Red Dead Redemption szpojlermentesen

Megvirradt a reggel, feltápászkodtam hánya vetett éjszakai sátramból. Még parázslott az esti tábortűz, melyet sokáig tápláltam, mivel lefekvéskor egy-két ordas szívszorító üvöltése hasította ketté a néma, sziklás táj éjszakai csendjét. Szerencsére éjszaka távol maradtak a vadak.

Amint kidörzsöltem a csípát a szememből, odakocogott mellém hű társam, egy szép magyar félvér, vagy ahogyan a környékbeli mucháchók mondják, a fehér Mustang. Gyönyörű fehér szőrén csak úgy sziporkáztak a felkelő nap első sugarai.

Gyorsan indulóra fogtam, mert Mexikó ezen vidékén hamar feljön a nap és a kietlen, sziklás sztyeppén elviselhetetlen a hőség, az utazás pedig teljesen kiveszi az ember erejét. Leporoltam a kicsit szakadtas piros-fehér poncsómat - melyet nemrég kaptam egy helyi faluban, hogy jobban illeszkedjek a környezethez - majd madártollas kalapom a kobakomra csaptam és fellendítettem magam paripám nyergébe.

Nem voltam biztos dolgomban, ezért először elővettem a térképet a zsebemből, hogy pontosan mely útvonalat kövessem. Kis tanakodást követően elhatároztam, hogy bemegyek Chuparosába, mert a lefűrészelt sörétes puskám kezd dögledezni, ezért lecserélem valami komolyabb mordályra, amivel később vaddisznóra is jó lenne majd vadászni. Bedugtam hát farzsebembe a térképet, hátamra akasztottam nagyszerű Henry repeater ismétlő puskámat és közepes ügetéssel megindultam észak-nyugati irányba, hogy a nap a hátamat süsse.

Kb. 5 perc lovaglás után ismét a tegnap esti farkasvonításra lettem figyelmes, illetve az ezt is túlharsogó emberi jajveszékelésre! Letértem hát utamról a hang irányába, majd úgy 100 lépés távolságból felfigyeltem egy botladozva menekülő szerencsétlen flótásra, akit szemmel láthatóan 3 gebe, viszont annál éhesebb farkas üldözött. Lekaptam hát a hátamról a puskámat, és csupán három, halálosan megfontolt, jól kiszemelt lövést engedtem meg a rohanó ordasok irányába. A lövések következtében három bukfencező farkas és egy lábaimat csókolgató, spanyolul hablatyoló parasztember színjátékának lehettem tanúja, mely különösebben nem érdekelt, bár hírnevem ismételten növeltem...

Inkább lepattantam a lóról, elővettem hatalmas Bowie késemet és nekiálltam megnyúzni a három dögöt. Miközben a girhes ordasok vére fröcsögött a pofámba, azon tűnődtem, hogy vajon mennyi pezót adnak a bundákért a városban? Úgy döntöttem, hogy kivágom a dögök szívét is, hátha valami kuruzsló boltos megveszi azt is.

Ismét lóra pattantam, viszont a nap már a déli égbolt tetejét súrolta, így a hőség szinte elviselhetetlen volt. Így az eredetileg tervezett útirányt megváltoztattam és északra fordultam, hogy a Rio Bravo medrének hűs völgyében, a meredek sziklapartok árnyékában vágtassak tovább, nyugatra tartva. A folyóhoz érve, annak látványa lenyűgözött. Hű paripám és jómagam a sebesen száguldó áradat friss vizét szaporán lefetyeltük, majd komótos tempóban tovább haladtunk a fentiek szerint a meredélyek árnyékában, amikor is megpillantottam a sziklák között egy meredeken felkapaszkodó ösvényt. Valamilyen belső indíttatás miatt letértem utamról és megindultam felfelé az emberfej nagyságú vörös kövekkel szegélyezett kis úton, ahol alig fértem el a lovammal. Kb. 50 lépést haladtam, amikor az ösvény elfogyott, de szemmel láthatóan az előttem ágaskodó sziklaszirten túl folytatódott. Leugrottam hát a lóhátról és felkapaszkodtam a sziklára. Az ösvény egy kis boltozathoz vezetett a szikla csúcsának oldalában, ahol egy kis kőrakást pillantottam meg. Láttam, hogy emberi kéz alkotta a kupacot, ezért serényen elkezdtem szétpakolni azt. Már szinte nem is meglepve, egy kis fa ládikát találtam a kupac mélyén, melyet fenyitva egy szépen csillogó fél kilós aranyrudat és egy kopottas térképet kaptam fáradozásaimért cserébe. A térképet megtekintve rájöttem, hogy nem ez a láda volt a vidéken az egyedüli, mely hasonló tartalmakkal kecsegtet!

Felegyenesedtem és szétnéztem az alattam elterülő kopár, mégis lenyűgöző látványú, vörös sziklákkal teleszórt mexikói tájon... ami szinte hullámzott a kora délutáni tikkasztó hőségtől.

Lemásztam a szikláról, majd füttyentettem egyet. Hű paripám kimérten suhant hangom után, még meg sem állt, de már felpattantam a nyeregbe. Ismét rápillantottam a térképemre, majd gyors tájolást követően, eredeti terveimnek megfelelően a nagyváros felé vettem utamat.

Utószó:

Annyi mindent lehetne még írni, köcsög pumákról, sunyi medvékről, zsaroló haverokról, idióta kormányügynökökről... de nem... vegyétek meg! Minden Forintját megérte, amit kiadtam érte!