Az irodalomfan olvasmányélményei part#13

Roland Barthes, A szöveg öröme (részlet)

[...]

Elém tesznek egy szöveget. A szöveg untat. Mondhatnánk, "fecseg". A szöveg fecsegése az a nyelvi hab, melyet a puszta írásszükséglet hoz létre. Itt nem a perverzióval van dolgunk, hanem követelőzéssel. Aki így ír, írás közben csecsemőnyelvet használ: követelőzőt, magától értetődőt, szeretettelent, kis elomló cuppanásokat (azokat a tejszerű fonémákat, melyeket a nagyszerű jezsuita, van Ginneken az írás és a nyelv közé helyezett): a céltalan szopás mozdulatai ezek, a differenciálatlan oralitáséi, s ez az oralitás radikálisan különbözik attól, amely a gasztrozófia és a nyelv örömeit létrehozza.

Ön kérést intéz hozzám, hogy olvassam Önt, de én az Ön számára nem vagyok egyéb, mint ennek a kérésnek a címzettje; nem pótolok semmit az Ön szemében, nincs arcom (legfeljebb valamelyest anya-arcom van); nem vagyok test az Ön számára, de még csak tárgy sem (de törődöm is én vele; bennem nem a lélek sóvárog elismerésért); egyszerűen csak terep vagyok, egy expanziós tartály. Mondhatnánk úgy is, hogy végül is ezt a szöveget Ön minden gyönyörön kívül írta; s hogy ez a fecsegésszöveg végső soron frigid szöveg, ahogy minden követelőzés az, mielőtt kialakulna belőle a vágy, a neurózis.

[...]

Roland BARTHES, A szöveg öröme = Uő., A szöveg öröme, Osiris Kiadó, Budapest, 1996, 75-116.