Mindig vannak olyan időszakok, amelyekben valamely játékstílus túl van reprezentálva. Az egy dolog, hogy ilyenkor a zsáner rajongói a mennyekben érezhetik magukat, de ezek a címek általában ki is nyírják egymást. Ez történt 2004 nyarának végén, amikor valamilyen megfontolásból két cég látta elérkezettnek az időt egy olyan külső nézetes lövölde megjelentetésére, amelyben a hangsúly a pszi képességek használatán van. A Psi-Ops bitang jól nézett ki és...és nagyjából ennyi maradt meg belőle, pedig még végigjátszást is írtam róla a Playzone-ban. Ezzel szemben a Second Sight az erős közepes étékelések és a pocsék eladások ellenére is kimondottan emlékezetes maradt számomra.
Ahányszor azt gondolom egy játékról, hogy az átlagosnál jobb történettel rendelkezik, mindig az arcomba vágják, hogy mennyire sablonos volt valójában. Ennek ellenére én most is leírom: a különböző idősíkokban ide-oda ugráló, nem kevés csavart tartalmazó sztori bár borzasztó kliséket bevetve indult, később annál érdekesebb lett.
Emellett bár nem lehetett rongybabaként hozzácsapni az ellenfeleket mindennek, mint a konkurens termékben, a használható képességek mégis sokkal szórakoztatóbbak és kombinatívabbak voltak, úgyhogy a végére tényleg megszerettem a munkatáborból szabadult külsejű főszereplőt. Aztán jól befigyelt az időparadoxon is és...befejeződött az egész. Váratlanul és elgondolkodtatóan. Mintapéldája annak, hogyan tudja kiegészíteni egymást történet és játékmechanika: egyik sem állta volna meg a helyét a másik nélkül.
Örökké emlékezetes pillanat: A befejezés egy az egyben.
Mélypont: A játék végigjátszása után egy hónappal a magyarországi forgalmazóhoz kerülve szembesültem azzal, hogy ebből az általam jónak tartott címből milyen „hihetetlenül” sokat el lehet adni hazánkban. Tán még ötven darab is fogyott belőle. Összesen, négy platformra.