Mivel régebben éltem-haltam a szerepjátékokért és a körökre osztott taktikai játékokért egyaránt, ezért talán nem meglepő, hogy a kettő házasságából készült címek sem hagytak hidegen. Volt időszak, amikor hónapokon keresztül nem is néztem más stílusok felé, aztán természetesen elmúlt. Valahogy az önmagukat túl komolyan vevő hardcore alkotásokhoz soha nem volt türelmem (Oldern Disgaia-mániája például csodálatra méltó, de nem az én véilágom :)), jobban kedveltem, ha az rpg-kből a jó sztorit, a taktikai játékokból pedig az elemek kombinálásának szükségességét emelik át, nem pedig fordítva.
A Jeanne d'Arc ezeknek a feltételeknek maradéktalanul megfelelt, a Százéves háború legendás momentumait fantasy-be oltani valószínűleg csak japán fejlesztők képesek olyan lelkesedéssel, ahogy tették ezt itt. Taktikai oldalról már cseppet sem voltam ennyire elégedett (a stílusban megszokott sablonokból építkezett), de egész egyszerűen sodort magával a hangulat, így szemet tudtam húnyni a hiányosságok felett. A hangulathoz egyébként nem csak a mai napig hihetetlen minőségű grafika járult hozzá, hanem segített a nagyon eltalált karakter-design (látszott, hogy a japán művészek az európai alapsztorival találkozva igyekeztek az átlagosnál emészthetőbb szereplőket alkotni) és az eredeti történet sajátos újraértelmezése is.
A Level-5 ha nincs is a kedvenc három fejlesztőm között, minden munkájukat nagyra becsülöm. Kevés hasonló cég van, amelynek elég egy pillantást vetni bármelyik játékára ahhoz, hogy azonnal beazonosítsuk a készítőket. Ők ilyenek. Bizonyára nem utoljára szerepelnek a listán :)
Örökké emlékezetes pillanat: amikor megjelent, akkor tíz percenként bekapcsoltam a PSP-t, mert nem akartam elhinni, hogy bármi is kinézhet így. Mindig megnyugtatott, hogy nem szaladt el a grafika.
Mélypont: összesen két olyan pálya volt benne, ami igazán izzassztó, a többi túl könnyű.