Best of music 2009 (part 2.)

Lajkó Félix - A Bokorból

Békés, pihentető, boldogsághormonokat termelő, katartikus állapotot előidéző hegedűmuzsika.

A lemez nagy részén csak a vonóshangszereké a főszerep, mégsem jelent hátrányt a "szegényes" hangszerelés, hiszen az embernek az az érzése, hogy bármilyen más instrumentum csak belerondítani lenne képes abba a tökéletes összképbe, amit Lajkó Félix alkotott meg.

Ha szeretted a Braid című játék (a tavalyi év legzseniálisabb PC-n megjelent játéka...) zenéjét, akkor ezt is fogod.

In Line 2009

Érdekes dolog, amikor a bebop jazzt megfűszerezik egy kevés hip-hop alappal. Manapság, amikor szinte mindenki megpróbál divatos köntöst adni a fiatalok számára elavult zenének, igazán örömteli esemény, ha a nagy modernizációs kényszer hatására nem vész el a zene igazi szubsztanciája.

Itt is csak kis fűszerezésről beszélhetünk. Épp csak ad egy kis csavart a már régen bevált és talán már kicsit túl sokszor hallott stílusnak.

Engem megnyert a dolog. Habár nem hinném, hogy a mai diszkózenék kedvelői fejüket vesztve rohannának a boltba az új In Line lemez hallatán, mégis pozitív a végeredmény.

Trükkös, igazán érett stílus, ami hű a nagyok által előírt követelményekhez. Külön felhívnám a figyelmet Birta Miklós gitárjátékára, melynél ízlésesebbet nem csak a magyar zenei szcénában, de világszínvonalon sem sokat találni.

Hibátlan hangzás, hibátlan játékstílus, ami egy percre sem nyomja el a többi hangszert.

Azt kell, hogy mondjam, Charlie Parker és Dizzie Gillespie művei sem voltak rám ilyen hatással.

myspace oldal linkje

Paul Gilbert & Freddie Nelson - United States

Habár a Paul Gilbert nevével jelzett lemezekhez mostanában extra óvatossággal nyúlok (hallottam már elég instrumentális gitárvirtuózkodást az ő stílusában), de a mostani kihagyhatatlannak bizonyult számomra is.

Talán a legjobb lemez, amit a mestertől hallottam. Úgy áll a helyzet, hogy szerzett maga mellé egy Freddie Nelson nevű énekest, akinek ismeretlenségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy még saját oldala sincs a wikipédián. (Hát igen, manapság ha nem létezel a Wikipédián, akkor nem is létezel... :P )

Gilbertről ugyebár tudjuk, hogy eszméletlen sebességű szólói és neoklasszikus riffjei mellett semmi gondot nem okoz számára olyan dallamok és kíséretek írása, amelyek hibátlanul állják meg helyüket akármilyen rockszámban. Anélkül, hogy agyoncsapnák azok hangulatát.

Mellette viszont olyat művelt ez a Nelson... konkrétan még soha a büdös életben nem hallottam ilyen tökéletes Freddie Mercury másolatot. Némelyik számon egészen félelmetes, mintha magát az örök életű bálványt hallanánk énekelni.

Epigonizálásnak azonban a gyanúja sem merülhet fel. Paul gondoskodik a számok igazi Mr. Big - ízéről, míg Freddie abszolút eredetien használja Isten adta hangját. Így aztán tényleg az az érzésünk, hogy a két nagy együttes (FYI: Mr. Big és Queen) kooperációját hallhatjuk.

eScala

Hát igen, a külföldi tehetségkutatókon úgy látszik tényleg keresik a tehetségeket. Vagy az is lehet, hogy csak én vagyok naiv.

Lényeg, hogy a négy dekoratív hölgy (hoppá, itt van a kutya elásva!) alkotta vonósnégyes (akiket én is szívesen húznék meg - hahaha...deszarvicc) összehozott egy olyan kis 39 perces válogatást, amiben minden, a klasszikus avagy klasszikus hangszerekkel előadott modern zene szerelmese megtalálhatja boldogságát.

Clinton Manselltől kezdve Paul McCcartney-n és Ennion Morriconén át egészen Handelig, minden feldolgozásuk telitalálat. Itt-ott kicsit (vagy jócskán) átírva, de mégis, az eredeti számok hangulatvilágát tökéletesen átadva dolgoztak.

Másik nagy érdemük, hogy nagyszerűen válogatták össze a számokat. Nem hiszem, hogy akadna olyan falusi tirpák, aki ne ismerne legalább 2-3 dalt, még ha csak hallomásból is a teljes listáról. (Külön elnézést kérek most a tirpákoktól, amiért ilyet mondtam, de hát úgyse szarja le senki sem amit én mondok.)

Az egyik számhoz még Slasht is sikerült megnyerniük gitárosnak... mondjuk nem tudom, hogy ez melyik fél számára volt nagyobb reklámfogás...

Animals As Leaders

Az előző alkalommal talán már említettem, hogy a kies, magányos űr hangulatát árasztó instrumentális fúziós progmetál az egyik gyengém...

Különösen ez alkalommal. A valódi és elektromos dobok keveréke egyszerre adja az elektronikus zenék plasztikusságát és a zenészek által játszott zenék életszagát.

A basszushangszerek helyettesítése a 7 és 8 húros gitárokkal szintén telitalálat volt. Ahogyan az enyhén jazzes hangzású tiszta gitárjáték keverése a futurisztikus beütésű progresszív riffekkel és eszméletlen gyors szólókkal is érdekes volt.

Ezek mellé jön még a finom szinti-aláfestés is. Igazi kísérletező muzsika az okosabb fajtából. Intellektuális kielégülés felsőfokon.

Van az a Dead Space nevű játék... na ez az album ezerszer jobban illik ahhoz a játékhoz, mint annak a saját OST-je.