Vélemény az albumról.
Nem titkolt tény, hogy imádom a játékok zenéit, közel kétszáz darabos fizikai és digitális gyűjteményemre tekintve ezt nem is igazán tudnám titkolni. Ahogy azt se titkolom, hogy különösen gyengéim a különböző, profin összerakott válogatáslemezek, egy Mario & Zelda Big Band Live, egy Symphonic Odysseys Tribute to Nobuo Uematsu vagy egy Video Games Live album rendszeres szereplője a lejátszási listámnak. Ezek közül is kiemelkedik a Greatest Video Games Live, a Londoni Filharmonikusok első videójátékos válogatása, szinte bármikor meg tudom hallgatni. Profi zeneválasztás és az az igazság, hogy minden jobbnak hangzik, ha azt egy nagyzenekar adja elő. Azonban úgy tűnik, lassan leváltásra kerül - a második album ugyanis könnyedén elorozta a koronát!
Már az előző album témaválasztás se volt semmi, de itt aztán tényleg senkinek nem lehet panasza, platformra, stílusra és korra tekintet nélkül mindenki talál számára kedves számot, ebben biztos vagyok. Az elmúlt évekből felkerült például a Skyrim, a Mass Effect3, Diablo3, vagy a Batman Arkham City egy-egy zeneszáma, de a retro kedvelők is örülhetnek, van itt óda a Super Metroidhoz, Sonic válogatás és olyan se ide, se oda nem sorolható klasszikus is, mint a Halo, vagy a Wind Waker egy-egy dallama.
És ezeknek az előadása, istenem! Egy Assassin's Creed Revelations dallal indul az album - tegye fel a kezét, aki játszott a játékkal és megmaradt benne a zenéje! Senki? Nem csoda, én is nemrég fejeztem be, de nem tudtam volna visszaidézni. Mégis, zenekarra komponálva, profin előadva egészen varázslatos lett, egy pillanat alatt ott voltam megint Isztambul utcáin. Külön öröm, hogy mertek kockáztatni és a nagynevű játékoknál nem a "signature" zenéket rakták fel, tehát a Skyrimnál vagy Mass Effect 3-nál ne várjuk a jól ismert, trailerekből ezerszer hallott főcímzenéket, helyettük valamivel kevésbé ismert, mégis rendkívül fülbemászó dallamok lettek kiválasztva.
És amilyen tökéletes lett a válogatás, olyan zseniálisak maguk a zenék. Maga az előadás és hangzás magától értetődően tökéletes, azért ettől a zenekartól nem is vár el kevesebbet az ember. Azonban a dalokhoz értelemszerűen kevesebbet-többet hozzá kellett nyúlni, át kellett hangszerelni, esetleg át kellett alakítani (például a Feznél szinte teljesen át kellett írni, hiszen az nem zenekarra készült, vagy ott a Still Alive, mely átalakult "élőbe"), ez pedig, megint le kell írnom, tökéletes lett. Egyszerűen öröm hallgatni őket, még akkor is, ha az adott játékot nem is ismeri az ember!
Ajnározhatnám még néhány bekezdésen keresztül, de minek? Szerintem már ennyiből is látszik, hogy elvarázsolt az album. Felkerült a telefonra, felkerült a "kötelező" listámra, pedig ide ritkán sikerül valaminek elsőre bejutnia. Ha egy picit is szereted a játékok zenéit, vagy egyszerűen szereted a szép zenét, akkor ezt az albumot nem szabad kihagynod.