Megmenekült a Tango Gameworks, bemutatkozott a Chernobylite 2 – ez történt hétfőn

Megmenekült a Tango Gameworks, bemutatkozott a Chernobylite 2 – ez történt hétfőn

dragCsető Zsolt2024.08.13. 08:00

Feltámad a Tango Gameworks. Nagy port kavart néhány hónapja, hogy a Microsoft bezárta a japán stúdiót, a PUBG mögött álló koreai cég, a Krafton azonban az utolsó utáni pillanatban bedobta a mentőövet: bejelentették, hogy átvették a fejlesztőcsapatot. Emellett a Hi-Fi Rush IP is hozzájuk került, így a jövőben mindenképpen számíthatunk folytatásra.

Bemutatkozott a Chernobylite 2: Exclusion Zone. A 2021-ben megjelent belső nézetű túlélő-shooter folytatásában visszatérünk a futurisztikus Zónába, ahol egy veszélyes szörnyekkel teli nyitott világ vár majd ránk. A The Farm 51 poszt-apokaliptikus akció-RPG-je 2025-ben érkezik PC-re és konzolokra.

Masszív S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl áttekintő videó érkezett. A friss ízelítőben a GSC Game World több mint fél órán keresztül mesél nekünk a játékról, melynek éppen a közelmúltban el tolták el sokadjára is a megjelenését, most épp november 20-ra. A videót lent találjátok (felirat elérhető).

Új Halloween-játékok jönnek. Az Evil Dead: The Game mögött álló Boss Team Games bejelentette, hogy marad a klasszikus horrorfilmek háza táján: két feldolgozás is készül John Carpenter legendás szériája alapján, az egyik készítésébe ráadásul maga a rendező is besegít majd. Egyéb konkrétumok nem ismertek egyelőre.

Csúszik a Terminator: Survivors. A Nacon bejelentette, hogy az eredetileg októberre tervezett Early Access debütálásra egészen 2025-ig kell várni, a fejlesztőcsapatnak ugyanis több időre van szüksége, hogy egy olyan verzióval álljanak elő, ami képes lehet megfelelni a játékosok elvárásainak.

Folytatódnak a Monster Hunter Wilds fegyverbemutatók. A legutóbbi két videóban a Charge Blade és a Hammer támadásokból kaptunk egy-egy percnyi ízelítőt.

Megjelenési dátumot kapott a Shadows of Doubt. Az eddig Early Access formában elérhető sandbox nyomozós játék szeptember 26-án hagyja el a korai hozzáférést, és a Steam mellett immáron PS5-ön és Xbox Seriesen is elérhető lesz. Lent egy friss trailert is megnézhettek a procedurálisan generált világú sci-fi noirról.

Újabb karakterbemutatóval jelentkezett a Fatal Fury: City of the Wolves. Az SNK 2025 elején érkező bunyós játékának felhozatalából ezúttal Hotaru Futaba kapott egy külön összeállítást.

A Bleach Rebirth of Souls is új karaktertrailert kapott. A lenti videó Yoruichi Shihoin mozdulataiból nyújt nekünk egyperces ízelítőt – a játék megjelenési dátuma továbbra sem ismert.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

PlayStation Plus: a májusi hármas

Dinoszauruszos túlélés. Népszerű rougelike. Egy kiváló boomer-shooter. Ezek várják a szolgáltatás előfizetőit ebben a hónapban.

19 órája
4

Heti megjelenések

23 órája
5

Amerzone - The Explorers Legacy

Utazás az ismeretlenbe, utazás egy idegen helyre, utazás Föld és ég között, utazás a semmibe. Benoit Sokal életműve előtt ekkorát még nem tisztelgett soha senki.

1 napja
2

GTA 6 csak jövőre, Elden Ring Nightreign áttekintő – ez történt pénteken

Továbbá: The Shadow Syndicate, Zoochosis, Preserve, Project Caesar.

2 napja
13

Drágulnak az Xbox konzolok és játékok – ez történt csütörtökön

Továbbá: The Age of Bhaarat, StarRupture, Fomography.

3 napja
12

Two Falls (Nishu Takuatshina)

A videójátékok kulturális jelentőségéről meglehetősen kevés szó esik, pedig a többi művészeti ághoz hasonlóan itt is megvan ez az aspektus – még ha jóval ritkábban is kerül előtérbe.

4 napja
7

Lost Soul Aside csúszás, Borderlands 4 áttekintő – ez történt szerdán

Továbbá: Returnal, Switch rendszerfrissítés, Formula Legends, Sea of Stars, Kathy Rain 2, Teenage Mutant Ninja Turtles: Splintered Fate, SHovel Knight Dig, Hypercharge: Unboxed, Moadra.

4 napja
2

Borderlands 4 State of Play, leépít az EA - ez történt kedden

Továbbá: Wuchang: Fallen Feathers, Against the Storm, Splitgate 2, Duck Detective: The Secret Salami, Duck Detective: The Ghost of Glamping, The Siege and the Sandfox.

5 napja
12

Glorious Model I2 egér - gyors, könnyű és roppant kényelmes

A Glorious mindig is próbálkozott az ár-érték arány finom balanszát megtalálni, és többnyire sikerül is nekik ez a mutatvány. A mostani vezetékes egér is pont egy ilyen középpontban landol. Tudása remek, fogása kényelmes, ára jó helyre van belőve. Kell ettől több egy perifériától?

6 napja
8

Steel Seed

Nagyszabású, jól felépített és hangulatos világokra akkor is szükség van, ha a készítők bőven megelégszenek azzal, hogy több száz óra helyett “csupán” 1-2 hétvégére szeretnének minket szórakoztatni.

6 napja
1

Kisebb bejelentések - ez történt hétfőn

Benne: Mycopunk, Elden Ring, Bridge Constructor Studio, VIractal, Eternal Evil, Crystal of Atlan, Little Kitty, Big City.

6 napja
1

Ian Livingstone - A Végzet Erdeje

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat egy újabb darabbal, "A Végzet Erdejével" Ian Livingstone-tól.

7 napja
3

Heti megjelenések

7 napja
1

Post Trauma

Régimódi túlélő-horror modern köntösben? Ezt már sokszor hallottuk - nézzük, mit tud ehhez a kiindulási ponthoz hozzátenni a Red Soul Games első játéka, a Post Trauma.

8 napja
8

Lushfoil Photography Sim

Az ausztráliai Matt Newell egyszemélyes szerelemprojektje a túrázás és a tájfotózás hangulatát igyekszik digitális formába önteni a legújabb Unreal technológia segítségével. Sikerült neki?

9 napja
1

Apróságok zárásként - ez történt pénteken

Benne: Street Fighter 6, Double Dragon Revive, Resident Evil 4, Doom: The Dark Ages, Tainted Grail: The Fall of Avalon, Clair Obscur: Expedition 33.

9 napja
2

The Talos Principle: Reawakened

Több mint tíz év és egy folytatás után a Croteam visszatért az első The Talos Principle-höz. Hogy volt-e értelme? A választ a frissen megjelent Reawakened kiadás adja meg.

2025.04.25.
6

Premierdátumok egy csokorban - ez történt csütörtökön

Benne: FBC: Firebreak, Frostpunk 1886, RoboCop: Rogue City – Unfinished Business, EA Sports FC 25, Madden NFL 26, College Football 26, Clair Obscur: Expedition 33, The First Berserker: Khazan.

2025.04.25.
5

Ghost of Yōtei megjelenés - ez történt szerdán

Továbbá: Dead as Disco, Sonic x Shadow Generations, Spiritfall, Rooftops & Alleys, Chickenhare and the Treasure of Spiking Beard, Haneda Girl.

2025.04.24.
4

Forza Horizon 5 - A PlayStation változat

Közel négy évvel azután, hogy felhúzták a Playground Games versenysorozatának következő állomását, most először a PlayStation tulajdonosok is meghívót kaptak Mexikóba.

2025.04.23.
25