Wolfenstein The New Order - Teszt

1960. Hisszük vagy sem ez a náci Németország fénykora, ugyanis megnyerték a második világháborút. Lopott, korát meghaladó fegyverekkel átvették a világ uralmát, s azóta is félelemben tartják a föld legnagyobb nemzeteit. 14 év alatt a legtöbb nagy nemzetet magába olvasztva uralkodik. Mese nincs, az ellenállás minimális, aki ellenszegül azt pedig kivégzik. A náci rezsim számításai azonban korántsem olyan hibátlanok, mint azt gondolták. Itt jön a képbe William Joseph "B.J." Blazkowicz az amerikai hadsereg egykori ranger egységének őrmestere. 1946-ban Blazkowiczot és csapatát egy utolsó csapásra küldik Deathshead ezredes kastélyába. A dolgok azonban nem várt fordulatot vesznek és őrmesterünk 14 évre kórházba kerül. A mozogni és önmagát ellátni képtelen egykori őrmester náci fennhatóság alatt éli át az egész háborút anélkül, hogy észlelné az idő múlását. Amikor a nácik úgy döntenek, hogy megszüntetik a kórházat, Blazkowicz egy utolsó erőfeszítéssel visszatér és megmutatja, hogy ki is a főnök. Ezzel elindul az az ördögi kör, ami lengyel származású katonánkat keresztülviszi az egész világon. Kalandos elfogadható történet ez FPS-hez képest. Nem mondom, hogy megváltja a világot, de semmiképpen sem tartozik a rosszabbak közé. Sőt a külső nézetes videók és a tény, hogy a főszereplő kommunikál, még inkább moziszerűvé teszik az átvezetőket és ez eladja a történéseket.

A képi világ megmondom őszintén nekem tetszett. A motor sok kritikát kapott, de szerintem szépen duruzsol. A textúrák olykor késnek egy picit, de semmi olyasmi, ami miatt el kéne dobni a kontrollert. Folyamatos képfrissítést kapunk, nincsenek gyakori beakadások, sőt emellé nem is tölt igazán sokat a játék. Az tény, hogy persze mindig csodát várunk az új generációs játékoknál, de a Wolfensteinnél nem kell. Egész egyszerűen pofásan néz ki. A dizájn kicsit sötét és sokszor tucatnak tűnhet, de azért lássuk be, 2014-ben előállni valami teljesen újjal már nagyon nehéz. Éles textúrák várnak minket a sötét helyeken is, ezáltal nem azzal fog telni az időnk, hogy próbáljuk megérteni az elemeket, hanem tökéletesen kivehető képi világgal találkozunk. Vannak olyan szakaszok, amikor sajnos ezek az éles letisztult textúrák homályosabb kissé silányabb kivitelezésben jelennek meg. Nem túl gyakori, de amikor meglátjuk az pont a jó felületek miatt nagyon feltűnik majd. A pályák sokszor hasonlóak, viszont a helyszínek nem. Kinézetükben talán, de összhatásukban nem. Kellően változatos élményt nyújt a játék ezen a téren. A modern játékokhoz hűen a Wolfeinstein is rendelkezik egy fejlesztési rendszerrel. Bizonyos célokat teljesítve tehetünk ezekre szert. Rengeteg van ezekből. Bármilyen harci stílust is választunk, megtaláljuk magunk számára a megfelelő erősítést.

A játék lényege röviden egyszerű: lőjünk le mindent, ami mozog és nem mi vagyunk. Ezt is leginkább antiszociális jelleggel egyedül tesszük majd, hiszen az egész ellenállás abból áll, hogy mindenhová minket küldenek be seregek ellen teljesen egyedül. Rengeteg fegyver áll rendelkezésünkre, de sajnos minden pálya elején resetelődik az arzenálunk. Így újra és újra föl kell vennünk azokat a fegyvereket, amiket már megszereztünk egyszer. Erre több esetben van is magyarázat, de azt sosem fogja senki megértetni velem, hogy amikor a bázisunkról ledobnak, minket egy háborús övezetbe akkor miért veszik el előtte az összes eszközünket a társaink mert, hogy ez körülbelül így néz ki. Gyorsan vissza lehet építeni a pályák elején a személyes raktárunkat, aggódni nem kell. Az új trend ellenére a Wolfensteinben nem csak két fegyver lehet nálunk, hanem amennyi a játékban csak van. Mindegyik rendelkezik egy másodlagos funkcióval, mely idővel megnyílik majd. Igen erősen hatásvadász effektekkel lehet operálni a harcmezőn. Természetesen nem kötelező mindig rombolva közlekedni, viszont sok esetben igen látványos. Több olyan része is van a játéknak ahol kifejezetten kifizetődő lassan, megfontoltan lopakodva egyesével eliminálni az oppozíciót. Nem csak azért mert így talán elkerülünk egy olyan tűzharcot amiben könnyen alulmaradhatunk, hanem mert van benne némi elegancia is. Ezzel szemben annak is megvan a szépsége, amikor mind a két kezünkbe gépfegyvert tartva rontunk be egy épületbe rend csinálása végett. Igen gyorsan helyére kerülnek a dolgok ezzel a megoldással is, csak éppen lehet, hogy háromszor annyi ellenfél lesz a jutalmunk.

A fejlesztések terén bizonyos célokat teljesítve új képzettségekhez, perkekhez juthatunk. Amint elvégeztük a szükséges feladatot máris megnyílik az erősítést szolgáló tulajdonság. Nagyon sok ezekből adja magát és nem igazán kell értük szenvedni, de lesznek olyanok, amikért kicsit melózni is kell. Apró kis bónuszok ezek melyek azért sokban segítenek minket idővel. Képességeink között van egy aktiválható fókuszmód is mely lelassítja az időt. Ez trendi képesség szinte már elengedhetetlen eleme a videó játékoknak. A gond csak az, hogy ez így nagyon steril. Ha az előző rész változatos képességeit nézzük, akkor a New Order ebben rendesen alul marad. Viszont démonok helyett ugye inkább egy alternatív valóságot kapunk. Valamit valamiért elven. Az egyetlen képességünk viszont annyira jelentéktelen, hogy ha nem szólna a játék, hogy van akkor észre se vennénk a különbséget. Ugyanúgy végig lehet játszani a használata nélkül bizonyos helyzetekben, nyújthat némi plusz látványt, de semmi több. Talán kivételt képezhetnek a pofátlanul nagyra nőtt náci robotok elleni küzdelmek (mert, hogy azok is vannak) ahol minimálisan növelhetjük túlélési esélyeinket. Ezek a boss harcok egyébként igen hatástalanok. Nagyon kemények ez tény, de semmilyen beharagozásuk, felvezetésük nincs. Egyszer csak jön és ennyi. Nincsen komolyabb mozi hozzájuk, céljuk vagy bármi amitől úgy érezzük ez most különleges. Nagyon sterillé válnak ezáltal a bossok.

A Wolfenstein New Order egy kifejezetten jó játék a hibái ellenére is. Persze nem tökéletes, de bőven adj egy kellemes 8-10 órás élményt bárkinek. Kihívás bőven van a játékban még normál nehézségen is, tehát senki se számítson könnyű menetre.

7/10