Duke Nukem: Manhattan Project

Aztán olyannyira bepróbáltam, hogy végül látatlanban, a trial letöltése nélkül, egyből a vásárlásra nyomtam. És mennyire jól tettem! A DN:MP minden apró hülyesége ellenére baromi jó kis játék!

Lényegében egy 2D akció platformer, csak maga a terep és a karakterek 3D-sek, az akció végig egy síkban történik. Ezen kicsit meglepődtem, mert azt hittem, hogy ez egy Tomb Raider szerű 3D-s "third person shooter", holott nagyon nem. De ez egyáltalán nem baj, ugyanis ismét rá kellett, hogy jöjjek: még mindig a platformjátékok fekszenek a leginkább nekem (ezért is kell majd vennem egy wii-t), nem is emlékszem mikor szórakoztam ennyire önfeledten egy játékkal (talán a Darksiders közben?).

Maga a játék... hát ami elsőre feltűnik, az a pocsék grafika. Én már nem nagyon emlékszem, hogy miféle játékok jelentek meg 2002-ben PC-re, de abban biztos vagyok, hogy az 1997-es Tomb Raider 2-ben már szebb karaktermodellek voltak. A hátterek még nagyjából hagyján, az effektek is rendben vannak, de szegény Duke és főleg a macák, rémesen festenek. Na mindegy, ez nem von le semmit a játékélményből, márpedig egy Duke Nukem játéknál mégiscsak ez a lényeg (a Duke3D sem a grafikájával hódított végülis). A játékmenet pedig abszolúte FUN, holott semmi különösebben eredeti dolgot nem mutat fel, csak a platform műfaj szokásos alapjait hasznosítja újra, gyakorlatilag tökéletesen. Minden pályán három alapvető feladatunk van: megtalálni egy csajszit, a kijárathoz szükséges kulcsot, illetve magát a kijáratot. Ebben persze egy rakás ellenfél próbál minket megakadályozni, valamint megannyi trükkös csapda. A pályák elég jók lettek, nagyok és összetettek, sokat kell jobbra-balra-le-fel-ki-be mászkálnunk az összes szinten. Általában minden pályacsoport (minden zóna három pályából áll) tartogat valami extra kellemetlenséget, pl. csúszós talaj, alacsony gravitáció, száguldozó autók-metrók, stb. Ellenfelekből a szokásos disznók mellett vannak még korbácsos dominák, mechák, kínai maffiózók, gránátos patkányok, stb. Elég sok fajtával hozhat össze minket a balsors, és néhány több változatban is létezik. Persze minden ellenfél ellen más taktika a nyerő, de azért olyan nagy ész egyik leveréséhez sem kell. Nomeg egy-két jól helyezett rakéta még a legdurvább mechákat is hamar megtöri...

Vannak bossfightok is, ezek viszont kicsit felemás képet mutatnak. Voltak nagyon élvezetesek (pl. a legelején a helikopter, vagy a metróalagútban a nagy bogár), de jópár nevetségesen egyszerű és könnyű. A játék végén a Morphix elleni csata azért elég jó lett.

A játék irányítása alapvetően jó, de messze nem tökéletes. Duke néha hajlmas beragadni, megcsúszni a semmin, nem végrehajtani a duplaugrást. Ezek persze akkor igazán őrjítőek, amikor egy-egy ilyen faszság miatt kipurcanunk. Az is övön aluli húzás volt, hogy pár pályán azért elég sűrűn vannak azonnali halált okozó dolgok, viszont csak elszórva ment a játék.

Amibe viszont nem lehet belekötni az a hangulat. Duke még mindig szórja az idióta poénokat és beszólásokat. A háttérben számos humoros szöveget, utalást olvashatunk. A fő zene természetesen a szokásos, azaz tökéletes.

A fegyverek nagyjából a szokásosak. Pisztoly, shotgun, géppityu, csőbomba, RPG, visszatranszformáló (lényegében megfelel a Duke3D zsugorítójának) és plazma. Nálam a shoti+csóbomba+RPG kombó minden elképzelhető problémát megoldott, egyedül csak a dominák ellen volt szükség vagy a plazmára vagy a gépkarabélyra.

A játékot én bő 12 óra alatt nyomtam végig legkönnyebb fokozaton, 24 pálya van összesen, szóval nem egy nagyon rövid anyag. Mindent összevetve megérte ezt a 800 pontot. Az acsikon felül ad avatar awardokat és gamer picture-t is. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Let's Rock!