Ugyan üzleti adatokkal nem tudom alátámasztani, de valószínűleg az ezredforduló magasságában volt a csúcson a stratégiai játékok piaca. Nehéz ezt azután elképzelni, hogy néhány éve mind az eladások, mind a minőség tekintetében teljesen összeomlott ez az egykor virágzó stílus (tisztelet a kivételnek), pedig akkoriban - és utána még néhány évig - egymást érték a jobbnál jobb pc-s címek és a „körökre osztott stratégia” mint kifejezés nem számított annyira egzotikus hangzásúnak, mint manapság.
A rendkívül erős versenyben egy kanadai fejlesztés, a Disciples I-II volt az igazi meglepetés: fantasy, több része van, csodaszép és mégsem Heroes of Might and Magicnek hívják. Nagyon nehéz kipróbálás nélkül megértetni, hogy miben állt a varázsa, - de egy próbát megér. Alapvetően két dolog emelte ki a tömegből. Egyrészt egy olyan időszakban tudta elkerülni a túlbonyolított játékmenetet, amikor ez még szinte pozitívumnak számított. Nincs felesleges mikromenedzsment, a harcrendszer és a fejlesztési fa olyannyira egyszerű, hogy ennél frappánsabban már meg se lehetett volna oldani. És ennek ellenére mégis annyi mélység és kombinációs lehetőség van benne, mint három hardcore címben összesen.
A másik dolog, ami egy életre beleégette magát az agyba, az a csodálatos karakter-design. A körökre osztott stratégiai játékok a legritkábban sem erről ismerszenek meg, a Disciples kézzel rajzolt lényei ugyanakkor csodásak a maguk sajátosan kifacsart formájukban. Mintha egyszerre dobták volt bele a mosógépbe a high és a dark fantasy kliséket és ezt keverte volna ki belőle - csodálatosan felkavaró festmény az egész játék a térképektől kezdve a hősökön át egészen at utolsó csontvázig.
Örökké emlékezetes pillanat: Az évtized egyik legstílusosabb grafikáját nem lehet elfeledni.
Mélypont: az ezer éve fejlesztett harmadik rész még mindig nem jelent meg, pedig minden este csirkét áldozok otthon, hátha ezzel segíthetek.