Kencsu2011.06.11. 20:36

E3, lista, meg minden...

Bevallom, hogy pofátlan módon az idei E3 nekem szinte teljesen kimaradt, már ami az Élő Show-kat illeti. Valahogy nem volt se kedvem, se energiám hajnalig fennmaradni egy-egy műsor kedvéért, ennek ellenére a folyamatosan frissülő hírekből sikerült nyomon követnem a játékipar létfontosságú eseményeit. Ennek okán az új, illetve a régebb óta folyamatosan gyarapodó ismereteim alapján összeállítottam egy rövid listát az általam leginkább várt játékokról. Már csak a pénztárcámmal kellene egyeztetni, és minden rendben..

A listán mellőznék mindenfajta számozást, vagy sorrendet, az itt feltüntetett játékok mindegyikét ugyanolyan lelkesedéssel várom, valamint nem szabad elhanyagolni azt a tényt sem, hogy az itt jelen lévő gamek kipróbálása úgyis az anyagi helyzetemtől függ majd. Magyarán, jó ha három-négy játéknál eljutok a borító megszemléléséig. 2011 Fuck Yeah.

Batman: Arkham CIty

Az első rész a semmiből jött, mégis akkorát szólt, mint az atom. Mi lesz a helyzet a folytatással? Nem tudni, mindenesetre a meglepetés ereje már odaveszett, milliók várják ácsingózva a bőregér kalandjainak újabb felvonását. Nos, kedves Rocksteady, nincs más hátra, a meglepetés erejét minőséggel kell majd pótolni, szerencsére az eddig látott anyagok nem okoztak csalódást.

Uncharted 3

Ez az a játék, amelyhez úgy érzem semmilyen kommentárt nem kell fűznöm. Egyrészt, mert minden költői és egyéb ( számomra is ismeretlen ) tudásomat felhasználva is képtelen lennék szavakkal leírni azt, amit ez a sorozat eddig produkált, és azt, amit az előzetesek alapján a jövőben fog. Kell, és kész.

Assassin's Creed: Revelations

A jelenlegi generáció egyik leginnovatívabb ( és egyik legjobb ) sorozata újabb epizóddal jelentkezik, amelyben ismét Ezio Auditore kalandjai szolgáltatják a fő témát. A változatosság kedvéért visszatér az első részből megismert Altair is, ám azt egyelőre nem tudjuk, mi lesz az ő szerepe a játékban. Kérdéses, hogy az előző évben megjelent Brotherhood után nem lesz-e egy kicsit sok az Ezio történetét továbbvivő töltelékrészekből? A játék minősége miatt nem aggódom, a stúdió már sokszor bebizonyította, hogy az évenként megjelenő részek sem jelentenek gondot, ha a tartalom és az újdonságok megtartása a cél. Kérdés, hogy maga a körítéseket összefogó alap nem fáradt-e el egy kicsit?

Far Cry 3

Igen, tisztában vagyok vele, hogy a második rész "maga volt a dögunalom". Nekem valahogy mégis a legjobb FPS-ek között van a mai napig is, mert ha elkap a hangulata, nagyon be tud szippantani. Időnként elfárad egy kicsit, nem egy két délutános kaland, mint a legtöbb CoD és BF, hanem tipikusan egy olyan játék, amit tudni kell néha félre rakni, majd egy kis idő múlva újra elővenni, ekkor jön ki a játék "szépsége". A harmadik résztől ugyanezt várom, se többet, se kevesebbet. Újra kedvemre szeretnék autózni/lőni/robbantani/felégetni egy festői tájon ( ami bár nem Afrika, de egye fene, megteszi a dzsungel is ), és persze nem fogok megharagudni, ha a sztori és a küldetések felülmúlnák a második részt.

Witcher 2

Az első részhez 80 kilométernyi távolságnál közelebb sohasem kerültem, ennek ellenére Witcher 2 már az első videók, előzetesek után megfogott. Nem mondhatnám, hogy hardkór szerepjátékos lennék, ez a világ mégis felkeltette az érdeklődésemet. Már csak abban reménykedem, hogy egy tisztességes portot kapunk mi konzolosok ( de fura ezt leírni ). Ahogy a napokban láttuk, a grafikával nem lesz gond, reméljük mással sem.

Battlefield 3

A Bad Company 2 nekem maga volt a tökéletes multiplayer játék. A hangulat, a háborús atmoszféra, amely mindig is jellemző volt a sorozatra, modern köntösben hihetetlen nagyot szólt. Nem kérdés, hogy a harmadik "nagy" epizódot ugyanolyan lelkesen várom, annak ellenére is, hogy a videók alapján kicsit Medal of Honorosra vették a figurát ( pl. fegyverek kinézete, tartása, futás animáció, satöbbi ). A látvány brutális lesz, ehhez foghatót bevallom, még nem láttam konzolokon ( persze lehet, hogy most sem fogok, mivel könnyen lehet, hogy azok a videók a PC-s verzióból származnak ), az atmoszféra ismételten 'háborús', ami egyes konkurens programokat tekintve igencsak nagy szó. Novemberben zúzás.

[A lista még frissülhet, tekintve, hogy valamit biztosan elfelejtettem, egyelőre viszont ennyi.]

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==