A King's Bounty és több hasonló társa az elsődleges oka annak, amiért nem szeretném, ha valaha is kihalna a pc-s játékipar mmo-kon felüli része. Mert a jó körökre osztott stratégiák nélkül szegényebbek lennénk. Ha nem is mindenki, én egészen biztosan :) Nagyon kevés stílus képviselői tudják csak produkálni azt, amit a körökre osztott stratégiák: a nap közben nem velük töltött holtidőszakot a kellemes visszaemlékezés mellett tervezéssel tölti az ember. Fejben szétszedi és összerakja a csapatait, visszaemlékezik arra, hogy annál a bizonyos lénynél min ment el a tegnap éjszakai csata és megtervezi, mivel lehet felülkerekedni majd rajta, ha végre ismét lehetőség lesz rákattintani kétszer a kis ikonra.
Ezt mind tudja a King's Bounty, még többet is. Félő volt, hogy az ősi játék remake-je nem fogja megállni a helyét vagy egyszerű Heroes klón lesz csupán. Szerencsére a készítők szinte teljesen elszakadtak az eredetitől és a Heroes-ra is csak annyiban emlékeztet, amennyire a közös gyökerek miatt muszáj. El sem tudnám amúgy képzelni, mi lenne a stratégiai játékokkal és azok szerelmeseivel, ha az oroszoknak valaki elárulná egyszer, hogy már mindenhol felhagytak az ilyen címek fejlesztésével, ők fogják lekapcsolni a végén a lámpát. Ez remélem, hogy nagyon sokára fog csak bekövetkezni, mert az első saját pc-men ezzel a stílussal kezdtem és ma is figyelemmel követek minden friss megjelenést - sajnos egyre ritkábban jön érdemleges.
És hogy miért a King's Bounty és miért nem más? Mert egyszerre tud görbe tükröt tartani a zsáner elé és végtelenül komoly lenni akkor, amikor erre van szükség. Hiába a vizuális meseszerűség, a vicces párbeszédek és megbízások, ha közben vért izzadunk egy-egy jól eltalált ütközetben. És ezt nagy kár lenne elveszíteni.
Örökké emlékezetes pillanat: Úgy húzzák végig egy rendkívül precízen kiegyensúlyozott nehézségi íven a játékost, hogy azt tanítani kellene.
Mélypont: Nem tudom, hogy én fáradtam-e el 30 óra után vagy a játék, de az utolsó ötben kínosan feszengtem és szenvedtem.