Kevés olyan stílus van, amiben annyira finnyás vagyok, mint az autóversenyekben. Az igazi szimulátorokhoz egyrészt teljesen béna vagyok, másrészt nem is igazán érdekel az autók világa és a beállításokkal való szöszölés. Ami valósághűségben ezek alatt van egy szinttel, azzal már szoktam egy próbát tenni, de időről időre rájövök, hogy nekem egyszerűen nem megy, nem kell erőltetni. Talán egyedül a GT3-mal töltöttem el több tucatnyi órát, de abban is kb. annyi sikerélményem volt, hogy ha valaki látta volna, valószínűleg röhögőgörcsben tör ki. Aztán vannak a rendkívül könnyed árkád versenyek, na azokat már sokkal könnyebben fogadom be, különösen egy bizonyos sorozatot. De amiről most szó lesz, az a habkönnyű árkád szint fölé pont eggyel belőtt csoda, a Dreamcast egyik legjobb játéka és számomra minden idők egyik legjobb autóversenye, a Metropolis Street Racer.
A Bizarre Creations még többször be fog köszönni, de most néhány szó a MSR-ről. Ez az autóverseny pont olyan, mintha behívtak volna egy fókusztesztre, leültettek volna tucatnyi cím elé, és a kiröhögésem helyett megcsinálták volna azt, amilyennek szerintem lennie kell egy autós címnek. Mai szemmel persze bele lehet kötni a versenytípusokba, de felesleges: a grafikát látva 2000-2001 táján az ember minimum inkontinens kutyaként hugyozta telibe a saját bokáját, a vezetési modell bizonyára sokaknak könnyű - nekem maga a menyország. Azelőtt talán csak a Need for Speed első és harmadik részét élveztem ennyire. Azóta két sorozatot, de azok úgyis terítékre fognak még kerülni :)
Öt fős cégből mára majd kétszázasra duzzadtak a kezdetek óta - tőlük egészen biztosan nem sajnálom a sikert.
Örökké emlékezetes pillanat: Amikor évek után végre rátaláltam egy olyan autóversenyre, amit az elszúrt ízlésemmel én is élvezni tudtam.
Mélypont: Esküszöm nem igazán tudnék kiemelni semmi komolyat. Oké, a karrier mód nem volt tökéletes, de a célnak megfelelt.