Top100 - # 98 Eredendően jó

A listára remake-et csak nagyon indokolt esetben akartam feltenni, nos a Resident Evil Remake maga a nagyon indokolt eset, akárcsak a DS-re megjelent párja, a Deadly Silence alcímet viselő feldolgozás. Na jó, utóbbi azért messze nem durrant akkorát, a stylus-szal történő zombikéselésben valamiért nem látta a forradalmat a játékostársadalom.

A Remake maga a válasz arra az rendszeresen felmerülő kérdésre, hogy mégis miért van szükség feldolgozásokra. A kézenfekvő válaszok (hogy megismerhesse egy új korosztály, hogy újraélhessük az élményt, hogy vizuálisan gyönyörködjünk) mellett van egy sokkal huncutabb indok is. Újraélni egy felújított, egyenesen tíz évvel korábban készült játékot maga a guilty pleasure. Annyi különbség van a kettő közt, mint aközött, amikor valaki tíz évesen cicit bámul egy újságban majd néhány évvel később meg is fogja azt. Habár a kilencvenes években már nem szükségeltetett akkora képzelőerő ahhoz, hogy rájöjjünk, mit ábrázol egy-egy modell vagy textúra, azért a mai napig emlékszem, hogy néha tanácstalan voltam egy-két esetben. Ezt a bizonytalanságot fújta el a felújítás és ezzel nem csak újraélhettük az élményeket, hanem ehhez hozzá is tehettünk újakat. Nem sok remake képes erre.

Természetesen az eredetije egy évtizeddel ezelőtti listán nem a 98-ik helyen szerepelne, ez inkább csak amolyan tisztelgés és köszönet a hibátlan portért.

Örökké emlékezetes pillanat: „Ezt a grafikát hogyan tolja ki ez a gép???”

Mélypont: Lassan több Resident Evil 1-ért fizettem pénzt összesen, mint ahány folytatásért.