Karma: The Dark World megjelenés, Tony Hawk madárcsicsergés – ez történt kedden

Karma: The Dark World megjelenés, Tony Hawk madárcsicsergés – ez történt kedden

dragCsető Zsolt2025.02.19. 08:00

Megjelenési dátumot kapott a Karma: The Dark World. Az erősen filmszerűre szabott pszichológiai horror a kínai Pollard Studio műhelyében készül, és egy olyan alternatív valóságban játszódik, ahol a disztópikus Németországban a Leviathan Corporation mindent megfigyel és irányít – még az elmét is. Az Unreal Engine 5 által hajtott játékot olyan alkotók művei inspirálták, mint a nemrég elhunyt David Lynch, Hideo Kojima vagy Christopher Nolan, és most azt is megtudtuk, hogy március 27-én érkezik, első körben PC-re és PS5-re – az Xbox Series-verzió a későbbiek során várható.

Bemutatkozott az Enginefall. A Snowpiercer vonatos koncepcióját egy multiplayer sandbox játék formájában újragondoló címben számos stratégiával sikerre vihetjük a megavonat elfoglalására irányuló felkelésünket. Hogy mi sül ki a Red Rover Interactive PC-re készülő fejlesztéséből, az jelen állás szerint 2026 elején derül ki.

Készül az Earth vs. Mars. A közelmúltban függetlenné váló Relic Entertainment (Company of Heroes, WH40K: Dawn of War) nemrég jelentette be terveit, melyek között az is szerepelt, hogy kisebb címeket is szeretnének piacra dobni. Erre máris itt az egyik első példa, egy körökre osztott stratégia, melyben a földi erők a marslakókkal kénytelenek szembenézni. Idén nyáron érkezik, első körben kizárólag PC-re – az első trailert lent láthatjátok.

Új Tony Hawk's Pro Skater a láthatáron. Igaz, ezt nem az Activision állítja, hanem a profi deszkás, Tyshawn Jones, aki szerepelt a Tony Hawk's Pro Skater 1+2-ben is, és nemrég egy beszélgetős műsorban azt nyilatkozta, hogy szerepelni fog egy újabb remasterben. Konkrétumot nem mondott, de a harmadik és a negyedik rész felújításának terveiről maga Tony Hawk is nyilatkozott korábban – meglátjuk, mi sül ki ebből.

Jövő hónapban érkezik a Reignbreaker. Az erősen stilizált roguelike akciójáték március 18-án debütál PC-n, ráadásul most arra is van lehetőség, hogy belekóstoljatok, a Steamen ugyanis március 3-ig elérhető belőle egy demó.

Konzolos verziókat kap a The Backrooms 1998. A found footage műfajban induló belső nézetű túlélő-horror a Steamen már majdnem három éve elérhető Early Access formában, most azonban elhagyja a korai hozzáférést: február 20-án érkezik a végleges változat, méghozzá PC mellett immáron PS5-re, PS4-re, Xbox Seriesre, Xbox One-ra és Switch-re is.

Új platformokra költözik a RollerCoaster Tycoon 3: Complete Edition. A vidámpark-szimulátor PC-re és Switch-re már évek óta elérhető, most pedig bejelentették, hogy a minden extra tartalmat magában foglaló verzió március 20-án PS5, PS4, Xbox Series és Xbox One platformokra is ellátogat.

Jön az Annapurna Interactive Showcase 2025. A nagyjából 30 perces műsor a kiadó idei felhozatalára fókuszál majd, olyan címekkel, mint a Wanderstop, a Skin Deep, a Wheel World, a Faraway, a Lushfoil Photography Sim, a to a T vagy a Morsels, de meglepetésekre is számíthatunk. Hogy mikor? Február 24-én, itteni idő szerint 18 órai kezdéssel.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

PlayStation Plus: a májusi hármas

Dinoszauruszos túlélés. Népszerű rougelike. Egy kiváló boomer-shooter. Ezek várják a szolgáltatás előfizetőit ebben a hónapban.

20 órája
4

Heti megjelenések

23 órája
5

Amerzone - The Explorers Legacy

Utazás az ismeretlenbe, utazás egy idegen helyre, utazás Föld és ég között, utazás a semmibe. Benoit Sokal életműve előtt ekkorát még nem tisztelgett soha senki.

1 napja
2

GTA 6 csak jövőre, Elden Ring Nightreign áttekintő – ez történt pénteken

Továbbá: The Shadow Syndicate, Zoochosis, Preserve, Project Caesar.

2 napja
13

Drágulnak az Xbox konzolok és játékok – ez történt csütörtökön

Továbbá: The Age of Bhaarat, StarRupture, Fomography.

3 napja
12

Two Falls (Nishu Takuatshina)

A videójátékok kulturális jelentőségéről meglehetősen kevés szó esik, pedig a többi művészeti ághoz hasonlóan itt is megvan ez az aspektus – még ha jóval ritkábban is kerül előtérbe.

4 napja
7

Lost Soul Aside csúszás, Borderlands 4 áttekintő – ez történt szerdán

Továbbá: Returnal, Switch rendszerfrissítés, Formula Legends, Sea of Stars, Kathy Rain 2, Teenage Mutant Ninja Turtles: Splintered Fate, SHovel Knight Dig, Hypercharge: Unboxed, Moadra.

4 napja
2

Borderlands 4 State of Play, leépít az EA - ez történt kedden

Továbbá: Wuchang: Fallen Feathers, Against the Storm, Splitgate 2, Duck Detective: The Secret Salami, Duck Detective: The Ghost of Glamping, The Siege and the Sandfox.

5 napja
12

Glorious Model I2 egér - gyors, könnyű és roppant kényelmes

A Glorious mindig is próbálkozott az ár-érték arány finom balanszát megtalálni, és többnyire sikerül is nekik ez a mutatvány. A mostani vezetékes egér is pont egy ilyen középpontban landol. Tudása remek, fogása kényelmes, ára jó helyre van belőve. Kell ettől több egy perifériától?

6 napja
8

Steel Seed

Nagyszabású, jól felépített és hangulatos világokra akkor is szükség van, ha a készítők bőven megelégszenek azzal, hogy több száz óra helyett “csupán” 1-2 hétvégére szeretnének minket szórakoztatni.

6 napja
1

Kisebb bejelentések - ez történt hétfőn

Benne: Mycopunk, Elden Ring, Bridge Constructor Studio, VIractal, Eternal Evil, Crystal of Atlan, Little Kitty, Big City.

6 napja
1

Ian Livingstone - A Végzet Erdeje

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat egy újabb darabbal, "A Végzet Erdejével" Ian Livingstone-tól.

7 napja
3

Heti megjelenések

7 napja
1

Post Trauma

Régimódi túlélő-horror modern köntösben? Ezt már sokszor hallottuk - nézzük, mit tud ehhez a kiindulási ponthoz hozzátenni a Red Soul Games első játéka, a Post Trauma.

8 napja
8

Lushfoil Photography Sim

Az ausztráliai Matt Newell egyszemélyes szerelemprojektje a túrázás és a tájfotózás hangulatát igyekszik digitális formába önteni a legújabb Unreal technológia segítségével. Sikerült neki?

9 napja
1

Apróságok zárásként - ez történt pénteken

Benne: Street Fighter 6, Double Dragon Revive, Resident Evil 4, Doom: The Dark Ages, Tainted Grail: The Fall of Avalon, Clair Obscur: Expedition 33.

9 napja
2

The Talos Principle: Reawakened

Több mint tíz év és egy folytatás után a Croteam visszatért az első The Talos Principle-höz. Hogy volt-e értelme? A választ a frissen megjelent Reawakened kiadás adja meg.

2025.04.25.
6

Premierdátumok egy csokorban - ez történt csütörtökön

Benne: FBC: Firebreak, Frostpunk 1886, RoboCop: Rogue City – Unfinished Business, EA Sports FC 25, Madden NFL 26, College Football 26, Clair Obscur: Expedition 33, The First Berserker: Khazan.

2025.04.25.
5

Ghost of Yōtei megjelenés - ez történt szerdán

Továbbá: Dead as Disco, Sonic x Shadow Generations, Spiritfall, Rooftops & Alleys, Chickenhare and the Treasure of Spiking Beard, Haneda Girl.

2025.04.24.
4

Forza Horizon 5 - A PlayStation változat

Közel négy évvel azután, hogy felhúzták a Playground Games versenysorozatának következő állomását, most először a PlayStation tulajdonosok is meghívót kaptak Mexikóba.

2025.04.23.
25