Nothing intressting - írka firka - minek nevezzelek? De legalább a kép szép; ennyi a lényeg

*Hát nem megmondtam neked?

Hát nem megmondtam neked

hogyha kell

akkor bármi történjék

mi mindig

mi mindig veled leszünk

akkor is ha a hópelyhek már felfelé hullanak

vagy a hullámok lefelé áramlanak

a kikötőnél

túl a horizonton

két pegazus között ahol az unikornist kerested

arra arra

a sziklagyepeken

hol kopott kövek között kotorjuk ki neked

egy-egy pillanat elhullt szirmait

a kerékbetört kövületen

szántva fel az emlékezés agy-barázdáit

és aztán

aztán aztán

már nem marad semmi a fájjon

mert mi mindig

mi mindig veled leszünk*

• Szorul a torkom!

• Drága, mondtam, hogy ne igyál annyit.

Arrébb sétált, hogy becsukja az ajtót. Amíg a másik a kanapé felé bicegett a tüdejét markolva.

• Hajnali egy.

• Tudom - válaszolt két köhögés között elszakadó hangon.

• A Hold azért most is kitett magáért. Már amennyire az ajtóbol látni engedték a felhők.

Még kettőt nyelt, hanyagul felnézett.

• Miért nem érdekel engem most a Hold?

• No, azt nem tudhatom. Vagy a pia vagy hideg. Bár lehet van más variáció is, mindenesetre a "körülmények" lehetne a gyűjtőnév - lassan, szokásos rezignált nyugalommal állt föl, kezeit lepelszerű inge zsebébe rejtve, s elslattyogott a konyha felé, mintha mamusz lenne rajta. Pedig mezitláb volt. Hozzálátott egy olcsó kávé elkészítéséhez, illetve egy csendet űző rövid monológhoz:

• Képzeld, tegnap megint kipellengérezték Endrét. Hogy a sok - sogenannte - parti, meg az abszintba fojtott külföldi kiskörútjai váltják ki belőle ezt a szimbolista hangulatlírát. Ha nem tudnám mekkora egoja van, még sajnálnám is. Egy idő után viszont unalmas program lesz mindig Endrét szídni. A kötetei különben mennek. Csodálom is. Manapság a paírból készült árukból csak a WC papír az, ami fogy.

• Tudod, irigylem ezt az Endre gyereket - szólt a kanapé műbőrén görnyedő srác, miközben lassan visszaérkezett ismerőse, kezében két bögre kávéval - Az a sok abszint már biztos kiölte minden idegszálát a testében, a nagy bulizásban meg már a lelke se érez semmit.

• Vitatható. Egészségedre - pillantott rá és a dohányzóasztalra tett bögrére.

• Nem, kösz.

• Pedig jót tenne a hangodnak - s szájához emelte a sajátját.

• Ahh, nem tudom, mi tenne jót. Ez a futás se segít mindenen.

• Igazad van; a kávé se. - mímelt fintorral tette le kezéből a meleg kerámiát az asztalkára, mint egy jobb darabban. Meglepően "kedves" hangulatban volt aznap este.

• Irigylem azokat, akik bele tudják vetni magukat valamibe gondolatelterelés címen...

• Lehet közelebb ülök, mert a hangod egyre halkabb.

• Nem tesz semmit - mosolyodik el egy pillanatra; majd csillogó vízfelszínt képeznek szemén a gondolatok. Fejét hátraszegi és néz a semmibe; azaz a plafonra, de a plafonon ugye semmi sincs.

• Azt hiszem különös tehetségem van ahhoz, hogy elbasszak dolgokat. De olykor nem bírok egyes képzetekkel együtt élni. Aztán meg pofára esek megint, mert mindig rosszul látom azt, amit kell. Az illuziót valóságnak, a valót csak képzetnek. Most már csak egy dologra várok; hogy ez a kétség megszűnjön.

• És mikor lesz a nagy nap?

• Holnap megyek. Esküvő lesz vagy temetés.

• Egyiket sem akarom látni.

• Pedig tudtad előre.

• Tudtuk. És bárki megmondhatta volna.