végzet asszonyával, állat szóviccekkel és kábszis Dr. Bubóval. 2020 legcsodásabb morbid fordulata ez a hazai gyöngyszem.
• Cyberpunk 2077: Olyan kevés új játékkal játszottam, hogy muszáj idetennem, emellett minden nyűgje ellenére voltak nagyon erős pillanatai. Az idei kedvenc hétpontos bűnös élvezetem a legjobb bugokkal. : D
• Nioh 2: A vége közelében sem vagyok, de ha az idegösszeomlás is ér, akkor idén semmi nem váltott ki belőlem olyan erős érzelmeket, mint a Nioh 2 opcionális küldetései és fáról hulló ellenfelei.
• The Legend of Zelda: Breath of the Wild: Tudom, csalás, de számomra ez (és a Nier Automata) volt idén az igazi év játéka, amiben teljesen elmerültem, megfeledkezve a járványról és minden másról.

A mellkasomra nehezedett, a bordáim között lassan üresre mart, a hátrahagyott apró gondolatszilánkokra pedig a mai napig rá-rálépek néha. Egy letaglózó és szívszorító élmény, aminek néhány eleme végérvényesen összeforrt számomra az idei év eseményeivel. Talán ezért sem volt kérdéses, hogy mi kerül nálam az első helyre. Persze ismét egy szigorúan fókusztesztelt, végletekig csiszolt és beteges aprólékossággal kidolgozott videojáték készült a Naughty Dog műhelyében. De valami sokkal több lett a végére. Egy naturalista, sötét és felkavaró tananyag empátiáról, elfogadásról és perspektíváról.

Tovább is van...

• Demon’s Souls (Remake): A ráncfelvarrás segítségével először léptem Boletaria vidékére, de úgy tűnik hosszú hetekre el is tűnök a királyság sűrű ködjében. A FromSoftware műfajteremtő alapja tíz év után is frissnek hat és páratlanul addiktív módon nyeli el az éjszakáimat. Főleg így, hogy a Bluepoint Games egészen elképesztő audiovizuális minőségben tárja a szemem elé.
• Ghost of Tsushima: Jin Sakai arcát talán elfelejtem majd az évek alatt, Tsushima folyton mozgásban lévő, lenyűgöző világát és remekül felépített játékterét viszont biztosan nem. Az általam nehezen emészthető kopottas open-world alapokat kimondottan ügyesen fedte el a főhős motivációja, a történet szálainak karakterközpontúsága és a kellő mennyiségben felfedezésre csábító játékelemei.
• Final Fantasy VII (Remake): Szégyenszemre Midgar macskaköves utcáira is csak most léptem először, de nem kellett sok idő ahhoz, hogy Aerith, Jessie és Tifa hármasában a poligámia kérdéskörével kezdjek foglalkozni. Imádnivaló karakterek. Izgalmas világ. Érdekes materia és jó érzékkel korszerűsített harcrendszer. Na meg a csavar, ami miatt azóta már az eredetit is elkezdtem...
• Fall Guys: Ultimate Knockout: Na igen. Ilyen amikor egy méltatlanul hanyagolt stílust kevernek korunk legnépszerűbb játékelemeivel, majd mindezt kiválóan marketingelhető kabalafigurákba bújtatják. Könnyen felismerhető, végletekig variálható, üdítően egyedi és pofátlanul szórakoztató. A második szezonban kényszerpihenőt tartottam, de félek, hogy PlayStation 5-re ismét felkerülnek majd a babszemek.

Kevés olyan dologgal vagyok úgy az életben, hogy: "de akkor is!" - viszont a Doom mindig is különös helyet foglalt el a szívemben. A Doom örök. A Doom mindenek felett áll, az idő felett is. Végigkísér(tet)te a videójátékos pályafutásom, sok szempontból alapvetésnek tartom - még akkor is, ha nem minden alkalommal sikerült Carmacknak maradandót alkotnia. Mégis, talán ez az út kellett ahhoz, hogy a velejéig romlott franchise ismét magára találjon. A 2016-os nagy visszatérés után ez a fekete év kifejezetten adta magát az agyatlan wanna-do reflex-hentelésnek olyannyira, hogy bizonyos aspektusból a valóság görcsös győzni akarása is visszaköszön benne. A Doom Eternal még feszesebb, még tempósabb, mint elődje, az id Tech7 pedig olyannyira tükörsimán, gyönyörűen ábrázolja ezt az eltorzult, groteszk és életidegen, zsigeréig romlott démonoktól és bűzös dögöktől ijesztő világot, mint még soha semmi. Totálisan ki lehet benne kapcsolni, a tonnányi gyűjtögethető ereklye, a csalások, a remasterelt soundtrackek (Úristen! Azok a trackek! All hail Mick Gordon-nak, a Legendának) és a finoman újragondolt játékmechanika egy eddig soha nem tapasztalt Doom élményt ad a kezedbe. Olyan érzés, mint egy gőzgép, amely ha elkap még akkor is cincál előre, ha már cafatokban lógsz a korláton. Mindeközben a játék tanít, és követel is: rávesz, hogy egy bossfight kellős közepén taktikát válts és az eddigi izombox helyett csukott szemmel vidd tökélyre a Slayer Kung-fu-t. Az Eternal olyan, mintha a Jóisten arra kérne, hogy "édes fiam, pucold ki a poklot" - te pedig csak annyit kérdeznél vissza: "kétszer mehet?"

Tovább is van...

• Streets of Rage 4: A Battletoads vs. SoR4 esetében az érzelmi retro hullámvasút győzött: a Cadillacs of Dinosaurs személyes alternatívája jött, látott és lelket simogatóan győzött. Pici gyermekkor, pici jelenkor, pici retro, pici profizmus = SoR4. Szerettem.
• Xeno Crisis (Dreamcast): ezt csak azért, mert amíg nyáron előcitáltam az Amigát Alien Breedezni, a Xeno Crisis épp zöldbe fordult Dreamcaston. A Xeno Crisis impulzusvásárlás eredménye: egy imádnivaló twinstick shooter, ami (a 2019-es Steames megjelenést követően) idén egy halott (fenéket halott) konzolra IS megjelent. Retro-csöppenés minden perce.
• Metal Warrior Ultra: Golden era of C64. Ez egy gyönyörű Commodore 64-es akció-kalandjáték giga bossokkal, finom animációval és képességfejődési rendszerrel elegyítve. Ha meglátod, nem hiszed el, hogy mit lehet még kihozni az idén 38 éves öregfiúból.
• The Outer Worlds: Peril on Gorgon (DLC): Visszatérni a tavalyi év legnagyobb RPG durranásához olyan, mint a gourmet street burger. Kívánod, de sosem tudhatod, milyen lesz a következő hamm(bi). Ez a DLC az egyik legjobban töltött nyolc órám volt idén. (külön kudos a noire-stílusban felépített misztikumért)
• Art of Rally: kóser kézműves programkód, made in Pikes Peak heaven. Célratörő, sallangtól mentes rally-esszencia ömledék, csak pilótalelkűeknek. Gyötört napokig, de kéjes fájdalom volt.

Semmi meglepő nincs abban, hogy olyan gyűjteményes kiadás került a csúcsra nálam, ami tartalmazza az egyik kedvenc Mario játékomat (na jó, a Galaxy 2-t szerettem inkább, de ez is szuper) és az egyik legbizsergetőbb kihívást jelentő másikat (Sunshine). Ez még akkor is elég önmagában, ha a 64 soha nem tudott a kedvencemmé válni: megjelenésekor lemaradtam róla, a DS-verzió pedig már 2004-ben sem volt sajnos annyira guszta, mint eredeti megjelenésekor. Ez van, megszeretni valószínűleg sosem fogom, viszont vagyok annyira naiv és hiszékeny, hogy bízzam abban, hogy április elsején a Galaxy 2 ingyenes unlockja fogadja a játékosokat világszerte, csak éppen nem poénból, hanem komolyan.

Tovább is van...

• Ori and the Will of the Wisps: Valahogy így kell folytatást készíteni (na jó, a bugok elmaradhattak volna), szebb, nagyobb, áramvonalasabb, mint az eredeti, mégis minden értékét őrzi annak.
• Final Fantasy VII Remake: Ha a linearitása és egyszerű küldetései miatt húztam is a számat, azért hangulatilag olyan szinten beszippantott, hogy simán újra a kilencvenes évek végén éreztem magamat. És hát sajnos úgyis mindent megveszek, amire Final Fantasy van írva, aztán megbánom... ezt szerencsére viszonylag kevésbé.
• Paper Mario: The Origami King: Nyilvánvaló játékmenetbeli hiányosságai és a közepétől érezhető repetitivitása ellenére ez volt nekem az év feel-good játéka, amit minden feszkó nélkül félálomban is lehetett nyomogatni, és közben kedves vizuális poénok jöttek szembe minden sarkon.
• Resident Evil 3: Az az igazság, hogy a tavalyi második rész cipőfűzőjét se köthetné be (mint ahogy az pontosan így történt 20+ évvel ezelőtt is), de mégis megvan benne az a varázs és rezidentívölség, ami miatt az emberben semmi rossz érzés nem marad végigjátszás után - csak épp az ötletes helyszíneket, feladványokat és ellenfeleket hiányolom belőle, de azokat nagyon.

2020 legjobb játéka? Sokat merengtem az idei GOTY-mon. Az első három helyezettet folyamatosan felcseréltem fejben, végül a Final Fantasy VII Remake-re esett a választásom. Mert minden hibája, sutasága, csőjátékszerűsége, egyszerű küldetései ellenére olyat tett, amire 23 éve nem volt példa. Ott voltam újra Clouddal, kezemben a Buster Sworddal Barret mellett a Mako reaktorban, szemben a skorpióval. A Remake újra berántott a Final Fantasy VII ismerős, szeretet világába, ahol úgy üdvözölhettem a szereplőket, mint régen látott barátokat. Meghatódtam, amikor drámai volt, nevettem, amikor humoros, a fejemet ráztam a zenék hallatán, és üvöltöttem, amikor nem akart gyógyító matériát használni egy tagom boss harc közben. A játék világa beszippantott, a sztori, a végletekig kidolgozott FFVII mitológia fogva ejtett, és nem eresztett hetekig. Ott akartam lenni Midgard koszos utcáin, újra át akartam élni mindent, mint anno 1997-ben. És ha ez részben is, de sikerült. Az FFVII Remake lehet nem a világ legjobb játéka, de azon nem sokat merengtem, hogy számomra a 2020-as év GOTY gamer élménye.

Tovább is van...

• Streets of Rage 4: Még ha Roo is itt lenne, akkor ez lenne a tökéletes Streets of Rage! Ne hülyéskedj már, így is az. Különben is, ott mosogat a bárban. Nézd csak meg! Jó-jó láttam, de én zúzni akartam vele! Telhetetlen vagy! Tudom, de gondolj bele: huszonhat év! Ennyi idő telt el, a legutolsó SoR epizód óta, közben a beat em upnak leáldozott, úgy tűnt nem is lesz már reneszánsza. Erre berobbant a Streets of Rage 4, ami megmutatta, még ma is van létjogosultsága a stílusnak. Fergeteges pályák, akció orgia, négyes multi, hihetetlen jó zenék, fan service mindenütt, a Streets of Rage 4 minden rajongó álma. Majdnem tökéletes! Egyetértek, és ezek után végkép nem értelek: te holmi kenguruk miatt bánkódsz! Félreértesz. Csak tökéletességre vágyom. És ha itt lenne még Roo is!
• Xenoblade Chronicles: Definitive Edition: Xenoblade. De jó lenne, ha hirtelen kapnék 100 óra szabadidőt! Az utóbbi években sokszor felnéztem a polcom tetejére és rápillantottam a csábító dobozra. Egy óriási robot a háttérben, előtte egy piros kard. Egyszer-kétszer a gépbe is bekerült, de soha nem jutottam el az első városig. Majd egyszer. Most nincs itt az idő. Most fontosabb dolgom van. Majd ha 100 órám lesz. Húztam húztam, kifogás mindig volt, utoljára azzal ütöttem el a dolgot, hogy ha végre olyan kinézetet kap a játék, ami méltó a tartalmához, na akkor neki látok. És akkor egyszerre csak megjelent Switchre, felturbózva, végre HD-ban. Nem volt több kifogás. Nem is szabad, hogy legyen. Néha csak bele kell ugrani a dolgokba és hagyni kell, hogy megtörténjenek. Azóta, hogy elkezdtem apránként haladok. Lenyűgöz a setting, a harc, élvezem a sztorit és a zenét, nem érdekel semmi más. Nem tudom, hogy mennyi van még hátra, de nem akarom, hogy véget érjen. Mert 100 óra szabad időm egyben lehet soha nem lesz, de ami van, azt érdemes rászánni. Mert ez a Xenoblade.
• 13 Sentinels: Aegis Rim: De most kit válasszak? Keserű dilemma! Van itt 13 főszereplő. Annyira csavaros, minden ízében tökéletesen összerakott a sztori, hogy nagyon nehéz dönteni kivel folytassam. Vajon milyen irányba kanyarodik a történet? Nem akarok lemaradni semmiről! Ahogy ezt a játékot összerakták narratív és sztori szempontjából, az maga a csoda, ami méltán bizonyítja, hogy a videojáték egy önálló művészeti ág, ami olyan – rendszerint kiaknázatlan - eszközökkel tud operálni, amire más média nem képes. Az idei év legmeglepőbb és legkülönlegesebb játéka a 13 Sentinels: Aegis Rim. Nem adja könnyen magát, néha kifejezetten nehéz követni, de ha egyszer beszippant, akkor tuti magával ragad. Adj neki egy esélyt! Mert nincs is annál édesebb dilemma: De most kit válasszak?
• +1 A 2020-as év legfontosabb elejtett backlog nagyvadja: Zelda: Majora's Mask 3D: Tudom, nem idei megjelenés, mégis, tavasszal, közvetlenül az FFVII Remake után úgy éreztem, muszáj egy újabb Zeldát levadásznom a backlogomból. A választásom a Majora's Maskra esett magam se tudom miért (Dolgozott a tudatalatti? Maszkok, maszkok mindenhol!). Az MM a Zeldák legkülönlegesebbike. Időutazás, Deku Palace, Stone Temple, és a jól ismert 3 nap. Egy fergeteges és különleges Zelda élmény, töményen és kendőzetlenül. Lehet régebbi darab, de kortalan, s talán pont ezért, nekem az egyik legmeghatározóbb játék volt 2020-ban.

„A Legtöbb Darabokra Tört Kontroller” Plakett
Fall Guys: Ultimate Knockout

„Úristen, Mindig is ERRE Vágytam” Nosztalgia Nagyezüst
Star Wars Squadrons VR

„Tücskök és Bogarak” Mennyiségi Oklevél
Cyberpunk 2077

„A Folytatás, Amire Nem Számítottunk” Elismerés a Virtuális Szinergiáért
Half-Life: Alyx

„A Legnépszerűbb Ingyenjáték” Iniciatíva a Grátisz Szórakozásért
Genshin Impact

„Szia, Akira Kuroszava!” Emlékérem
Ghost of Tsushima

„2020 Legjobb Új Konzolja” Gyémántdíj
NGKHEB (Nem Gondoljátok Komolyan, Hogy Ebbe Belemegyünk)

„A Legjobb / Egyetlen Nextgen Nyitócím” Nagykereszt
Demon’s Souls Remake

„Lopott Bicaj” Vándordíj
Jessie Rasberry (FF7R)

„Névtelen Hőseink” CsillagIzéValami
@elvis, aki 14 éve megtervezte, működésben tartotta, aztán újra megtervezte, és most is működésben tartja és fejleszti a Gamer365-öt.