Inevitable.A2009.01.08. 22:22

skate 2 demo

Ma kirakták a skate 2 demoját xbl-re, ugyhogy le is töltöttem, mert vártam egy ideje. Nem kellett csalódnom!

Mikor betöltöttem a konzolon a játékot egyből az egyik kedvenc punk nótám csendült fel, a Clash-től a Death or Glory, így ez már megalapozta a jókedvemet. A menü egyszerű, s demoról lévén szó alig van benne menüpont, így nem volt nehéz kiválasztani egyet, egyből elindítottam a career-t. Karakterünk kinézetét kell először összerakni, mint az a skate első részéből már ismerős lehet, viszont némivel részletesebb, és kicsit összevisszább. Mostmár több ruhadarab közül választhatunk, a nadrágokat is válogathatjuk márka szerint, viszont már nincsenek csoportosítva a cuccok a gyártó szerint, hanem ömlesztve tudunk keresgélni. Ezeken kívül nem sok minden változott etéren, szóval tovább is ugrok. A demoban időkorlát van a career módon, amit a feladatok teljesítésével tolhatunk ki, persze nem a végtelenségig, mert kötött számú feladatunk van. Miután megcsináltuk őket a maradék időben lehet kicsit szabadon gurulgatni, próbálgatni a parkot, vagy amihez épp kedvünk szottyan.

Szerepel még a demoban a party play, illetve abból kétféle, az egyikben körönként a legjobb kombót kell bemutatnunk, a másikban pedig minél nagyobbat kell esnünk, és így minél több pontot kell szednünk a Hall of Meat számlálón. Ó igen, a Hall of Meat. Sajnos ebben csalódnom kellett, ugyanis míg az első részben vicces csontvázat mutatott a zúzódott, repedt, tört csontokkal, itt csak pontok formájában kapunk a sérülésünkről tájékoztatást.

Mindent összevetve a demo beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, s nem rontottak el semmit ami eddig jó volt (kivéve a hall of meat-et), viszont van pár remek újítás (pl a HUD, vagy hogy le lehet szállni a deszkáról végre).

Már alig várom január 23-at, amikor is megjelenik a teljes verzió.

A végére pedig egy gameplay videó az újításokkal:

Necroman Mk2
MECCHA CHAMELEON blogteszt

6 napja

Necroman Mk2
Luftrausers

2026.06.12.

Necroman Mk2
Horses

2026.05.20.
19

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

2026.05.11.

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
3

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
11

Necroman Mk2
The Exit 8

2026.04.08.
6

axl
AAce Combat

2026.04.04.
4

p34c3
Áprilisi víáradat

2026.04.03.
4

Necroman Mk2
My Friend Peppa Pig

2026.03.29.
2

liquid
Minden idők legjobb intrói #2

2026.03.27.
1

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

2026.03.15.
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

2026.03.13.
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

2026.03.12.

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
3