Rewmac2013.03.04. 11:53

Crysis 3 - Teszt

Prófétának lenni lehet nem is olyan jó, de azért hasznos...

Biztosan mindenki emlékszik még a 2007-es év nagy videó játék robbantására melyet a Crysis-al követett el a Crytek. Az akkoriban atomerőművet igénylő sci-fi FPS-t mindenki ismerte, hallott róla még azok is, akiknek voltaképpen semmi közük sem volt a PC-s játékokhoz. A Crysis (persze némi hype-nak köszönhetően) hihetetlen sikereket ért el. Erre a sikerre építve jelent meg a második rész ahol rengeteg hibát követtek el a fejlesztők. Semmi karakterisztika, szép, de ugyanakkor egy kaptafára halmozható limitált helyszínek, buta ellenfelek és eszméletlenül gyenge Nano Suit. Ezt megpróbálták egy kicsit kijavítani a harmadik részben és némileg sikerült, de nem egy dolog hagyott romlott csirkemájas faszén ízt a számban.

Kezdjük rögtön az elején. Nem lövök le semmi poén azzal, hogy kijelentem a főhős jelenleg Prophet. (Pause: Igen az aki levette a ruhát szétloccsantotta az agyát, de azért a ruhaként segítette a néma személytelen Alcatrazt). 20+ év tel el az előző rész óta és 5 mondatta el is intézik ennek a háttértörténetét, miközben Prophet felélesztve már többet tud mindenről, mint akik eddig is harcoltak. A CELL egy gonosz terrorista csoport uralkodni kíván. Az előző egységek Nano Suit-jait elvileg megszerezte ez az igen unszimpatikus csoport. Hogy a francba is? Csak mert ugye 1 darab Nano Suit 2.0 prototípus volt az is Alcatrazon. Na, most oké, ha volt valami, de nem kéne mondjuk tiszta vizet önteni a pohárba és elmagyarázni a tudatlan, de logikusan gondolkozó játékosnak, hogy ki miért micsoda és egyáltalán mi a tököm az a Nano Suit 2.0 + Földönkívüli technológia? Narráció semmi, haladjunk. Tehát a 25 éve halott Próféta és elvileg előzőleg Nano Suittal rendelkező majd mégsem majd megint majd megint nem kollégái eljönnek, hogy na, már most aztán eltelt annyi idő, hogy kiszabadítsuk a Laurence Fishbourne-t a Mátrixból és megmentsük a világot. Ez egy nagyon nemes gondolat, de narráció nélkül sajnos pont annyira jelentéktelen a történet és az események, mint amennyire a második rész főszereplője Alcatraz volt. A lényeg egy kaotikus történés sorozat részeseivé válunk ahol nem sok mindent fogunk megérteni, ha keressük a miértjét. „Le kell kapcsolni azt a bázist? Miért? Azért mert amíg te kinn harcolsz, mi bemegyünk, és úgy csinálunk mintha itt lettünk volna már 2 éve? Jó ez oké, de mire jó ez? Hát, hogy majd kiugorhatsz az ablakán és akkor lőhetsz közbe.” Sajnos én az ilyen „különlegesebb” FPS-ektől melyeknek van valami alapvető története elvárnám, hogy okot adjon arra, hogy érdekeljen. Mivel nem adott így számomra ez lett a legjelentéktelenebb epizód, amit a Crytek csinált.

A játékmenet azonban drasztikus átalakításokon ment keresztül. Azt kell, mondjam leginkább javára, mint sem. Az új fejlesztéseknek és lopakodási lehetőségnek köszönhetően tényleg igazi ragadozóvá válhatunk, ameddig lopakodunk. Később kifejtem miért is csak ekkor. Az új fegyver a Predator Bow meglehetősen hasznos portékának ígérkezik. Mikor megkapjuk, rögtön hozzáférünk különböző nyíl típusokhoz (áram, robbantó, kis és nagy sebzésű stb) ezek megadják azt a változatosságot amire Rambo is vágyott a második rész alatt, leszámítva, hogy ő nem maradt láthatatlan miközben torkon lőtt valakit. A fegyverek személyre szabása nem változott, bár én személy szerint keveslem az abszolút „hétköznapi” fegyverek számát. A 3 karabély gyakorlatilag egy kaptafa, shotgunt egy ideig nagyon szórja, de aztán mintha a játék vége felé nem a CELL egységek nem kaptak volna már rá engedélyt. Ettől eltekintve nem rosszak és megfelelően módosíthatóak, hogy mindenki megtalálja a szívéhez közel eső felszerelést. Az ellenfelek jóval többre képesek, mint a második részben, ha már a ruhalomhábbnak és kevésbé strapabírónak tűnik, osonás terén viszont fenomenálissá vált. A sisakba épített távcső segítségével immáron kijelölhetjük az ellenséget és becserkészhetjük, mint az űzött vadat. Egész egyszerűen anélkül, hogy zajt csapnánk, tudjuk megfordítani egy „ütközet kimenetelét. Sőt ha észrevesznek minket és elbújunk, majd láthatatlanul arrébb tántorgunk, akkor elveszítik a nyomunk. Tehát attól, hogy észrevesznek még nem jött el a világ vége. A gond csak akkor van ha nincs más lehetőségünk ugyanis a „Fire at will” típusú jelenetek fárasztóak, fantáziátlanok és egy kaptafára mennek. Amíg nincsenek meg a megfelelő fejlesztések még némi fejfájást is okozhatnak, utána már csak be kell kapcsolni az egyik tökösebb Armor Mode perket és adni a testinek, amíg ki nem fogy a lőszer (ami kb. 4 tár), ami számomra ismét furcsa, mert a Nano 1-es Raptor Team fejenként 280-an köszönt be a koreai haveroknak, viszont könnyedén fölkaphatjuk egy idegen fegyverét és megpróbálhatjuk újra amit elkezdtünk.

A fejlesztések, mint említettem Perk rendszeren keresztül érhetőek el. Ezeket Nano upgrade csomagok felkutatásával nyithatjuk meg és egyszerre négy darab lehet aktiválva. Van ami a lopakodást és energiahasználatot tuningolja, lesz ami az Armor Mode-ot vagy éppen az életerő visszatöltődést. A megnyitáskor mindegyik perk alap szinten van, de később ha teljesítjük az előírt feltételeket akkor eléri teljes potenciálját. Ez megadja azt az érzést, hogy a Nano ruha fejlődik. Azonban minden fejlesztés ellenére Prophet számomra gyengébbnek tűnik, mint a hétköznapi tini gyerek a Far Cry 3-ban vagy Nomad az első Krízisben. Nem gond, hiszen ehhez lett balanszolva a játék is. Remek megoldási lehetőségek vannak és megannyi opcionális feladat melyek teljesítése a fő vonalat könnyíti meg számunkra. Ilyen például egy gránátos egység megmentése kik hálaként ajándékcsomagokkal szórják meg az elénk kerülő ellenséges erőket. A lehetőségek adottak és általában limitált területeket járunk be. Számomra a nyitott terek kellően szabad tűntek, de később már kicsit „zárt” élményt nyújtottak.

A látvány csodálatos. A Cry Engine 3 egy mestermunka. Nincsenek unalmas tájak, gyönyörű textúrákkal van dolgunk és olyan képi világgal mely nem igen köszön vissza egyik konkurens FPS-ből sem. Egész egyszerűen szép. Ebbe nem lehet belekötni. Nincsenek framrate esések, képhibák vagy egyéb olyan zavaró tényezők melyektől a vizuális orgia egy másodrangú élménnyé degradálná magát. A konzolokon is rettentően jól néz ki, de a személyi számítógépre tervezett verzió mindent más perspektívába helyez. A környezet részletes, a textúrák betöltődése pop-up csak konzolon észlelhető és csak akkor, ha nagyon sok mindent kell szerencsétlennek kipakolnia a képernyőre. Ezek mellett viszont a hanggal a konzolos verziókban gondok vannak, olykor szakad, romlik a minősége ezek azonban csak átmeneti és esetenkénti jelenségek mintsem konstans hibák. A karakterek kidolgozása részletes és nem csak a szereplőké, hanem az ellenséges katonák és egyéb lényeké is. Egész egyszerűen, amire a figyelmünket fókuszálja, a játék az jól néz ki.

A multiplayer mód meglehetősen vonzó azok számára, akik szeretik az ilyesmit. Rengeteg képességet, perket és fegyvert tudhatunk magunkévá, természetesen, ha megfelelő szintekkel megnyitjuk, ezeket majd teljesítünk néhány egyéb elvárást. A map-ek száma lehetne magasabb, de mint tudjuk manapság a DLC divat, tehát biztosak lehetünk benne, hogy egy kisebb összegért bővíthetjük majd a repertoárt. A többjátékos módok újat nem mutatnak, viszont ami van az elég arra, hogy lekösse az erre fogékony játékosokat. Annyi féle beállítás van, hogy pusztán a menüben el lehet veszni 1-1 órára. A netkód felemás. Tapasztaltam olyan pofátlan laggot, hogy én szégyelltem magamat, de olyat is, hogy kettőt pislogtam és már a meccsben voltam. Az ilyenre szoktam azt mondani, hogy hangulat rendszer. Amilyen kedve van, úgy kapcsolódik. Ez hosszú távon kiss idegesítő lehet majd, de biztos vagyok benne, hogy lesz, valami javítása féle tehát nem fogom ezt külön hibaként kezelni, mert gyakorlatilag minden multiplayer játék rendelkezik hasonló hibákkal. Viszont a matchmaking rettentően gyors. 1 percnél többet nem ültem a lobbyban, azok után, hogy a Halo 4-nél kimentem a teraszra cigizni és visszatértem ugyanaz a képernyő volt előttem, mint mielőtt fölálltam volna a TV-m elől fárasztó és unalmas volt. A Crysis 3-nál, hogy a poharamból nem tudtam kortyolni, de már lőni kellett.

Összességében a Crysis 3 nem egy rossz FPS. Az akció és a látvány első osztályú, de értelmetlen kaotikus mesélése miatt nem érezzük majd, hogy lenne értelme az egész kampánynak. Nálam egy átlagos lövöldévé vált. Élvezetes, hiszen a kezünkben lévő képességek variálása megfelelő változatosságot nyújt, amennyibe erre fogékonyak vagyunk.

Végpontszám: 7.5

Necroman Mk2
Mutropolis

A lelet azonosítása: old school kalandjáték a XXI. századból

1 napja
1

Cash Bacsi
Forge of Empires - Teszt (iOS)

Annyit és olyan régóta jött az arcunkba a reklám, hogy most már ki kellett próbáljuk!

2 napja

p34c3
Drága hobbi a videojáték?

- Tényleg léteznek olyan emberek, akik eredeti, dobozos játékokat vesznek? Akik megengedhetik maguknak ezt a méregdrága úri huncutságot? Gondoltam magamban, miközben vágyakozó pillantásokkal néztem a kirakat túloldalán díszelgő protoss csábító sárga szemeibe.

3 napja
24

pendrivedealer
Stardew Valley és aniMonológ!

Sziasztok! A mai bejegyzés egyik jelmondata, hogy online kertészkedni igenis jó!

8 napja

elvis
Monza Action (GT Sport)

Volt pár izgalmas verseny a hétvégén, de ezt az akciót ki kellett emeljem!

9 napja
6

Stadia HUN
Cyberpunk 2077 (Stadia)

Good morning, Night City! Megérkezett a Stadia legjobb játéka?

2021.02.20.
5

vem
Retro PC #12: HD 6450 vs 9600 GT

Mire képes egy gép, ami olcsóbb mint egy AAA játék? És vajon hogy teljesít a 9600 GT a HD 6450 ellen? Mennyit dob ez a konfigon? Nézd meg a videót és kiderül!

2021.02.16.
2

Necroman Mk2
HuniePop 2: Double Date

NYERTESSEL FRISSÍTVE! Szeretnéd megmenteni a világot, miközben a két nős randi és a hármas szex mesterévé válsz? (18+)

2021.02.14.
35

Stadia HUN
Baljós árnyak

A Stadia jelenlegi helyzete és jövőbeli kilátások

2021.02.12.
19

Stadia HUN
Reigns (Stadia)

Király király-szimulátor, tinder-stílusban.

2021.02.09.

CHASE
Az Évtized filmjei - 10-6.

Az utolsó előtti etap következik.

2021.02.07.
8

Necroman Mk2
Strike Suit Zero

Ace Combat az űr hidegében

2021.02.02.
1

CHASE
A kétezres évek legjobb filmjei

Úgy gondoltam, az Évtized filmjei felsorolás - természetesen soha el nem készülő - finisébe érve, fokozva a várakozásokat és az elvárásokat kiblogolom, hogy sztem mik voltak a 2000-es évek ugyanezen mérföldkövei.

2021.02.02.
19

elvis
TimeCop1983

Synthwave/electro gyöngyszem! Füleljétek, hallgassátok!

2021.02.02.
4

Cash Bacsi
Giblins - Teszt (iOS)

Az ötlet nem eredeti, de a játék nagyon!

2021.02.01.
3

carville
A Gamestop részvények bohócai

Hosszú és szakszerű(bb) ellenvélemény a címlapi cikkel kapcsolatban.

2021.01.31.
16

p34c3
Pod előttem, pod utánam

Sok éve már, hogy a napjaim jelentős része podcast hallgatással telik, azok közül is talán a videojátékokkal foglalkozóak a legkedvesebbek számomra.

2021.01.23.
17

Necroman Mk2
Surgeon Simulator 2013

Orvost! De ne azt az egybalkezest!

2021.01.21.
2

axl
Tükörország peremén...

...hitem újra meglelém.

2021.01.21.
15

Stadia HUN
Stadia Premiere Edition

Mi kell a teljes Stadia élményhez? Hivatalos kontroller és Chromecast Ultra. Hardverbemutató!

2021.01.19.
7