Wuchang és Croc visszatérés – ez történt szerdán

Wuchang és Croc visszatérés – ez történt szerdán

dragCsető Zsolt2026.07.30. 08:00

Befutott a Microsoft friss üzleti jelentése. A konkrét számok szokás szerint minimálisak, de annyi azért kiderült az Xbox szegmens kapcsán, hogy a szoftverekből és szolgáltatásokból származó bevétel 10 százalékkal, a hardvereladásokból befolyó összeg pedig 13 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Bemutatkozott a The Eventide. A volt BioWare-tagok által alapított kanadai stúdió, a Studio Reset első fejlesztése egy nyomozós kalandjáték, erősen stilizált noir világgal és természetfeletti elemekkel. Egyelőre PC-re készül, az első előzetest pedig lent láthatjátok.

Friss videón az 1666: Amsterdam. A hosszú idő után feltámasztott akció-kaland projekt második gameplay videója a két főhősre, Noára és Aaronra fókuszál.

Folytatást kap a Wuchang: Fallen Feathers. A 505 Games bejelentette, hogy az eredeti alkotó által alapított kínai stúdió, az Indolphinity már dolgozik egy új részen, részletekről azonban egyelőre nem esett szó.

Visszatér a Croc 2: Kingdom of the Gobbos. Az első rész után a klasszikus 3D-s platformer folytatása is újrahangszerelt kiadást kap PC-n, PS5-ön, PS4-en, Xbox Seriesen és Switch-en. Megjelenési dátum még nincs, egy trailert viszont kaptunk.

Készül a Thimbleweed Park 2. A Maniac Mansion alkotóinak 2017-es point-and-click kalandjátéka 2028-ban új résszel tér vissza PC-n, melyről egyelőre nem sokat tudni – leginkább csak azt, hogy klasszikus értelemben véve nem folytatásról vagy előzményről van szó.

Érkezik a Pokémon Pokopia első DLC-je. Bejelentették, hogy augusztus 5-én jön a három részből álló Expansion Pass első szelete, a Bubbly Basin, melyről lent láthattok egy friss trailert. Ezzel párhuzamosan az ingyenes 2.0-s frissítés is befut, ami elhozza a vízalatti építkezés lehetőségét.

Jövő héten jön a Lost & Found: A This Bed We Made Story. A kalandjáték egy aprócska, 1-2 órás különálló történettel bővül, amely augusztus 5-én debütál a Steamen.

Megjelenési dátumot kapott a Stupid Never Dies. A GPTACK50 debütáló akció-RPG-je a Segánál landolt végül, és kiderült az is, hogy október 21-én fog megjelenni PC-re és PS5-re.

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

Mélymerülés Japánban – ez történt pénteken

Benne: Ace Combat 8: Wings of Theve, Stranger Than Heaven, Nocturnal 2, Level-5 X Tokyo Game Show.

7 órája

Ace Combat 8 - Wings of Theve

23 órája
2

Hétközi apróságok – ez történt csütörtökön

Benne: Ace Combat 8: Wings of Theve, Alpha Nomos, Deck of Haunts, Armed Fantasia: To the End of the Wilderness.

1 napja
3

Garfield - Escape From Monday

1 napja
2

Hellraiser: Revival áttekintő, Order of the Sinking Star előzetes – ez történt szerdán

Továbbá: Titan Quest II, Fallen Tear: The Ascension, Heartworm, Theos: Cities of Myth.

2 napja
4

Leépítésekkel folytatódik az Xbox Reset – ez történt kedden

Továbbá: Rayman Legends Retold, Middle-earth: Shadow Bundle, Mr. Records.

3 napja
7

Orbitals

3 napja
9

TGS után – ez történt hétfőn

Benne: Cronos: Lazarus, Blighted, Legacy of Kain: Defiance Remastered.

4 napja
2

Heti megjelenések | 2026 #39

4 napja
7

Wardogs

5 napja
10

Resident Evil

Kezdjük az alapoknál: nem vagyok Resident Evil rajongó, az első három részhez az általam gyűlölt tank-irányítás okán . Ami nem jelenti azt, hogy nem kedvelema RE szériát.

5 napja
44

Control Resonant

8 napja
19

NBA 2K27 - végre változás a pályán

8 napja
4

Call of Duty: Modern Warfare 4 kampány trailer, Bill Skarsgard a Physintben – ez történt csütörtökön

Továbbá: Tokyo Game Show újdonságok minden mennyiségben.

8 napja
7

Woodo - Geppetto büszkesége

9 napja
5

Bajban a Heart Machine, 100 millió felett a Dragon Quest – ez történt szerdán

Továbbá: Dragon's Dogma: Dark Arisen II, Monster Hunter Wilds: Ascendance, 1001 Threads of Mizan, Wo Long 2: Wings of Ember.

9 napja
8

James Bond-késés és új tartalmak – ez történt kedden

Benne: 007 First Light, PowerWash Simulator 2, Total War: Shogun 2, Two Point Museum, Monster Hunter Wilds.

2026.09.16.
3

Roguecraft DX - Zsivány pixelcsápok

2026.09.15.
9

Rayman csúszás és tinyBuild bejelentések – ez történt hétfőn

Továbbá: Fire Emblem: Fortune's Weave, Ace Combat 8: Wings of Theve, Sega adaptációk a Netflixen.

2026.09.15.
7

Heti megjelenések | 2026 #38

2026.09.14.
8