Inevitable.A2009.01.10. 12:33

Xbox party II. rész

A jól sikerült szilveszteri hepaj után tegnap megint összeültünk páran xboxozni, s bár most nem volt akkora választék játékok terén, szerintem így is jól sikerült.

Miután összeraktuk a gépet, ketten lenyomtak egy Forza Motorsport 2 versenyt, aztán elkezdtük a FIFA 09 bajnokságot, amit szilveszterkor nem sikerült sajnos befejezni. Magam részéről a West Ham-et választottam, volt még Barca, Juve, Bayern, Chelsea, Liverpool, szóval angol többség. A társaságról el lehet mondani, hogy rajtam kívül még egy srác játszott a játékkal huzamosabb ideig, de én speciel inkább a Be A Pro módot részesítem előnyben és a csapatos játék nem is megy annyira. Ennek ellenére jól kezdtem, és az első meccsemet kis szerencsével sikerült megnyernem. Szükség is volt rá, mert Atekkal végig partyban voltunk, minden pontra szükség volt. Végül az 5 meccsből megnyertem 4-et, nagy örömömre a rangadót is, és volt egy döntetlenem, ami a végén kulcsfontosságúnak bizonyult, mivel 1 ponttal sikerült Atek elé kerülnöm, s így megnyerni a bajnokságot. Elmondható, hogy míg az első meccsen a többiek kicsit bénáztak, még így is az 1-0-s eredmény volt a leggyakoribb, a végére viszont belejött mindenki és még jobban megizzasztották egymást az ellenfelek! Utána még egy srác kipróbálta a Mirror's Edge-et, és a Prince of Persia-t, aztán jöttünk is haza. Őszintén szólva nem volt rossz ez a kis összejövetel, én legalábbis jól éreztem magam, annak ellenére, hogy a FIFA, illetve az hogy nem tudok vele játszani még normálisan, teljesen fel tud idegesíteni :D

Necroman Mk2
MECCHA CHAMELEON blogteszt

6 napja

Necroman Mk2
Luftrausers

2026.06.12.

Necroman Mk2
Horses

2026.05.20.
19

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

2026.05.11.

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
3

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
11

Necroman Mk2
The Exit 8

2026.04.08.
6

axl
AAce Combat

2026.04.04.
4

p34c3
Áprilisi víáradat

2026.04.03.
4

Necroman Mk2
My Friend Peppa Pig

2026.03.29.
2

liquid
Minden idők legjobb intrói #2

2026.03.27.
1

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

2026.03.15.
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

2026.03.13.
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

2026.03.12.

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
3